VÉR A HÓBAN ➢ H.S

Huszonnegyedik fejezet

- Mi van, haver? - suttogtam, mire ő pislogott néhányat. Ruhájánál fogva megragadtam, és felhúztam a homokból, mire ő csak féloldalasan elmsolyodott.

- Kösz. Megint - ajkait megnyalva próbálta ráncba szedni magát. Majd mikor kiitta kulacsom tartalmát, mintha új erőre kapott volna. Fegyverét magához szorítva sietett a nyomomban a terepjárók felé, amiket szerencsére nem késtünk le. Jeremiahnak biztos helyet szereztem, nekem viszont eszem ágában sem volt felszállni a járgányra.

- Mit művelsz? - zsettfekete szemeit rám emelte. Hiába, válasz nélkül hagytam és elindultam az omladozó épületek felé.

- Baszd meg, Hunter! Gyere vissza - Jeremiah hangja szöget ütött a fejemben. Csábító lett volna csak úgy magam mögött hagyni ezt a kócerájt, de egy bajtársamat sehol sem találtam.

Valaki elkapta a táskámat, és behúzott az egyik sikátorszerűségbe. Riadtan tekintettem hátra, és könyökömmel megcéloztam az alak gyomrát, aki nyögve rogyott a földre. Pisztolyomat előkapva nadrágomból gyorsan kibiztosítottam azt. Mikor szemtől szembe kerültem támadómmal, egy sikítást elfojtva kaptam szám elé a kezem. Majdnem megöltem.

- Istenem Harry, jól vagy? - számat olyan erősen harapdáltam, hogy nemsoká megérezhettem a vérem fémes ízét. Undorodva töröltem meg dzsekim ujjával, ami így nyomot hagyott. Ennek a ruhadarabnak már úgyis mindegy.

- Miért jöttél? - mentazöld szemeiben mintha apró, csillámló pontok jártak volna keringőt alig észrevehetően. Megcsóválva fejem, hirtelen megtettem azt, amit azt hittem, sosem fogok magamtól. 

Ajkaink nem törődtek holmi formaságokkal, durván tapadtak egymásra, mintha azokat csak erre tervezték volna. Tökéletes összhangban voltunk már az elejétől kezdve. Ujjai körbefonták arcomat, én a kezeimet hanyagul a tarkójára fűztem. Hosszabbra hagyott tincseiben megtapadtak a porszemek, arcát néhol vágások ékesítették, így méginkább kívánatossá téve őt, ha még ennél jobban is lehet.

- Te éreztél már ilyet fiú iránt? - amint elszakadtunk egymástól, ajkai gyorsan formálták a szavakat. Megfontoltan kellett válaszolnom neki, ezért néhány másodpercet követően kiböktem:

- Te?

- Mindig is a lányok seggét néztem. Most pedig olyan furcsa érzéseim vannak irántad és... - nem, ezt nem lehet. Nem vallhat nekem szerelmet, vagy bármi mást, amit tervezett.

- Vissza kéne mennünk, mert itt hagynak - szakítottam félbe, mire ő kissé sértődötten, ugyanakkor megadóan tápászkodott fel, és velem együtt a terepjárókig rohant. Szerencsénkre még nem indultak el, a százados hiányának köszönhetően.

- Téged keres - világított a lényegre Derek, mire feltekintettem a hang irányába.

- Engem? Ugyan minek? - olyanfajta hitetlenség sugárzott minden egyes kimondott szavamból, hogy még én magam is ledöbbentem.

Harry borostyán színű szemei a távolban kalandoztak, ezért könyökömmel gyengéden meglökve az oldalát a kocsik felé biccentettem. A fiatal férfi összekapta magát, és helyet kerített nekünk, várva a századosra.

~*~

Apám szerint a szerelmet nem lehet befolyásolni. Anyám egy egyszerű varrónő volt szar bérezéssel, és nulla hozománnyal. Semmit sem örökölt a vadászmezőkre lépett apja ingóságából. A mostohaanyja kaparintotta meg a kisebb vagyont, ő pedig kénytelen volt elköltözni a családi házból, amelynek tulajdonjoga arra a pénzéhes némberre szállt.

Apám ágán mindig is középosztálybelinek mondhattam magam. A szülei egy újgazdag lányához szánták, azonban ő rendszerint anyámhoz szökött.  Néhány napos eltűnései kezdtek gyanússá válni a nagyiéknak, ezért egyszer leültek vele megbeszélni a helyzetet. Nehezen, de elfogadták a frigyet, és aztán jöttem én...

Én nem éreztem szerelmet Harry Styles iránt. Ez valami sokkal magasztosabb, fennkölt emóció volt. Több volt holmi fellángolásnál, vagy csak testi kontaktusnál. A lelkem szomjazott az övére, legfőképpen a  mély orgánumra, mellyel most is álomba ringat. Az apja pecaboltjáról mesélt, miközben a szemhéjaim valósággal összeragadtak. Combunk összeért, kezünk lábaink közé rejtve fonódtak egymásba. Ez volt a mi kis titkunk.

A szállásra érkezve bajtársaink egyként ugrottak le a járművekről, amit aztán mi is követtünk. Erőtlenül lépkedtem fel a lépcsőn mialatt lekaptam magamról izzadtságtól nedves pólómat, majd a szobánkba érve ledobtam magam a  nyikorgós fapadlóra. Ujjaimat összekulcsolva a fejem alá illesztettem, közben a vöröskét bámultam, amint belépett a helyiségbe.

- Ezután meg kell döngetnem az új nővérkét! - nyújtózott, majd gyors ütemben magához kapta törülközőjét és egy felém intézett kacsintás keretében a fürdők felé vette az irányt. Mindennél jobban vágytam egy hideg zuhanyra, de a körülményeket tekintve igencsak megjárnám. Az összes férfi odacsődül, ezáltal a lebukás esélye hatalmas.

Az ajtó csapódására kaptam fel a fejem, mire szembetaláltam magam néhány kunkori hajtinccsel és egy mohazöld szempárral.

- Baszd meg Hunter - motyogta, majd fölém tornyosulva letámadta ajkaimat. Kezei végigsiklottak mellkasomon, mire gyomrom zsibbadni kezdett. Derekát átölelve közelebb vontam magamhoz, ő pedig vette a célzást, ágyékát erősen enyém ellen nyomta.

Ketten vagyunk, az ajtó csukva, mégis tartottam tőle, hogy valaki megzavarja idilli pillanatunkat, és akkor aztán le nem mosom többet magamról a billogot, amit úgy aggatnak rám, mint ahogy a marhára szokás.

- Nem lehet - suttogtam megszakítva csókunkat, mire ő újra birtokba vette számat. - Harry...

Haját felszántva bólintott:

- Tudom.