My Angry Angel (Taekook FF.)

5. Fejezet

Lepörgött előttem, ahogy megcsókoltam Rosét és a szívem, mintha elfacsarodott volna. Fájt, hogy kihasználtam szegény lányt, és az is, hogy úgy éreztem mintha megcsaltam volna legjobb barátom, hiába nem vagyunk együtt és nem is leszünk soha.
Mi van, ha idővel megszeretem őt?
Pár gyerekkori képet szorongattam a kezemben, amin én és Tae vagyunk, széles mosollyal, egymást ölelve, gondok nélkül. Olyan messzinek tűnt az az idő, mintha nem is én éltem volna meg, mintha csak egy lágyan édesgető álomkép lenne minden, ami akkor volt.
Könnyeim versenyezve szaladtak ki szememből, míg én tehetetlenül hagytam útra kelni őket.
Egy barátság karkötő, amit ő készített oly nagy odaadással, még ha nem is lett végül olyan tökéletes, ahogy akarta.
Pár kép, amin már iskolások voltunk és elkezdett érdeklődni a lányok iránt, persze csak diák szerelem szinten. Sokat nevettem rajta, hogy meddig képes elmenni, viszont sosem gondoltam volna, hogy később olyan messzire megy, hogy mindenét odaadja egy lánynak, aki meg sem érdemelte azt.
A könnyei, melyeket érte hullajtott, míg én próbáltam vigaszt adni számára, sikertelenül.
Végül, mikor beleszerettem.
Egy végzetes érzés mi nem engedi szabadon szállni a lelkem. Kalickába zárt rab tengeti idejét megsebzett szívem, arról álmodozva, talán lesz majd jobb, hogy egyszer kiszabadulhat a viszonzatlan szerelem éjfekete rácsai mögül, mik napról napra felemésztik.
Sírásom már szinte zokogásba ment át, míg a régi emlékek fel-feltörtek és ostromolták egész lényemet. Magamhoz szorítottam a képeket és úgy itattam tovább az egereket, nem érdekelt, hogy talán a szomszédok is hallják, csak ki akartam adni magamból ezt a szörnyű fájdalmat, ami belülről emészt.

- Hé, haver. Hoztam egy kis frissítőt, hogy megünnepeljük... - lépett be nagy hanggal szőke barátom, viszont amint meglátott elhalkult és ledermedt. A könnyeim abba maradtak és csak néztem az érkezőre, ő pedig vissza rám. Végig mért és realizálta miket tartok a kezemben és mik vannak körülöttem szanaszét dobálva.
Óráknak tűnő másodpercek után azonban újra megtörte a csendet, halk alig hallható hangjával.

- Te szereted őt - suttogta és közeledni kezdett felém. Én azonnal eltekintettem róla, mert hirtelen azt sem tudtam, hogy mit válaszolhatnék. Viszont mikor megéreztem vállamon érintését, összerezzentem és felé kaptam ijedt tekintetemet.
- Jimin ez... ez nem az, aminek látszik. Én nem - tiltakoztam fennhangon, de nem engedte, hogy végig mondjam.
- Gyere ide - tárta ki karját és én egy bólintást követve, fogadtam ölelését.
Szorosan hozzábújtam, nem érdekelve, hogy ez mennyire tűnhet furcsának, hisz jelenleg csak erre volt szükségem, hogy megnyugodhassak kicsit. Tudtam, hogy mindent el kell mondanom a fiúnak, de most csak élveztem, hogy mellettem van és vigasztalni próbál.

Percekkel később már elapadtak könnyeim és úgy éreztem, kész vagyok mindent elmondani neki. Eltávolodtam tőle és zsebkendő után kezdtem kutakodni, amit sikeresen meg is találtam. Miután kifújtam az orrom kidobtam az ágyam melletti kis kukába az elhasznált darabot.

- Jimin - szólítottam meg barátomat és felpillantottam rá, hogy szemébe nézhessek. - Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. - nevettem fel kínomban.
- Most ne ezzel foglalkozz, nem tesz semmit. - rázta meg fejét és biztatóan tekintett rám. - Mióta tudod? - tette fel első kérdését.
- Már két éve. Emlékszel Lisára? - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Miután szakítottak, hozzám jött támaszként, és az alatt a pár hét alatt elkezdtem gyengéd érzelmeket fűzni iránta. - vallottam be fejemet leszegezve szégyenemben. - Tudom, hogy ez nem volt szép tőlem, de egyszerűen képtelen voltam gátat vetni az érzéseimnek. - fakadtam ki.
- Ne ostorozd magad. Nem tehetsz róla. - próbált támogatni szavaival, de még mindig rosszul éreztem magam, azért mert kihasználtam a barátom gyengeségét, míg ő próbálta túl tenni magát élete talán legnagyobb csalódásán.

