A kötelék (Befejezett)

5.rész

Suli után izgatottan vártam a pillanatot, hogy találkozhassak újra Daemonnal és megfoghassam a kezét. Azonban mikor rájöttem, hogy Ashék is velem tartanak, rögtön tudtam, hogy a közelében sem lehetek. 

A kapun túl vártak ránk és most pillantottam meg először hátukon a hátizsákjaikat. Tényleg egy iskolában tanultunk eddig is? Akkor miért nem figyeltem fel soha ilyen feltűnő személyekre? Daemont megpillantva a csapat közepén minden kérdés ami vegyesen kavargott bennem, hirtelen elpárolgott és csupán melegséget voltam képes érezni magamban. Azok a gyönyörű smaragdzöld szemek egyszerűen megígéztek engem teljesen.

Odaérve hozzájuk a lányok beültek öten az első R. Roverbe, míg Sasha és a többi fiú a másodikba. A motorra felpattant Daemon és mikor odatolta hozzánk az eszméletlenül hatalmas és nehéznek tűnő motort rám pillantott és egy bukósisakot nyújtott felém. Gyönyörű vörös színe volt, ami kimondottan tetszett, mintha csak nekem csináltatta volna. Ő már feltette a sajátját, és éppen beindította volna a motort amikor Ash megragadta a kezeimet.

- Ugye nem akarsz felszállni mögé? Mi van ha elvisz valahová és eltűntök talán örökre?- nézett rám aggódó szemekkel.

- Úgy érzem Ash, hogy vele akárhová elmennék, csak együtt lehessünk. - mondtam megbabonázva ő pedig értetlenül rázta a fejét.

- Teljesen megőrültél? Hiszen csak tegnap találkoztatok! Mi van, ha csak ki akar használni?!

- Kicsim, itt van mellettünk ugye tudod? - simogatta a karját Jam.

- Pontosan ezért mondom hangosan, hogy megértse, ha akármivel próbálkozik akkor vége van. Gyere Fan és ülj be a kocsiba. - de nem mozdultam.

Mélyen egymás szemébe néztünk Ashel és mint mindig nem adta fel a harcot és nem fordította el a tekintetét felőlem. Azonban lehet, hogy régen én voltam a megadóbb, most viszont nem. Rendíthetetlenül néztünk egymás szemébe, míg Jam meg nem ragadta Ash karját gyengéden és el kezdte húzni az autójuk felé.

- Akkor úgy tűnik te nyertél. - elégedett mosolyt villantott felém Daemon, mintha büszke lenne rám.

- Végre valahára. - majd felvettem a sisakot és oda pillantottam a kocsikra.

Le voltak húzva az ablakok és tökéletesen ráláttak a jelenetre a többiek. Elégedett mosolyt villantottak felém, majd felültem Daemon mögé és elindultunk. 

Beindította a motort, majd kihajtottunk lassan az útra és olyan gyorsra vettük a tempót, hogy ezerrel kezdett verni a szívem. Nagyon féltem és le akartam szállni, de ekkor megéreztem, hogy egy pillanatra a kezét hátranyújtja és megfogja a combomat. 

A félelem rögtön eltűnt és olyan nyugodt lettem, hogy elkezdtem élvezni a száguldást. A gyorsaság, a szabadság, a szél és a villámsebességgel eltűnő épületek sora. Azonban akármilyen gyorsan mentünk a R.R.-ek simán követték a tempónkat és utánnunk jöttek. Mögöttük Jaméket láttam meg a kocsiban, és láttam Ash aggódó tekintetét. Szorosabban átöleltem melegségem és boldogságom forrását, majd erre Daemon rágyorsított és kerülgetni kezdte a kocsikat. Egy szempillantás alatt eltűntek mögülünk a többiek és nem láttam őket. Fellélegeztem a kettesben léttől, bár azért az autók ugyanúgy jöttek utánnunk. 

A várost is elhagytuk és hirtelen egy gyönyörű erdő felé közelítettünk. A fenyőfák az égig értek már, mintha szeretnék megérinteni a napot és a felhőket. Egy kisebb folyó csordogált mellettünk a fenyők között és észre sem vettem amikor eltűntek az autók és csupán mi ketten száguldottunk a kis kerülő úton. Egy tisztást is elhagytunk amikor megint megjelent az erdő, azonban most egy köves út vezetett felfelé valahová. Daemon lekanyarodott a kőútra és bár nehezen, de végül felmentünk az út végére. Egy hatalmas kastély szerű építmény jelent meg előttem egy óriási vasrácsos kerítéssel körülvéve. Amikor kinyíltak a kapuk megpillantottam az óriási házat és elállt a lélegzetem. Óriási volt, mint ahol legalább három család is elférne. Óriási üvegablakok voltak mindenütt és teraszok nyíltak rengeteg szobához.

 Miután beparkoltunk a motorral a kapuk becsukódtak és beléptünk a házba. Minden modern volt és mégis sok minden fából készült hozzá. Ez a kettő mégis együtt tökéletes összhangott adott.

- Mi lenne, ha kimennénk a kertbe egy kicsit? Szeretnék sok mindent megbeszélni veled, de nincs olyan sok időnk, hogy mindent elmagyarázzak, mielőtt a barátaid ide nem érnének. -nézett rám aggódó tekintettel.

- Rendben. - majd kinyitott egy hatalmas méretű üvegajtót és kiléptünk a kertbe.