VÉR A HÓBAN ➢ H.S

Huszonkilencedik fejezet

Mire nem képesek a nemzetek, nemde? Ha közös érdekekkel gyilkolnak, akár félre is tudják tenni az egyébként súlyosan köztük meghúzódó nézeteltéréseket, hogy együtt nagyobb erővel elérjék céljaikat. Az már más kérdés, hogy aztán egymással is ugyanúgy folytatják a háborút. Apám mondta még kislánykoromban, hogy a tűzszünet sosem szól örökre. Milyen igaza volt.

Számomra kivehetetlen francia mondatok csapták meg a fülem, majd egészen közelről egy forró lehelet. A fegyverek így leereszkedtek, én pedig hirtelen nem tudtam mire vélni a rögtönzött barátságot.

Adam ajkait más nyelven íródott szavak hagyták el, így én értetlenül bámultam magam elé, átkozva minden sejtemet. Tény, hogy magamnak csináltam a bajt, ámbár úgy voltam vele, hogy csak franciák tanyáznak errefelé, és az angolokra jobban fáj a foguk, mint jómagamra.

Két fiatal fiú ragadott karon, majd elkezdték lefejteni rólam a ruhákat. Sipítozva rángatóztam szorításukban, de amilyen gyengének tűntek, olyan erő duzzadt bennük, mint talán senki másban. Ittlétem óta most először éreztem azt a női szégyent, amit már régóta nem, mikor lekapták rólam a zöld pólóm. Összefontam magam előtt a karomat, és megpróbáltam megakadályozni, hogy lekerüljön rólam a nadrág. Lábaimmal rugkapáltam, csípőmet forgattam, de semmi sem vált be. Durván hasították ketté a terepmintás anyagot az alsómmal együtt. Az egyik francia nem kímélve a hátára kapott, ezért annak hátát ütlegelve küzdöttem minden erőmmel az ellen, hogy megtörténjen, amitől a kezdetektől fogva tartottam. Minden szempár rám tapadt, már-már éreztem, ahogy szemükkel darabokra szednek.

Testem valami puhának csapódott, majd magamra hagytak. A sátorszoba teljesen sötét volt. Pislogva párat végighúztam kezemet a hideg matracon, majd felülve az ajtóhoz bicegtem. Semmi.

Magam köré csavarva karjaimat próbáltam nem a hidegre gondolni és a helyzetre, amibe saját hibámból keveredtem.

Léptek zajai, ajtócsapódások, vita. Majd valaki durván nyomta le az én szobám kilincsét, így vékony fénycsík kúszott végig a padlón engem is elérve.

Egy harminc körüli férfi álldogált nem messze tőlem, majd rácsapva a kapcsolóra, fény gyúlt a szobában. Hunyorognom kellett ahhoz, hogy megszokjam a hirtelen változást. A padló megnyikkant, bennem pedig egyre nagyobbra duzzadt a már egészségtelen mennyiségűnek mondható félelem. Egész bensőmet felemésztette, a húsomból táplálkozott. Halántékomnál lüktető ereim elnyomták a zajokat, így csak a feszített tempójú pulzusom hangja maradt nekem.

- Gyere ide - mutatott maga elé a francia férfi, akiből áradt a drága kölni aromája. Mindig is imádtam, ha egy férfi efféleképp ad magára, viszont most ez sem segített abban, hogy megmozduljak. Ugyanúgy maradtam az ágyon, felhúzott lábaimat szorosan átkarolva. A fickó ezt megelégelve szorította ökölbe ujjait. - Azonnal gyere ide! - akcentusa abszurdan nevetségessé tette a helyzetet, mégsem mozdultam. Csak bámultam a mogyoróbarna szempárt, amiket lassacskán ellepett a düh. Összepréselve ajkaimat felemeltem a fejem ezzel megmutatva, hogy még ebben a helyzetben is van annyi méltóságom, hogy teljesen nem adom át magam. Ezt látva a francia már előttem is termett, tarkómra markolt, ezzel egyetemben lerántott a földre. A térdem végigszántotta a sátor padlóját, aminek biztos, hogy nyoma marad. A férfi nadrágja kellőképpen láttatni engedte annak felfokozott hangulatát, s az izgalma tovább nőtt, ahogyan a hátam mögé szorította kezeimet. Szemeivel lassan végigkúszott testemen, mint aki már az utolsó stádiumban jut hozzá az adagjához.

Ajkai hirtelen tapadtak az enyémekre, ezért reagálni sem volt időm, nyelve így könnyedén a számba csusszant. Oldalra fordítottam a fejem, ám a francia visszahúzott. Lehunytam a szemeim, egy könnycsepp végigkúszott az arcomon. A férfi megállt.

- Azért ennyire nem rossz - féloldalas mosolya láttatni engedte gödröcskéit. Még jóképűnek is mondanám, ha nem ez lenne a felállás. Na de várjunk csak... Nekem ott van Harry.

Ezekkel a gyorsan lefolyó gondolatokkal másztam az ágyra, minél messzebb az idegen alaktól.

- Kérem - motyogtam, mikor az ledobta magáról a felsőt, ezzel elém tárva izmokkal barázdált felsőtestét. Pillanatok alatt fölém mászott, majd csuklóim után kapva a fejem fölé szegezte azokat. Torkomból hangos sikoly tört elő, miközben az idegen test alatt ficánkoltam.

- Sikítozhatsz amennyit csak akarsz, de senki sem fog a segítségedre sietni - adta tudtomra, én pedig könnyeimtől fuldokolva próbáltam feldolgozni a hallottakat. Hiába fájt beismernem, de igaza van. Itt mindenki az ő pártján áll. Én csak egy nő vagyok, ráadásul amerikai és ha kell, könnyűszerrel végeznek velem. Vagyis nem olyan biztos, hogyha azt nézzük, miszerint régóta nem jutottak már az ellenkező nemhez, így csak ez maradt nekem védelemként. A testem a mentsváram.

A mellemre illesztett keze döbbentett rá, hogy ez most valóban megtörténik velem. A térdemet kellőképpen lenyomta ahhoz, hogy egyáltalán ne bírjam mozdítani, a csuklóimat bilincsként tartja fogva egyetlen kezével. Az erőm több tízszeresével bír. Vége a játéknak. Oda kell adnom magam.