8.rész

595 18 0
                                    


- Egy teljes napig fel sem ébredt a kórházban, és a lélegeztetőn kellett tartaniuk. Mikor felébredt rögtön átöleltem és megígértem neki, hogy nem hagyom többet magára, mert ő az egyik legközelebbi barátom, sőt ő a kishúgom! Vigyáznom kell rá, és nem akarom, hogy valaki olyan legyen mellette akit nem ismerek olyan jól, mint legalább Fannit. Azt akarom, hogy az a személy aki mellette lesz, vigyázzon rá. Te meg tudod menteni? - majd egymásra néztek.

- Hiszen mi nem átlagos emberek vagyunk Ash. - mondta magabiztosan Daemon, majd a többiek is előjöttek a káprázatból.

- Ez hihetetlen. Végig itt voltatok? - ámuldozva tekintett a társaság felé.

- Igen. Ez az én erőm. Azt láttatok mindenkivel amit szeretnék. - mosolygott magabiztosan Edward.

- Értem, nos most mi lesz? - körbenézett a többieken.

- Megbeszéltük, és Fanni is beleegyezett abba, hogy töröljük ki az emlékeiket és akkor minden rendben lesz velük. - bólintott Thris.

- Fanni, hol van?! - kérdezte Ash és felpattant.

Elrohant a szomszédos szobába ahol aludtam és leült mellém. Átölelt és simogatta a fejemet, miközben hulltak a könnyei.

- Nincsen semmi baja, éppen időben kimentette az autóból Daemon. - ment oda hozzá Sasha.

- Tudom, hogy minden rendben van vele, de mégis...

- Mi a baj? - kérdezte Kathleen.

- Már hosszú ideje együtt vagyunk és mint mondtam ő a húgomnak számít. Tudom, hogy nincsen semmi baja, de mégis a tudat, hogy megtörtént ez a baleset, és egy pillanatra azt hittem, hogy elvesztettem őt örökre, egyszerűen nem tűnik el. - majd Stephaniera nézett.

Hirtelen megrohamozták az emlékek Ashtől és ordítozni kezdett. Megpillantotta azt a jelenetet amikor ott feküdtem a kádban haldokolva és sírni kezdett. Ordítozott, kapálózott és rettegett. A többiek is átértek a szobába és a fiúk lefogták, hogy megnyugtassák nővérüket.

- Steph, Steph mi a baj? - próbálta Steph tekintetét magára öszpontosítani Michael.

- Nyugodj meg, nézz ránk, itt vagy a jelenben! - nyugtatgatta Jasper is.

- Ne gondolj rá! Ne gondolj rá! Ne gondolj rá! - őrjöngött magában Stephanie, majd rápillantott Ashra és Daemon megjelent előtte, eltakarva Asht.

- Gyorsan vedd le a tekinteted róla! - szólt Ashre és felkeltem.

A szemem láttára összeesett Stephanie, és nem tudtam mi történik körülöttem. Ash könnyekkel megtelt szemeivel ölelt erősen, míg Daemon próbált nővérének segíteni a fiúkkal együtt. A többi lány rohant végig a folyosókon, gondolom nyugtatót keresve.

- Mi történt? - kérdeztem majd kimásztam Ash öleléséből és Stephez rohantam.

- Fanni, várj... - de már odaértem és átöleltem Stephet.

- Nincsen semmi baj, mind itt vagyunk, nem vagy egyedül Stephanie. - simogatni kezdtem a hátát.

Ordítozott és kapálózott még egy kicsit, majd megérezte, hogy átölelem és elkezdett mély levegőt venni.

- Nem tudom mi történt, vagy, hogy mi zaklatott fel ennyire - majd egymás szemébe néztünk - de mindent meg tudunk oldani, EGYÜTT. Hiszen, egy család vagyunk! - majd rámosolyogtam és zokogásban tört ki.

- Sajnálom, sajnálom... láttalak... láttalak téged a fürdőben és... - majd a többiek megdermedtek.

- A fürdőben? - nem értettem először miről beszél.

- Ott feküdtél... - és rájöttem mire utalt vele.

