Papírra írt emlékek (Befejezett)

9. fejezet

Miután haza értek, Igor körbenézett a házban. Elég sok minden változott a lakásban. A ház nappalijában egy kis kupac baba és plüss póni feküdt. A konyhában partedli és magasított szék. És a régi vendégszobában már minden be volt rendezve egy kislánynak. Valahogy ez a sok változás mintha meg se lepte volna. Hisz' Maddie már 5 éves és most ráadásul érkezik még egy baba. Ez a sok új mégis csodás dolog villámként hasított az életébe, de tudta, hogy ebben nincs egyedül. Fájdalmasan nézte ahogy a fehér hajú nehezen feltápászkodik a székéből és egy botra támaszodva a lépcső felé veszi az irányt.
– Mit csinálsz?
– Felmegyek. Fent van a gépem és még el kell küldenem egy fontos e–malit Kanadába. – magyarázta Vladimir. Igornak még kellett egy pár nap, mire visszamehetett dolgozni, így továbbra is Vladimir vezette a céget. Igor látta, hogy a fiatalabbnak már most remeg a térde így hát gondolt egyet és felkapta menyasszony pózba.
– Apuci hercegnő! – nevetett Maddie. Ezen a két felnőtt is felkuncogott, majd Igor a karjában vitte fel férjét az emeletre.
– Erre semmi szükség nem volt.
– Csak segíteni akartam.
– Tudom és köszönöm, de nem akarom, hogy sajnálj. – hajtotta le a fejét szégyenkezve, majd leült a kék lepedős ágyra. Igor gondolkodott. A fiú biztos fél. Túl sok minden történt ahhoz, hogy ne így legyen. Leült mellé és óvatosan megszorította a kezét.
– Nem sajnállak, csak aggódom érted. A tegnapi álomom is...Hagyjuk! – kapta el a tekintetét, de Vladimir érezte, hogy valami nem stimmel.
– Milyen álmod? – kérdezte a kíváncsian.
— Egy rémálom inkább. A lépcső mellett voltunk, Robert mellettem állt és telefonált, te pedig a karomban feküdtél és... És... – a fekete hajúnak könnyek kezdtek el le folyni az arcán. – És csurom vér voltál. Alig volt benned élet és ernyedten feküdtél a karomban! – szipogta az idősebb. Vladimir arcán végig futott a felismerés és egy zsebkendőt adva Igornak a vállára hajtotta a fejét.
– Ez sajnos nem csak álom volt. — mondta, mire Igor kérdően ránézett, miközben megtörölte a könnyes arcát, és kifújta az orrát.
– Még régebben, amikor nem tudtad, hogy terhes vagyok és nem volt fényes a viszonyunk, nagyon csúnyán megbántottál és megaláztál. Annyira kiborultam, hogy ahogy fordultam megcsúsztam a lépcsőn és majdnem elvetéltem. A kórházban tudtad meg, hogy terhes vagyok. — magyarázta. Igor elhűlten meredt maga elé. Alig akarta elhinni, hogy ilyet tett. Hogy miatta majdnem elvetélt és ha ez megtörténik azaz angyali kislány itt se lenne.
—  Nem fogok ilyet tenni többet, esküszöm! – felelte komolyan Igor.
— És velünk maradsz? – kérdezte nagyot nyelve a kisebbik.
— Igen.
— És...És felneveled velem a gyerekeinket? – kérdezgette félénken Vladimir. Igornak muszáj volt kuncognia a fiatalabb félénkségén, majd egy puszit nyomott a fehér tincsek közé.
– Igen. – mondta őszintén a fekete hajú.