Papírra írt emlékek (Befejezett)

15. fejezet

Igor csak állt és nézte az ő egyetlene gyönyörű arcát. A fiatalabb fejét most vastag kötés fedte, így hát fehér hajából nem lehetett sokat látni. Már reggel lett azóta. Igor még nem akarta megnézni a kisbabát. Úgy vélte nem áll még rá készen, hogy egy újabb csodát kapjon minden szörnyűségért, amit tett. Talán csak pár percre elbóbiskolt, de egy pillanatra sem hagyta egyedül szerelmét. Közben nem is sejtette, hogy az üveg mögött fekvő kicsi alak ébredezni kezd. Pillái először csak megrebbentek, majd fokozatosan felnyíltak. Megpróbált megmozdulni, de a fejébe éles fájdalom nyilalt és lüketni kezdett neki. Azonban ahogy oldalra pillantott, egy üveg mögött halkan szuszogó Igort pillantott meg. A férfi itt van, mellette van. Még akkor is, ha csak aggódik érte, de a fehér hajúnak már ez is elég. Óvatosan megemelte a kezét és megnyomta a nővérhívót, egy fiatal nővér azonnal be is rohant, mire Igor hirtelen felriadt és elkerekedett szemekkel nézte a fiatalabbat. Vladimir úgy vélte, hogy Igor dühös rá, hisz ott akarta tartani, akarata ellenére, pedig ha a fekete hajú el akar menni, akkor el kell engednie. Ő már nem a férje, akit magához láncolhatna. A nővérek ellatták őt időközben, majd később maszkban és védő öltözetben megjelent mellette Igor. A fiatalabb félve nézte férjét.
— Igor, én... — nem fejezte be, mert a következő percben Igor lehúzta a maszkját és az ajka vadul lecsapott az övére. Vladimir egy pillanatig nem tudta mire vélni ezt, de aztán elöntötte az ismerős érzés. Mintha vissza ment volna több, mint 8 évet az időben. Ez a csók pont olyan volt mint amikor először összeért az ajkuk. Szenvedélyes, tüzes, de mégis óvatos.
— Igor... – motyogta Vladi, amint véget ért a csók.
— Gyönyörűm! — a megszólításra Vladimir szemei, majd kiestek a helyéről. A régi beceneve. A név, amin a fekete hajú szólította még régebben.
– Igor, te...– a fekete hajú most sem hagyta, hogy a párja befejezze a beszédet.
– Én vagyok az, gyönyörűm! Én vagyok! A férjed! Ugye emlékszel még rám, mert én már igen! Már mindenre emlékszem! Legalábbis emlékszem az érzéseimre! — folyt le egy kis könnycsepp az idősebb arcán, de nem landolt a földön, ugyanis mielőtt lecseppenhetett volna, a már szintén könnyező, Vladimir letörölte ujjaival a kósza cseppet.
– Tényleg te vagy az?
– Én vagyok! Már minden eszembe jutott! Annyira sajnálom, hogy ekkora fájdalmat okoztam neked! Hogy lehet pont neked egy olyan férjed, mint én? – hajtja le a fejét bűnbánó arccal Igor. Vladimir csak mosolyogva megsimogatja férje arcát, majd magához húzva egy finom puszit nyom az arcára.
— Én mindig csak téged akartalak Igor Hood! Szóval...Velem maradsz? Leszel újra a férjem?
— Ezt nekem kéne megkérdeznem gyönyörűm. — nevettek egyet. Vladimir egy pillanatra a hasára tette a kezét, de meglepődve vette észre, hogy lapos.
— Hol a kisbabánk? – kérdezte riadt tekintettel.
— Jól van, még én sem láttam. Akarod, hogy ide hozzák? — kérdezte, mire heves bólogatás volt a válasz.