Papírra írt emlékek (Befejezett)

3. fejezet

Vladimir és Maddie félve gurultak ki a liftből. A kislány az apukája ölében ült, miközben az hajtotta a kerekesszéket.
– Szóval a papa most nem ismer minket? – kérdezte Maddie. Vladimir úgy tanította meg neki, hogy ő apuci, Igor pedig papa. A kislányt is gyakran bevitte eszméletlen édesapja mellé, de Maddie számára most így is egy idegen férfi ült a szobában. Robert az ajtó előtt várta őket.
– Sziasztok! Bocs a telefonosdi miatt. Kimentem egy kávéért és mire vissza értem felhívott titeket, fogalmam sincs, hogy mi ütött belé. – sóhajtott Robert.
— Semmi baj, Robert. Maddie kiszállsz, apuci öléből? – kérdezte Vladimir, de a kislány nemlegesen megrázta a fejét, és még jobban belekapaszkodott apukája nyakába. Robert legugolt melléjük.
– Maddie, eszünk egy fagyit amíg a papa és apuci beszélgetnek? Utána te is bemehetsz. – hajolt mosolyogva a kislányhoz. Erre Maddie már mosolygott és vidáman engedte, hogy Robert felemelje és kisétáljanak a közeli fagyizóhoz. Vladimir pedig félve kinyitotta az ajtót és begurult a szobába. Az ágyban külsőleg a férje ült, de tudta, hogy igazság szerint ez itt nem az a férfi, aki megkérte a kezét. Épp újságot olvasott, de az ajtónyitódásra felkapta a fejét.
– Szia, drágám!
– Szia! – köszönt vissza Igor, de kételkedés hallatszott a hangjában. Vladimir az ágy mellett megállt. Elővett egy táskát és abból egy vastag, de kicsi könyvet vett elő.
– Ez itt az elmúlt öt év. Tudom, hogy nem ugyanaz mintha ott lettél volna, de azért...
– Na, jó, figyelj! Nem tudom, hogy te mit képzelsz vagy, hogy mit akarsz ezzel elérni, de fejezd be! Nekem nincs férjem és nincs lányom! Én Igor Hood vagyok! Volt egy fiús időszakom, de nem voltam szerelmes egy fiúba sem! Szóval bármit is akartál, pénzt, hatalmat, akármit! Elúszott! Oké? Tűnj innen és elég a hazugságokból! – üvöltötte Igor. Vladimir pedig könnyektől áztatott arccal és darabokra tört szívvel sietve gurult ki a szobából. Robert épp akkor jött vissza Maddie–vel.
– Apuci! Akkor bemehetek a papához? Miért sírsz, apuci? – kérdezte aggódva a kislány, mire Vladimir az ölébe ültette kislányát és már épp elhajtott volna, de Robert lefogta a kerekesszéket.
– Vladimir mi történt? – kérdezte aggódva.
– Elzavart. Nem akar hinni senkinek! Nem akar a családunk tagja lenni, azt hiszi kihasználom az amnéziáját! Azt mondta, hogy tűnjek el! – zokogta a fehér hajú kétségbeesetten. Letolta Robert kezeit a székéről és tovább gurult, ölében a kicsi Maddie—vel, aki alig tudta feldolgozni a történteket. Nem értette, hogy apucija miért szomorú és miért nem láthatja a papáját, de inkább nem kérdezett, csak odabújt az apucijához.