VÉR A HÓBAN ➢ H.S

Tizenkettedik fejezet

Kicsire szűkített szemekkel bámultam a riválisokat, majd sarkon fordultam. A szívem üteme felgyorsult, de nem haboztam, amint megtaláltam azt, akit kerestem. Vállánál fogva rántottam magam felé, öklöm találkozott eszményi arcával. Ideje se volt reagálni, a szemeim előtt mintha csak egy lassított felvételt játszanának.

Azután már nem volt megállás.

Nekem rontott. Megragadva engem a parkettára lökött, majd bütykeit arcomba mélyesztette. Fájdalommal telve nyögtem fel, valahányszor találkozott húsa az enyémmel, azonban ő nem kímélt.

Térdemet felhúzva eltaláltam ágyéka közepét, ami következtében üvöltve gördült le rólam. Időt nyerve hasára ültem, és most úgy éreztem, végre nyeregben vagyok. Szó szerint.

Elvörösödve bámultam azt a vibráló méregzöld szempárt, amely mintha egész arcából kiemelkedett volna a kuriózumnak számító árnyalatának köszönhetően. Harry Styles nem vesztegette efféle badarságokra az időt. Fordított helyzetünkön, de még mielőtt újabb csapást mérhetett volna rám, összeszorítottam ajkaimat és szemhéjaimat, felkészülve a testemet érő kegyetlen fájdalomra.

Ő azonban nem ütött.

Nem mertem kinyitni szemeimet, mert mi van akkor, hogyha arra a pillanatra vár?

Másodpercek elteltével sem éreztem semmit, így tekintetemet lassacskán a göndörre vezettem. A férfi leszorította csuklóimat, így félreértehtő pozitúrába sodort minket. Mikor lazult szorítása, kicsusszantam alóla, hogy ne kezdjenek el pletykák terjengeni kettőnkről. Nem ezért csókoltam meg egy nőt.

Leporolva magam elindultam a szobánk felé, annak ajtaját pedig hangosan bevágtam magam után. Fémes íz került számba, de nem ajkaim repedtek fel. Az orromhoz kaptam, amikor vérem már a felsőmre csöppent. Remekséges, mostmár az orrom is belerokkant az ittlétbe a többi porcikámmal együtt.

Lekaptam magamról a vörös pacás felsőt, amit aztán egyik kezemmel az orromhoz nyomtam. Jobbommal az ablakpárkánynak támaszkodtam, nem törődve félmeztelenségemmel.

- Szembeszállni Stylessal? Te megőrültél!

Testemben megfeszülve fordultam a vöröske irányába. Lazán ajkai közé illesztett egy cigaretta szálat, miközben felém lépkedett. Zsebeit tapogatva végül megtalálta, amit keresett, és előcsalogatva a gyújtóból egy kis tüzet fölé tartotta azt. A narancsos-pirosas lángok körbeölelték a dohány végét, ami így nagy hévvel parázslott fel. Derek mélyet szívott a kátrányos valamiből, aminek füstjét oldalra fújta.

- Ez sosem volt kérdés - mosolyodtam el gyérül.

- Miért csináltad? - hagyta figyelmen kívül előbbi mondatomat. Elgondolkodtam. Taylor sosem ártott nekem az itt tartózkodásom alatt, így ennyit már csak megtehettem érte, nemde?

Válaszképp csak vállat vontam, és inkább nem szólaltam meg. Nem akartam vitába bonyolódni, hogy túl nagy áldozatot hoztam valakiért, aki még csak nem is a rokonom. Mindig megkapom ezt, és tisztában is vagyok vele, nem kell eszembe juttatni. Anyám szerint ez lesz a vesztem. Mikor a peronon álltam, kezemben a kicsi poggyászommal, ő a monogrammos ruhazsebkendőjével törölgette könnyeit, néhány bizonytalan lépést tett irányomba, majd hosszasan magához ölelt, mint aki sosem fog újra viszont látni. Persze nyolcvan százalék az esélyre ennek, de én hittem abban a maradék húszban, hogy túlélem az itt történteket, és történelmet fogok írni. Habár nem a saját nevemmel, hanem inkognitóért cserébe felvett férfinévvel szerepelek majd a vaskos történelemkönyvek belsejében a milliónyi másik név között, én akkor is azt fogom mondani, hogy megérte. Megérte, mert nem volt unalmas életem, s elmondhatom majd magamról, hogy nőként miket éltem át az Egyesült Államokban zajló hosszas csatákban. Hogy miként oldottam meg a zuhanyzást, kikkel voltam egy szobában, mit meg nem tettem a jó híremért cserébe, és azt is, hogy volt ott egy zöld szemű férfi, akinek a gyűrűje jelen pillanatban is ott lógott a nyakamban.

- Magával meg mi történt, Crane? - a százados acélos hangja döbbentett rá, hogy milyen mélyen jártam már agyban. Tiszteletteljesen hátra fordultam, tenyerem élét a homlokomhoz illesztettem.

- Verekedtem, uram! - válaszoltam fennhangon.

- Verekedett? - lépett közelebb, bakancsa irritálóan nyikorgott a szoba padlón.

- Igen, uram!

- Verekedett... - vakarta meg állát. - Hogyha ennyire verekedni támadt kedve, akkor induljon az angolok ellen a frontra, mert kurvára nem azért van itt, hogy a szobájából bámészkodjon! - ordította a végét, eközben lehunytam a szemeim. - Hallotta, amit mondtam?

- Igen uram!

- Akkor tartsa magát ahhoz, Crane!

- Igen uram! - mikor az alak biccentett, felkaptam egy másik felsőt, a fegyvert pántjánál fogva a nyakamba aggattam, és lerohantam a lépcsőn. A lövészárokba ugorva kerestem egy jól kialakított helyet, ahonnan könnyebb lesz eltalálni az ellenünk szervezkedő katonákat. Egyik szememet becsukva bámultam a célkeresztbe, majd lőttem. Mellőlem majdnem azonos időben röpültek ki a gránátok, amik azután hangos ricsajjal irtották ki a gyalogosok egy részét. Sorba dőltek el a megtermett fickók, egyesek ettől felbátorodva csatakiáltással rohantak az árkunk felé. Én sem vesztegettem az időt, soroztam őket, ahogy bal oldalamon egy fekete férfi is. Jobb oldalamra pillantottam.

Harry sírva töltötte meg fegyverét, azután célzott, bennem pedig megfagyott a vér.