Hirtelen könnyek törtek fel belőlem és egy kissé megremegtem, de tudtam, hogy most Stephanie a legfontosabb. Végig kellett neki is néznie azt a szörnyű jelenetet, amit senkinek nem kívántam volna.

- Sajnálom, sajnálom. - suttogtam és magamhoz szorítottam.

- Miért te sajnálod? Nem tehetsz róla... Nem te volt... - de ekkor befogtam a száját.

- Kérlek, ne mondd el senkinek... kérlek... Különben bajban leszek. Nagyon kérlek, soha ne mondd el senkinek sem. - könyörögtem.

- Miért? Miért titkolod el az igazat?

- Mert félek tőlük. Ha kiderül az igazság, Asht megölik. - majd megszorítottuk egymás kezét és az ígéret megpecsételődött ezzel.

- Minden rendben? - kérdezte Daemon és Sashaval odajöttek mellénk.

- Igen. - majd egymásra mosolyogtunk Stephel és felálltunk.

- Akkor már csak a vége van hátra ugye? - kérdeztem és Ashra pillantottam.

- Igen, ideje befejezni. - jelent meg Michael Jamel a karjaiban.

- Mit csináltok velünk? - kérdezte Ash és Jamet lerakták az ágyra mellé.

- Kitöröljük az emlékeiteket arról a balesetről és az utána lévő dolgokról. Utána pedig mindent ami velünk kapcsolatos lenne. Igaz? - pillantott rám Trevor.

- Igen. Így lesz a legjobb. - biccentettem felé.

- Fanni... miért? - nézett rám Ash megtörve.

- Jobb, ha nem derül ki a titkuk, hiszen akkor el kellene tűnniük innen, és én nem akarom elhagyni őket.

- Mégis mik ők?! - őrjöngött dühében.

- Farkasok. És bevésődött számomra Fanni, amikor először találkoztunk a buliban. Most már össze van fűzve az életünk örökre. - majd megfogtuk egymás kezét és Ashre pillantottam.

- Sajnálom, hogy el kell ezt mind felejtened, de így lesz a legjobb Ash. - majd eléjük állt Stephanie és belenéztek egymás szemébe.

Belemászott az agyába, majd megkereste a róluk szóló emlékképeket és kitörölte őket egyesével. Ezután berakták őket a kocsiba és elhajtottak a kórházig. 

Egy szó nélkül figyeltem ahogy elviszik őket és bár tudtam így a legjobb, mégis hogyan fogom tudni eltitkolni előlük mostantól Daemonékat? 

Felszálltam a motorra Daemon mögé és elindultunk hazafelé. Azután, hogy Ashéket elvitték egy szót sem szóltam senkihez, és ők sem hozzám. Mindenki próbált elfordulni, mintha éppen valami eszükbe jutott volna, de tudtam, hogy kerülnek engem. Hazafelé sem váltottunk egy szót sem egymással Daemonnel, csupán néztem az erdőt és a lassan közeledő autók sorát. Leszállva a motorról Daemon levette a sisakját és megfogta a kezemet.

- Tudom, hogy most sok minden történt, de hidd el, hogy így a legjobb nekik. És persze nekünk is. Kérlek bocsáss meg nekünk, hogy ezt kellett tennünk végül. - nézett mélyen szemeimbe.

- Semmi baj. Az sokkal jobban fájna, ha miattunk kellene elmennetek innen Daemon. Fontosak vagytok számomra. Már egy család vagyunk. - s megszorítottuk egymás kezét.

A sok düh, a fájdalom és rémes emlékek eltűntek egy pillanat alatt, és átvette a helyüket a melegség és a boldogság. Mélyen belenéztem azokba a gyönyörű zöld szemekbe és egyszerűen nem bírtam betelni velük. Bárcsak örökre így maradhatnánk Daemon... Bárcsak veled lehetnék, elmehetnénk innen jó messzire ahol együtt lehetünk, de...

- Fanni, megjöttél? - megfordultam.

Rögtön elengedtem Daemon kezét és hátráltam pár lépést tőle.

A kötelék    (Befejezett)Where stories live. Discover now