Papírra írt emlékek (Befejezett)

11. fejezet

Igor a konyhában takarított mikor meghallotta, hogy Vladimir gurul a szobába gömbölyű pocakját simogatva.
– Szia, Vladimir! Hogy vagy?
— Szia, Igor! Jól vagyok csak... — a fehér hajú szinte azonnal tudta, hogy a csakot nem kellett volna a végére raknia, mert Igor azonnal letette a kendőt és elé térdelt, hogy kérdőre vonja. Még jó, hogy most Maddie nincsen itthon, hanem az egyik barátnőjénél pizsipartiznak.
— Csak? – vonta fel szemöldökét Igor.
— Annyira más vagy. – motyogta Vladi.
— Más?
– Ne érts félre, örülök, hogy itt vagy és, hogy próbálkozol, de annyira más vagy, mint a balesetünk előtt. Tudom, hogy ez nem a te hibád, de...— hebegte, mire Igor félbe szakította.
— De mi? Vladimir, szerinted nekem ez nem nehéz? Szerinted viccből csinálom?! – üvöltötte a mondat végét az idősebb. A fiatalabb összerezzent. – Jó, tudod mit? Ha téged csak zavar, hogy itt vagyok, akkor nem leszek itt! – kiáltotta és felviharzott az emeletre, majd pár perc múlva egy táskával és a kabatjával jött le.
— Ne! Igor! Igor kérlek ne menj el! — sírta Vladimir és megragadta férje karját.
– Hagyj békén! Csak a baj van velem neked, ahogy nekem is veled! Állandóan csak panaszkodsz nekem, hogy ez meg az volt régen! A múltat nem lehet visszahozni, de a jövőt még el lehet törölni!
– Igor! Megígérted, hogy mellettem maradsz! Mellettem és a gyerekeink mellett! – zokogott Vladi.
– Elég! — ordította a fekete hajú és egy jó erős mozdulattal kicsavarta a kezét a fiatalabb szorításából, csakhogy ezzel Vladimir kiborult a székéből és beverte a fejét az asztal szélébe. Igor ijedten ugrott mellé, rémülete pedig csak fokozódott, amikor a fehérhajú nem nyitotta ki a szemét hiába ébresztgette. Mikor pedig megpróbálta óvatosan megemelni a fejét valami meleget érzett lefolyni az ujjai között. Ahogy elemelte a kezét látta, hogy Vladimir fehér haját most vörösre festi a vér.
— Nem...Nem! NEM! Vladimir! Kérlek ne! SEGÍTSÉG!! — sikította. Pár perc elteltével Robert haza ért a sétából és ott lefagyva vette észre a padlón ülő Igort, aki egyre csak a fején át vérző Vladimirt szorította és egy párnával próbálja elállítani a vérzést. Mint a villam oda szaladt és hívta a mentőket. Igorra ismét rátört egy ismerős érzés, mintha már másodszorra tenne ekkora szörnyűséget. Mintha az ő kedves, angyal szívű férje már másodjára kerülne életveszélybe miatta. Most azonban két életet is veszélybe sodort, hisz a fiúnak már hatalmas pocakja volt.