Papírra írt emlékek (Befejezett)

2. fejezet

Vladimir átrendezte az iratokat és elküldte az e—mailt a vezérigazgatónak. Miután becsukta a laptopot kigurult az asztal mellől és a nappali felé vette az irányt. Azonnal egy kis tornádó ugrott az ölébe és vidáman nevetgélt.
– Apuci! Apuci! Ugye már végeztél? Ugye most már játszunk? És eszünk is? — kérdezte izgatottan a kicsi lány.
—Hát persze, tündérkém! Mit szeretnél vacsorára?
— Pizza! Pizza! Pizza! – ugrándozott a kislány vidáman. Vladimir csak mosolygott kislánya elevenségén. Viszont akárhányszor, ha a gyermeke szemébe nézett, Igor mélybarna szemei néztek rá vissza. A fehér hajúnak nagyon hiányzott szerelme és annyira bánta, hogy nem mehetett be hozzá minden nap, ahogy régen, de ahogy Maddie nőtt egyre több mindennel kellett foglalkoznia. Lassan már alig maradt ideje pihenni pedig az ő állapotában még dolgoznia se lenne szabad. Robert segített nekik ahogy csak tudott, és szinte minden másnap átjárt hozzájuk. Hamarosan ő is megházasodik a barátjával, Kendellel. Már három éve vannak együtt és nagyon boldogok. Ez mindig eszébe juttatta Vladimirnak Igort. Aztán eltelt egy év és Igor még mindig rezzenéstelen arccal feküdt a fehér takaróval betakarva. Aztán eltelt 3 év és idén lesz még egy. Igor nem tért magához és az orvosok már kezdik feladni. Talán igazuk is van. Így csak szenvedni hagyja Igort. Már épp nyúlt volna a telefonjáért, hogy megrendelje a kislánya által kiválasztott olasz ételt, mikor a készülek a kezében rezegni kezdett.
– Mi az, apuci? – jelent meg Maddie.
— Nem tudom, tündérkém. Robert bácsi az, talán a papáról van szó. — mondta Vladimir és megnyomta a zöld gombot, majd a füléhez emelte a telefont.
— Szia, Robert? Baj van?
– Ha...Hallo? – a fehér hajú lefagyott. Érezte, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről. Ezt a hangot ezer közül is megismeri, hisz' annyit hallgatta a hangrögzítőt a telefonján hiányában, hogy örökre az elméjébe véste.
— Igor? Te...Te vagy az? — remegett meg a hangja.
– Vladimir? Te vagy az, ugye? — szólalt meg ismét a rekedt hang.
– Igor, drágám! Igen én vagyok! Magadhoz tértél? Ugye tényleg te vagy az? Jaj, annyira boldog vagyok! Ugye jól vagy? Én...
– Állj! Állj! Nézd! A kollégám itt azt mondta, hogy te vagy a férjem és, hogy van egy lányunk! Csak meg akartam róla bizonyosodni, hogy nem szivat e megint, de...Hé!
– Vladimir! Robert vagyok! – hallotta meg a vörös hajú hangját. Vladimir nem tudta mire vélni Igor szavait. Mintha ismét az az erőszakos és arrogáns igazgató lenne mint, akinek két éven át robotolt.
— Robert mi folyik itt? Nem értem!
— Nézd, Vladimir! Tudom, hogy meg fogsz ijedni, de Igor sajnos nem emlékszik rátok! Részleges amnéziája van! Az agyából törlődött minden, ami a balesetével kapcsolatos, tehát te és Maddie! Elvileg, majd visszatérnek az emlékei, de ehhez te és Maddie kelletek! – magyarázta Robert.