Loki and Rogers's daughter.

Zavaros érzelmek.

"Zokog - s szép szárán könny csorog,
Mint halhatatlan gyöngysorok."
/Edgar Allan Poe/

Én valami egészen más szót szerettem volna használni a bonyolult helyett. Leginkább az őrület illett volna erre a helyzetre, de még ez sem tükrözte tökéletesen az érzéseimet. Talán nincs is rá megfelelő szó. Mindenkit össze hívtak, úgy döntöttünk, hogy elmeséljük a többieknek mit tudtunk meg. És ehhez az kellett ,hogy találjunk egy nyugott helyet, a választás ismét a trónteremre esett ,úgy tűnt ez a helyiség valamiféle törzshelyé alakult. Mindig itt gyűlt  össze a csapat ha valami fontosat kellett megvitatni. Thorral együtt már negyed órája a teremben voltunk, megvártuk amíg mindenki megérkezik. Vagyis majdnem mindenki, mióta vissza értünk Loki felszívódott, Thor azzal magyarázta, hogy nem akar Nemesis közelébe lenni ,meg hogy szokásosan csak játsza a sértődöttet. De én úgy sejtettem valami egészen más áll a háttérben, próbáltam azonban elhesegetni a gondolatot. Elég volt egy dolog miatt aggódni. Szinte így is alig hallottam valamit Nemesis beszámolójából, aki már ki tudja mióta beszélt. Annyira a gondolataimba merültem, hogy Tony kérdéseit is csak tompán halottam, mintha egy üveg fal mögül hallgattam volna. Nem lepett meg a tudat, hogy rajta kívül mindenki más csendben megdöbbenve hallgatja a nőt. Sőt még Scott sem szól egy árva szót sem és ez igazán szokatlan dolog volt tőle. Steve szótlanul ült egy székben, képtelen voltam bármit is leolvasni az arcáról. Ez aggasztott a legjobban, tudtam, hogy ez mindenkit sokkolni fog, főleg a Kapitányt- hiszen mit is lehetne reagálni arra, hogy " Valójában tényleg a lányod vagyok, ja és egyébként egy Végtelen kőben mixeltek össze"- ,de most mégis elfogott az idegesség.
- És mégis mi okunk lenne hinni magának? Hiszen egyikünk sem ismeri. És bevalotta, hogy segített Thanosnak.- Tony ezen mondata kizökentett  a gondolataimból
- Nem hazudik.- biztosítottam a férfit.
- Mégis miért vagy ilyen biztos ebben?- kérdezte Bruce ő is gyanakvóan figyelte Nemesist. Bruce mindenkivel végtelenül kedves volt, de  pontosan értettem miért nem bízik Nemesisben.
- Loki biztosított róla minket, hogy a nő nem hazudik.- állt elő Thor, kezeit keresztbe fonta maga előtt és úgy tűnt fejben ő is valahol egész máshol jár.
- Így már minden más, végül is, ha a hazugság istene biztosított róla, akkor nem lehet semmi gond.- jött a gúnyos, felháborodott megjegyzés Tonytól,  biztos voltam benne, hogy valami ilyesmi reakcióra számíthatunk tőle. Viszont különös módon egyszerre háborított fel a dolog és értettem egyet Tonyval.
- Loki a testvérem és..- kezdett bele Thor, de Tony azonnal közbe vágott.
- Igen, a testvéred nem felejtettük el.- mordult fel idegesen- Ahogy azt sem ami New Yorkban történt. Bocsásd meg ha nem bízunk túlságosan a testvéred szavahihetőségében, barátom.
- Tudom ,hogy nem bíztok Lokiban és megértem.- szóltam közbe  mielőtt Thor komolyan megsértődhetett volna.- De én hiszek neki és bízom benne.
Lassan körbejárattam a tekintetemet a jelenlévők között, mindenki némán , állt és próbálta megemészteni a hallottakat. Csupán Doctor Strange állt úgy mint akit semmi sem lep meg,  próbáltam eldönteni, hogy valóban nem lepte meg a többiek reakciója vagy csak jól leplezi mit gondol valójában.
- Mert fiatal vagy és naí..- kezdett bele Tony, a hangja lágy volt és kedves, nem sértésnek szánta, csupán kimondta amit gondolt. Vagyis mondta volna, ha nem nézek rá úgy mintha meg akarnám ölni a tekintetemmel.
- Biztos, hogy be akarod fejezni ezt a mondatot?- kérdeztem a szemöldökömet ráncolva. Tony vissza vonulót fújt, egyértelmű volt, hogy nem szeretné befejezni a mondatot.- Tisztában vagyok vele, hogy mi a véleményetek Lokiról, de azt ne felejtsük el ,hogy ha ő nincs akkor Thanos már rég megszerezte volna a Tesseractot.
- Ezzel nem tudsz vitába szálni.- jegyezte meg Nathasa, Tony felé fordulva. A férfi reakciójára Nat csak egy apró vállrándítással és egy bocsánat kérő pillantással válaszolt.
- És különben is mi értelme lenne, annak ,ha ő vagy Nemesis hazudna? Hidd el én örülnék a legjobban, ha nem lenne igaz, de az..- lopva Steve felé pillantottam. A Kapitány továbbra is mozdulatlanul ült és csak bámult maga elé, talán sokkot kapott. Ha ez az egész csak hazugság volna, minden annyival egyszerűbb lenne.
- Egyet értek. - szólalt meg T'Challa mély lágy hangján.- Mi hasznuk származna belőle, ha átvernének minket.
Mindig nyugottan és megfontoltan beszélt,  igazán irigyeltem ezért.
- Az amit tettem, hogy segítettem annak az őrült titánnak megbocsáthatatlan.- lépett elő Nemesis, most egészen emberinek tűnt. Miutánn vissza értünk Wakandába és magamhoz tértem, meglepve állapítottam meg, hogy a bőre már nem lila és a szemei sem ragyogtak sárgán, úgy nézett ki mint ők és épp olyan zöld szeme volt mint nekem. Nem kérdeztem meg ez hogyan lehetséges, gyanítottam, hogy  Nemesis népe képes megváltoztatni az alakját, és már így is túl sok információ keringett a fejemben.- És megértem ,hogy kételkedtek bennem. A helyetekben én is így tennék. De segíteni szeretnék, muszáj megállítanunk Thanost. És én azt hiszem tudom, hogyan.
Mindenki kíváncsian bámult a nőre ,hogy bele kezdjen a terv felvázolásába, én azonban nem voltam képes figyelni. Túl sok minden kavargott a fejemben ,szükségem volt valakire akivel beszélhetek, a teremben lévők közül persze biztosan bármelyikük meghallgatott volna, de valaki olyanra volt szükségem aki meg is ért. Lokira.... Sarkon fordultam és a terem hatalmas kétszárnyú ajtaja felé igyekeztem. Az ajtó gyönyörű díszes fémből készült, egy párduc volt rajta, aki előtt emberi alakok térdeltek, díszes virág motívumok futottak körbe az ajtó szélén. Rengeteg helyen láttam már ezt a képet Wakandában, hol az ablakok festett üvegein, hol a fali kárpitokon. Egy utolsó pillanatra még vissza fordultam mielőtt kinyitottam volna az ajtót ,senki sem vette észre, hogy elmegyek. Mind feszülten figyelték Nemesist, aki épp a tervét magyarázta nekik, még Tony is  kíváncsian hallgatta.