🌵1. Fejezet🌵

1.2K 39 2
                                    

A Nap sugarai az arcomra vetődve ébresztettek fel kora reggel. Kellemesen melegített. Az óra még csak fél 7-et mutatott, de sok dolgot terveztem erre a napra, szóval nem aggódtam amiatt, hogy nem alszok eleget.

 Lassan kikászálódtam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Az arcomat hideg vízzel megmostam majd elindultam a konyhába, hogy összedobjak valamit reggelire. A konyhában anya már főzte az ebédet Chloe a hiperaktív labradorunk pedig várta, hogy valami ehető (nem zöldség) a földön kössön ki. A “Jó reggelt” és a puszik osztogatása után elővettem a tejet és a gabonapelyhet majd beleöntöttem mindkettőt a müzlis tálba és neki is vágtam megenni.

 Megmostam a fogam majd felvettem egy fekete pamut rövidnadrágot és egy “Tomorrow.” feliratú fehér pólót.A házban és a kertben meglocsoltam a növényeket és a földiepret összeszedtem és megmostam. Elmentem sétálni, majd folytattam a főzést anyu helyett. Bekapcsoltam a rádiót és az ismert zenéket énekeltem, persze ha azt lehet mondani éneklésnek. Inkább kornyikálás vagy macskakínzás.

 Miután átöltöztem befontam a hajam azután indultam is Kellyhez, ahol már Arya is ott volt. A megérkezésem után is még sminkelték magukat, de elkezdtem noszogatni őket mert féltem, hogy nagy sor fog ránk várni a moziba. A feltételezésem be is következett. A bejárati ajtó előtt kellett várakoznunk szakadó esőbe. Hideg volt. A szél egyre jobban feltámadt és a villámok cikáztak az égen. Imádom ezeket a tavaszi viharokat, de most rendkívül fáztam. Most jöhetne egy helyes srác aki odaadja a pulcsiját és átölel, gondoltam magamba. Viszont ez csak álom marad. Manapság kevés normális fiú van. Aki meg normális az meg több ezer kilóméterre tartózkodik tőlem, híres és még barátnője is van. Remélem mire 30 éves leszek tudnak majd klónozni.

 A nasi megvételét követően megkerestük a helyünket és leültünk. Hamarosan a film is elkezdődött és izgatottan néztük amég mögöttünk nem kezdtek el röhögni és hülyéskedni. A nézők nagy része kezdett felháborodni ezért megfordultam, hogy rájuk szóljak.

-Paraszt!-csattantam fel. Az összes kólája rámömlött a mögöttem ülő srác, ezzel átáztatva a fehér felsőmet. A nézőtéren lévő emberek le pisszegtek jelezve, hogy néznék a filmet. A srác haverjai pedig hangosabb röhögésbe kezdtek. Kellyéknek intettem, hogy megyek, de ők maradjanak és elindultam kifelé. A pénztáros és a jegyellenőr meglepően bámultak rám és nem szóltak egy szót se. Kilépve az ajtón a hideg szél megcsapott ezért gyorsan felkaptam a dzsekimet utána hazaindultam.

-Várj!-szólalt meg valaki a hátam mögött, így megfordultam. A barna hajú srác volt aki leöntött. Már jött felém miközben tudomást se véve róla folytattam utam.-Sajnálom!

-Ne sajnáld! Remélem az egyik haverod felvette, hogy megosszátok és röhögjetek rajtam. Fordulj vissza!-kiáltottam hátra.- Elázol és lemaradsz a filmről.

-Ha te is én is.-lépett mellém.- Fázol? Kell a pulcsim?

-Ugye te most csak szórakozol velem? Azt hiszed, hogy azért mert helyes vagy és mert utánam jöttél megbocsátok? Hát nagyot tévedtél!

-Szóval szerinted helyes vagyok?-húzta mosolyra a száját.

-Nem, én nem. De a barátaim ezt mondanák és a karodba ugranának. Egyszerre. Lekopnál végre?!

-De ha valaki azt mondja valakinek, hogy helyes akkor azt ő gondolja és nem más ízlését vagy gondolatát ossza meg a másikkal. Szóval helyes vagyok szerinted.

-Nem kicsit se vagy az...mi is a neved?-röhögtem el magam halkan, hisz már 5 perce sétáltunk és olyannal beszélgettem akinek a nevét sem tudom. Bár ez megtörténik velem sokat, mivel bármikor bárkivel képes vagyok leállni beszélgetni.

-Hero-lépett szembe velem és nyújtotta a kezét- Fiennes Tiffin.- Épp ráztam volna meg a kezét amikor tüsszentettem egyet. Hero elmosolyodott rajta. Elléptem mellőle és mentem tovább. Nem zárkózott fel mellém. A lépteit hallottam, szavak viszont nem hagyták el a száját. Az út további része is csöndben telt. Mikor látta, hogy lefordultam a házunkhoz megszólalt:

-Úgy látszik szomszédok lettünk.

-Anyaaaa!!- léptem be az ajtón.- Egy bunkó srác leöntött kólával! Ja és képzeld a szomszédunk lett!-Bementem a konyhába anyát keresve, akit meg is talàltam egy nő társaságában.

-Szia! Elena vagyok. Gondolom te vagy May.-nyújtotta a kezét.- Az új szomszédok vagyunk. Hero öntött le? Nagyon sajnálom! Ez a gyerek mindig valami rosszat csinál.-kezdte el mesélni anyának. Gyorsan felmentem a szobámba, kerestem pár száraz ruhadarabot és elmentem zuhanyozni. Rosszul éreztem magam. Lebunkóztam Elena fiát. Nagyon kedvesnek tűnik, vajon mit gondol most rólam? Senkivel nem szeretnék rosszba lenni látván, hogy anya is kedveli nem szeretném azt, hogy neveletlennek higyjen.

-Sajnálom, hogy szidtam a fiát! Nem úgy gondoltam, csak mérges voltam rá.-nézten bociszemekkel és legörbült szájjal Elenára. Próbáltam mindent beleadni, hogy lássa rajtam, sajnálom.

-Jaj Édesem semmi baj, Hero ilyen, nem lehet vele mit tenni. És kérlek tegezz! Nem vagyok én olyan idős!-kacsintott rám. Máris kedvelem.

Hello!!🤗 Itt az első rész. Remélem tetszik!😊 Ha van időtök írjátok meg a véleményeteket!❤
Ne kíméljetek!
🌹További szép napot!🌹

There's no one like YOU |HUN|Where stories live. Discover now