VÉR A HÓBAN ➢ H.S

Huszonhetedik fejezet

Sikerült fellapátolnom azt az icipici önbecsülésemet is, amin még nem hajtott át méregdrága sportkocsiként a százados által rögtönzött monológ. Azonban most sikerült elveszítenem az utolsó cseppjét is hála a felelőtlenségemnek, na meg a fürdőhelyiség közepén engem szuggeráló férfiúnak.

- Derek... - kezdtem, de ő lepisszegett.

- Nem, nem! Itt most csak én kérdezek - alsó ajkába harapva figyelte minden mozdulatomat. Ahogyan magam köré tekerem a törülközőt, s azt is, hogy miként lépek ki a kabinból. Már nem éreztem szégyenérzetet a testem miatt, itt már nem létezett férfi vagy nő kérdése. Legalábbis számomra nem. A hazánk szolgálatát kell szem előtt tartanunk, nem holmi nemekről való buta dilemmázást. - Ho-hogy tudtad ezt idáig eltitkolni?

A tükör elé állva kezdtem dörzsölni a fogaimat, majd tekintetünk találkozásakor inkább elfordítottam a fejem a mosdókagyló tanulmányozásába temetkezve.

- Válaszolj! - ragadott meg könyökömnél fogva, így elveszítve egyensúlyomat a mellkasának estem. - Hunter... - suttogta. Pilláimat lehunyva megráztam a fejem, valamint visszanyerve állóképességemet elhúzódtam tőle.

- Ígérd meg, hogy ez köztünk marad!

A vörös elgondolkodott kérésemen, de azután haját felszántva félrepillantott.

- Ezt nem ígérhetem meg. Egyáltalán mi az igazi neved? Hogyan sikerült átjutnod az alkalmasságin? Na és mi vezérelt, hogy ide gyere? Istenem, Crane...

Megelégelve a kérdés záport , a felgyülemlett indulataimnak betudhatóan a csempékhez löktem.

- Hogyha nem vagy képes befogni a szádat, akkor az ittmaradásomat kockáztatod. És ezzel együtt a saját életedet is - szűrtem a szavakat fogaim közt. A vörös hunyorogva nézett szemeimbe, látszólag meg sem hallotta a szavaimat. - Derek, én komolyan beszélek. Kicsinállak, ha köpsz - nehezemre esett kimondani a szavakat, mivel őt tartottam az egyik, hozzám legközelebb álló személynek, most azonban ellene kellett fordulnom a saját érdekemben.

Ki csinál ilyet?

Elengedtem a fiút, aki némán bámult maga elé még akkor is, mikor elhagytam a fürdőhelyiséget. A szobánkban teljes sötétség honolt, így mikor becsuktam magam mögött az ajtót, csak a redőnyökön átszökellő fénycsíkok maradtak nekem. Sóhajtva indultam meg az ágyam felé, ennek dacára nem jutottam messzire. Izmos karok tekeredtek derekam köré, ezzel béklyóimat alkotva. A forró, hullámzó mellkas hátulról simult nekem, ezért ijedtemben megpördülve tengelyem körül szembetaláltam magam Harryvel. Eddig nem tapasztalt mennyiségű hevesség csillant a szemében, ajkai azonnal az enyémekre tapadtak. Szíve érezhetően ki akarta szaggatni bordáit, ágyékánál pedig megtapasztalhattam túlzott izgalmát. Ki akartam rántani magam szorításából, de ő nem engedett el.

- Harry - suttogtam, ahogy sikerült elszakadnom szájától. A bongyori mintha meg sem hallotta volna, vagy esetleg bátorításnak vélve a szót lenyomott a hideg fapadlóra, és csuklóimat a fejem fölé szegezve tért nyakamra.

- Harry, én ezt nem akarom - ráztam a fejem jobbra-balra. A férfi pólóm alá nyúlt, ignorálva teljes személyemet, szabad akaratomat. Pislogtam párat, hogy a kibuggyanni vágyó könnyeim ne szégyenítsenek meg jobban. Mikor ajkaimat rágcsálva oldalra fordítottam a fejemet, a göndör felpillantott.

- Hunter - szemei mintha kijózanodtak volna az előbbi kábult transzból, amelybe belecsöppent. Engedett szorításán, és már nem olyan erősen nyomta testét az enyém ellen. Intenzíven megrázta a fejét, közben elszörnyedve előbbi tettein végre leszállt rólam. - Én... nem is tudom, mi ütött belém.

Ennyit tudott kibökni, mielőtt rohamos ütemben elhagyta a szobát. Megsemmisülve feküdtem még mindig a padlón, magamon érezve a férfi frivolitástól duzzadó érintéseit. Harry Styles maga volt a megfejthetetlen rejtély, amelyeket általában a maja piramisokban fedeznek fel. A tekercsek kivehetetelen betűit több száz tudós futja végig, mégsem mennek semmire.

Az ajtó résnyire nyílt, ezért szívem akaratosabban kezdte pumpálni a  vért ereimbe, mialatt én hunyorogva próbáltam kivenni a kobakot, aki fejével volt csak bent a szobában.

- Ezek szerint időben érkeztem - jelentette ki csendesen, mégis mögöttes jelentéssel. Szóval tud a dologról. Nem szólaltam meg, csak felülve a padlón a térdeimnek döntöttem államat. A fekete férfi becsukta maga mögött az ajtót, majd lassan mellém telepedett.

- Jere - motyogtam, majd megmarkoltam pólóját, és fejemmel a nyakgödrébe temetkezve kezdtem el szipogni. Néhány pillanat telhetett el, mikor megéreztem hosszúkás ujjait a tarkómnál. Felállt a hátamon a szőr az idegen érintésre. - Segíts nekem.

Könnyeim eláztatták a felsőjét. Már nem törődtem a hangom mélységével, s azzal, hogy megtartsam a sziklaszívű fickó képét, amelyet eddig láttatni engedtem. Itt már csak az érzelmek diktálták az ütemet, a domináns szerepét mostmár nem a testiség uralta.

- Nekem fontos vagy, Hunter. Nagyon is - motyogta. A szoba csendjében már-már visszhangot vert a mély szólam, amit megütött.

Vékony fénycsík kúszott végig a férfin, majd az én lábamat is elérte, felmászva elernyedt testemre. Fel sem nézhettem, mert mire megtettem volna, a szobaajtó nagy erővel vágódott be újra. Eluralkodott rajtam a sírás, mert tudtam, Harry Styles teljesen félreérthette a helyzetet.