A kötelék (Befejezett)

24.rész

Elnavigáltam őt a búvóhelyükre, majd belépve a házba mindenki odasietett hozzánk.

- Fanni! - ölelt át mosolyogva Trish.

- Sziasztok. Mi újság?

- Semmi különös. Na és ő kicsoda? - néztek Trevorra és elmosolyodott.

- A nagybátyja vagyok Trevor. Ti lennétek Frederich gyerekei?

- Igen.

- Nem gondoltuk volna, hogy élnek még mások is a másik családból. Nagyon örülök, hogy Fanni még egy családtaggal bővült, biztosan nagyon örülnek egymásnak. - mosolygott Sasha.

- Hát igen, nagyon örülök, hogy egymásra találtunk és nem maradtam egyedül. - simogatta meg a karomat Trevor.

- Gyertek be. - invitált be minket Michael.

Beléptünk a házba és miután becsukódott az ajtó Trevor helyet foglalt a nappali egyik fotelében. Mögé álltam, mint egy szófogadó állat követtem őt mindenhova, bólogattam amikor kellett, de soha sem kerültem a látókörébe ugyanis tudtam, hogy mire készül. Nem akartam a hatáskörébe esni, nem akartam újra elveszíteni több napnak az emlékét is, emlékezni akartam minden egyes pillanatra amit az ő befolyása alatt kell élnem.

Rászegezte arany színű tekintetét a testvérekre, s egy pillanat alatt megdermedve ültek a helyükön, tekintetüket nem tudták levenni Trevorról, csupán vergődésüket láttam, ahogy próbáltak kiszabadulni a fogságból, legalább megmozdulni, hogy tudják használni erejüket. De késő volt.

Már ő uralta őket attól a pillanattól kezdve, hogy rátekintettek. Nem kellett az erejét teljes egészében bevetnie, már az is elegendő volt, hogy tekintete találkozott egy bizonyos illetővel, azt a személyt ha nem is teljesen, de képes volt befolyásolni minden erőfeszítés nélkül. Ez volt az egyik titok amit elárult nekem miközben abban a meggyőződésben élt, hogy az agyamat is kikapcsolta az erejével.

Próbáltam volna kinyitni a számat, hogy segítsek rajtuk, hogy mondjak valamit amivel elterelem a figyelmét Trevornak, de képtelen voltam. Elsősorban féltem, hogy ha sikerülni is fog akkor megöli őket, vagy megöl engem. Másodsorban pedig ha nem sikerül, hallani fogja az erőfeszítést amit tettem, s akkor rájön, hogy nem kapcsolt ki teljes egészében.

Így némán figyeltem a jelentet, sajnáltam őket, bocsánatot kértem tőlük magamban ezerszer, de hagytam, hogy Trevor elkapja őket, hogy felhasználhassa erejüket ha szükség van rá. Ez volt a másik titok amit megosztott velem, a tervét, hogy hogyan fog végezni a Moore családdal örökre, megbosszulva ezzel anya halálát és azt, hogy nekik köszönhetően eltávolodtunk egymástól.

Ő volt a leggonoszabb ember a világon, ki akarja iktatni a Moore családot a Moore gyerekekkel, megismételve a múltat, csupán a másik család szereplőivel, hogy szenvedjenek, hogy átéljenek mindent amit mi is, azt a sok szenvedést, fájdalmat és könnyeket amiket mi is megszenvedtünk annak idején.

Hazaérve mindenkit a szobájába parancsolt Trevor s egyedül én maradtam vele a nappaliban. Némán leültem az egyik fotelba ő pedig elterpeszkedett a kanapén. Önelégült mosollyal figyelt engem ahogy megdermedve ülök és semmilyen érzelmet nem fejezik ki felé.

- Kedveském, már csak egy dolgunk maradt hátra. A bosszú! - s megvillantak szemei. - Holnap felmérem az erejüket a Moore kölyköknek, utána pedig ráuszítom őket a saját családjukra. Először azt a Daemon kölyköt fogjuk kiiktatni, ugyanis az ereje ütközik a sajátommal. Valamint téged akar elvenni tőlem! Már megint!

Nem kérdezhettem rá mire is érti mindezt pontosan, pedig mindennél jobban hallani akartam. Felé pillantottam és találkozott a tekintetünk. Először azt hittem rájött arra, hogy tudatomnál vagyok, azonban tekintetét a portrénk felé fordította és nagyot sóhajtott.

- Nem hagyom, hogy téged is elvegyenek tőlem a Moore-ok. Sierra éppen elég volt számomra. Ah, te nem is tudsz róla ugye? Az apád a Moore-ok fajzata volt. - mondta fintorogva.

Sierra volt a legszebb nő, mindenkit elvarázsolt egyetlen pillantásával. Ezt tette az apáddal is. Bár két különböző klánból származtak, mégis egymásnál kötöttek ki, s engem magamra hagyott! Pedig én mindent megadtam volna neki, én akartam vele lenni, én akartam őt feleségül venni!

S mégis sikerült egymásra találniuk, ugyanis megszöktek. Új életet kezdtek, s gyerekeik lettek. Csupán akkor találtam rájuk amikor már te is megszülettél és olyan egy éves lehettél. Dühös voltam, utáltam Sierrát, de az apádat annál is jobban. Elvette ami hozzám tartozott, s mikor megláttam azt a fiút aki annyira hasonlított az apjára, hogy szinte összetéveszthetőek voltak akkor elöntött a méreg.

Olyan könnyű egy kisfiút befolyásolni, elég volt rá pillantanom s máris a befolyásom alá került. Elküldtem egy hosszú sétára s megkavartam az emlékeit. Ha láttad volna azt a kétségbeesést a szüleid arcán, mikor rájöttek, hogy a pici fiúk eltűnt, s nem tér többé vissza.

Utána a szüleid következtek, úgy gondoltam felgyújtom a házatokat és végzek mindannyiótokkal egyszerre, de akkor megláttalak téged Sierra kezeiben s úgy éreztem, hogy újra dobogni kezdett a szívem. Ártatlan voltál és tökéletes, akárcsak az édesanyád. Így csendben figyeltelek téged, minden pillanatban ott voltam melletted és vigyáztam rád, egy kincs voltál számomra.

S mégis mikor a szüleid arról kezdtek el beszélni, hogy el kellene költöznötök és tovább keresni a bátyádat akkor fellobbant bennem a düh, s tudtam, hogy cselekednem kell. Aznap éjszaka könnyedén bejutottam a házba, s azonnal támadni kezdtem. A szüleid keményen harcoltak s vesztésre álltam, azonban megjelentél a lépcső tetején elterelve ezzel a figyelmüket és így könnyedén megölhettem őket.

Magammal akartalak vinni, de meggondoltam magam. Csupán odaadtam neked a kést és megkavartam az emlékeidet, hogy ne ismerhess fel, láss valaki mást az én helyemben. Hát nem sikerült nagyszerűen? Elhittétek mindannyian, hogy Fred volt a valódi gyilkos, pedig még csak nem is ismerte a szüleidet soha.

Könnyekkel telt meg a szemem, azonban nem tehettem semmit. Legszívesebben itt helyben letéptem volna a fejét, de képtelen voltam megmozdulni.

- És, hogy miért öltem meg a nőt akit annyira szerettem? Nos, már találtam magam mellé valaki mást, valakit akit örökre magam mellett tarthatok. - s ördögi mosolyt küldött felém.

Ezután nem emlékeztem sokra, kikapcsolt az agyam, s csupán Trevor mozgó száját láttam, de nem hallottam mindabból semmit amit mondott.