Papírra írt emlékek (Befejezett)

10. fejezet

*8 hónappal később*

– Megrúgott! – kiáltotta vidáman Maddie, majd gyorsan visszahajolt apukája pocakjára.
– Örül neked, örömében rugdolózik.
– Tényleg? Szia, öcsi, hogy vagy? –hallgatózott tovább a kislány hátha újra érzi kisöccse mozgolódását. Elrepültek a hónapok, mint a szél. Igor, bár emlékei még mindig nem tértek vissza, családja mellett maradt és szinte mindenben segített várandós férjének, akinek a baba miatt be kellett újítania pár dolgot. Már nem használhatott lépcsőt, így hát vettek egy székliftet. Maddie is ki próbálta már, de többnyire Vladimir használta. Egy szomorú dolog történt. Kendall annyira megsértődött, hogy elköltözött egy időre és Robert már öngyilkosságot is megkísérelt bánatában, most Igor húzta ki őt a csávából. A vöröshajú azóta velük lakott, hogy szemmel tudják tartani. Egy kicsit már jobb állapotban van, mint hónapokkal ezelőtt. Akkor még olyan depressziós volt, hogy a szobából is alig akart kijönni. Vladimir próbalta elérni Kendallt, de nem vette fel. Most is hívta, de "Szia, Kendall vagyok! Hagyj üzenetet!", hangpostán volt.
– Megnit nem veszi fel? – kérdezte Robert szomorúan.
– Szerintem csak szégyelli magát. Sajnálom, hogy így alakult Robert. Nem azért mondom ezt, hogy feladd, de sok fiú álmodik egy olyan pasiról, mint te.
– De nekem Kendall kell. Gyere, mutatok valamit. – Robert szobájába érve a vörös hajú a táskájában kezdett kotorászni és egy kis dobozt vett elő. Vladimir azonnal felismerte, hogy milyen doboz az és kíváncsian kinyitotta.
— Te el akartad venni? – kérdezte döbbenten Vladi.
— Egyszer a plázában megnézte a gyűrűket és ez tetszett neki a legjobban. Meglestem a méretét és megvettem neki. – sóhajtott fel Robert.
– Jósagos ég, Robert, hisz' ez valódi gyémánt és ametiszt, ráadásul 24 karátos arany! Mennyit hagytál ott ezért a gyűrűért? – kérdezte tátott szájjal a kisebbik.
– Majdnem 500 ezer dollárt. – a fehér hajú álla már a padlót súrolta. Az ő jeggyűrűje is drága volt, de ő az egyszerű dolgokat szereti és Igor ezt tudta még akkor. Viszont még sem ért félmillió dollárt.
– Ennyire szereted?
– Nekem ő a boldogságom. Számomra ő jelenti a világot és minden életet, ami abban van. Ahogy egykor te Igornak...Mármint, ahogy te most Igornak! – javított ki magát gyorsan Robert. Vladimir azonban tudta, hogy bármennyire is szép minden vagy bármennyire is igyekszik a fekete hajú, még mindig idegenek számára.