VÉR A HÓBAN ➢ H.S

Harmincadik fejezet

Ajkai végigcsókolták hasamat, így én kapva az alkalmon ököllel vertem az orrába. Nagy intenzitással kezdett ömleni belőle a bordó színű folyadék, alsó ajka felrepedt. Megvillantotta vigyorát, majd vadállat módjára kapott fejem után. Nagy tenyerével arcomat a párnák közé nyomta, majd fenekemre csapott. Az égő érzés miatt muszáj volt a puha anyagba harapnom, hogy ne ordítsak fel. Könnyeimet magába szívta a párna, így nem igazán engedte láttatni gyengeségemet. Még a harcmezőkön sem törtem meg, ennek ellenére most mégiscsak sikerült elérnie ennek a rossz franciának, hogy egy kiszolgáltatott nőként érezzem magam.

Újabb csapást mért hátsó felemre, közben sikerült kihallanom övének csörgését is. Összeszorított fogakkal fordultam hátamra, majd lábammal tolva a férfi mellkasát igyekeztem minél távolabb tudni magamtól. Az fölém magasodva húzta ki nadrágjából a bőrszíjat, majd kezei közé fogva azt egyenest mellém, a matracra sújtott. Remegve figyeltem minden egyes rezdülését, és nem bízva sorsomat a véletlenre, megpofoztam a férfit. Arca oldalra csuklott, ajkai közül vélhetően francia káromkodás csúszott ki. Menekülni akartam, de ő gyorsabb volt. Már nem az ágyat, hanem a combomat találta el a következő ütés, százszor kegyetlenebb fájdalmat hagyva maga után, mint kezei.

Valaki benyitott.

Az alak végre leszállt rólam, és egy takarót dobva testemre feltápászkodott az ágyról. Még alkalmam nyílt megnézni magamnak a tudattalanul is jóakarómat, akinek sapkája kellőképpen arcába volt húzva ahhoz, hogy ne ismerjem fel. Ám valami elárulta. A hosszabbra hagyott, göndör tincsek, melyeket nem sikerült neki teljesen elrejtenie. Fátyolos tekintettel fészkelődtem, ám ő combja mellett megrázta a kezét, ezzel jelezve felém. Összeszorított ajkakkal vettem tudomásul, hogy ez még nem az én időm. Tűrnöm kell.

- Uram, probléma adódott. - ezt a túlságosan affektáló brit akcentust ezer közül is felismerném, s ha eddig nem voltam biztos az elméletemben, most aztán sejtésem száz százalékig beigazolódott. Eljött értem, azok után is, amin keresztül kellett mennie miattam.

- Nem tanították meg kopogni, kadét? - köpte a francia gúnyosan, amint összegombolta magán a nadrágját. De azért a kíváncsisága nagyobb volt, mintsem egy ilyen kis apróságon akadjon fent. - Miféle probléma?

A fürtös megmerevedett vonásokkal, jelentőségteljesen bámulta az előtte tollászkodó figurát. Amaz magára kapott egy inget, aminek gombjait sebesen bújtatta a helyükre.

- Mire vár? - dörrent rá a francia. Az angol még mindig nem szólalt meg, csak egy lépést tett a szobába. A szívem össze-vissza ugrándozott testemben, mintha nem is hozzám tartozna.

- Ez - biccentett felém, mire a francia összeszűkített szemekkel bámult felém. Alsó ajkába mélyesztve fogait végignézett a takaróval fedett testemen. - Keresik az amerikaiak.

Nem is lehettem volna boldogabb, és egyben idegesebb, amint konstantáltam, hogy Harry Styles  még mindig nincs tisztában a nememmel. Egyetlen vékony lepel választ el attól, hogy fény derüljön a féltve őrzött titkomra.

- Ez egy senki - sziszegte a fogai közt a fickó, majd jobban végiggondolva a kimondott szavakat, kaján vigyorra húzta ajkait. - Hogyha ő kell nekik, hát megkapják!

A bongyori összeszűkített szemekkel vizslatta a hadnagyot, majd tisztelegve egyet kilépett a helyiségből.

Megint kettesben vagyok ezzel a kiéhezett alakkal

A francia férfi cigarettára gyújtott, majd az ajtófélfának támaszkodva kémlelt. Mélybarna szemei megcsillantak, ahogy fedetlen combomra húztam a takarót.

- Hogy hívnak?

Összevont szemöldökökkel bámultam a férfit, aki nem zavartatva magát folytatta a füstfelhők szájon keresztüli  kibocsátását.

- Hunternek, uram - feleltem rögtön.

- A valódi nevedet kérdeztem - ejtette ki a szavakat siettetve.

A dac eluralkodott az arcomon. Ajkaimat egyetlen vékony vonallá préseltem, miközben végtagjaimat kereszteztem egymással. Minden sejtem az ellenkezésemet sugallta felé, ennek ellenére sem érezte a helyzet súlyát.

- Nos? - némán megráztam a fejem, közben az erős vonásokkal tagolt arcot néztem, amely kezdte a hirtelen lobbanó harag jeleit produkálni.

Elrugaszkodva sétált felém, mint valami vadállat, aki prédáját készül becserkészni. A cigarettát hüvelyk- és mutatóujja közé véve megragadta könyökömet. A parázsló csikk nyomot égetve felkaromba ejtett fájdalmas sebet rajtam. Szadista vigyora nem is lehett volna nagyobb. Fájdalommal telve ordítottam fel, könnyeimmel küszködve pillantottam az ajtó irányába. Hiába akartam, hogy az nagy erővel csapódjon a falnak Harry által, nem történt semmi olyasmi, ami távol tarthatná tőlem ezt az embertelen pasast.

- Mostmár hajlandó vagy elárulni a neved?

Összeszorított fogakkal néztem a visszataszító íriszekbe, amelyek olyan erővel próbálták lebontani a mentáis falaimat, hogy nehezemre esett máshova nézni. Végül az összegyűrt lepedőn állapodott meg tekintetem azt remélve, hogy feladja.

- Minek az magának? - fennhéjázva emeltem meg államat, ezzel is mutatva megmaradt önbecsülésem szétzúzott darabkáit.

- Itt neked egy szavad sem lehet - kapott állam után, majd arcomba mélyesztve ujjait megsértette a magánszféra enciklopédikus fogalmát. - Még csak meg sem húztalak, úgyhogy fogd be azt a csinos kis szádat, ha továbbra is megőriznéd a szüzességedet!

Megnémultam. Ennyire átlátszó volt, hogy még sosem adtam át magam senkinek? Akkor Harry miért...

- Nem vagyok szűz.

Veszélyes vigyort villantott. Hátrahőköltem. A férfi mindent kitakarva foglalta el teljes látószögemet, majd ajkaival enyémeket kutatta. Hiába akartam elfordítani a fejem, minden kísérletemet az ujjainak szorítása követte.

Ekkor viszont hatalmas dörrenés, majd a súlytalanság érzete hatolt végig testemben.