Nem válaszolva előző mondataira, kicsit halkabban folytattam.
- Ahogy telt az idő, kezdett egyre erősebb lenni ez a gyengéd érzés és azon kaptam magamat, hogy mindenkit kikosarazok, mert csak ő lebegett a szemem előtt.
- Akkor mégis, hogy-hogy ezzel a lánnyal elmentél randizni? - nézett érthetetlenül, amit teljesen megértettem, hisz nem tudta mi vitt rá erre. - Mondjuk most már értem miért utasítottál vissza annyi dögös lányt.
- Tudod múltkor, amikor elmentünk iszogatni és Tae nagyon részeg lett, a mosdóban össze kevert Lisával - mondtam halkan.
- Mit tett? - ijedt meg azonnal Chim.
- Csak annyit mondott, hogy szeret és a vállamra dőlt. Miután haza hoztam, azonnal lefektettem az ágyra és ő el is aludt. Mellé feküdtem, de szigorúan csak háttal neki. Szörnyen éreztem magam amiatt, hogy közel van hozzám, mégis oly távoli. - vallottam be, ami a szívemet annyira nyomta. - Rossz azt nézni, hogy kergeti a lányokat, de nem merek lépni, mert tuti, hogy tönkre tenné a barátságunkat és eltávolodna tőlem, amit nem akarok. - buggyant ki újra egy könnycseppem. - Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok túllépni rajta. Ha elkezdek valakivel randizni és bele szeretek az illetőbe, akkor végleg lezárhatom ezt. - töröltem le könnyeim a pulcsim ujjával.
- És mi történt, hogy most ilyen helyzetbe kerültél? - kérdezte kíváncsian és eben szomorúan az előttem ülő.
- Rosé megcsókolt - ejtettem ki egyszerűen a szavakat, mintha ez teljesen hétköznapi lenne.
Vagy talán az csak nekem nem tűnt annak, hisz nincs tapasztalatom a kapcsolatok terén? Nem is tudom.
- Értem. Úgy érezted, hogy ezt te nem érdemled meg, mert mást szeretsz. - mondta ki az igazságot, min meglepődtem.
- Igen. De a legjobban az fájt, hogy amikor ma haza értem kaptam Taetől egy SMS-t. - halásztam elő a készüléket és meg mutattam neki az üzenetet. - Bűntudatom lett és elkezdtem egyre jobban süllyedni. Aztán megérkeztél te és innentől már tudod - fejeztem be mondani valómat, miközben körmeimet piszkáltam és idegességemben a mellettük található bőrt kezdtem rágcsálni.

Ezt a látványt Chim már megszokta, hisz tudta, hogy ilyenkor mindig ezt csinálom, hogy kicsit lenyugtassam magam. Tudom, hogy undorító, de még mindig jobb, mintha sokkot kapnék az idegtől, vagy törni, zúzni kezdenék. Régen is mindig ezt csináltam, vagy ha nyilvánosabb helyen voltam, akkor elkezdtem dobolni a lábammal anélkül, hogy észrevettem volna.

- Nos, nem tudom, hogy miben segíthetnék, de tudd, hogy bármikor számíthatsz rám, hogy meghallgassalak és támaszt adjak. Szerintem tedd azt, amit jónak látsz. - biztatott barátom egy széles mosollyal, mit egy hálás pillantással viszonoztam.
- Köszönöm. - húztam halvány görbületre én is ajkaimat.

Az este folyamán még beszélgettünk egy keveset és végül itt is aludt nálam Jimin, amikért nagyon hálás voltam, valószínűleg, ha elment volna, megint lezuhannék. Hálás voltam, hogy akadt egy ilyen barátom, aki teljesen elfogadott és megpróbált minden erejével támogatni. Kevesen mondhatták el magukról, hogy van egy ilyen személy az életükben.

✧･ﾟ: *✧･ﾟ:*✧･ﾟ: *✧･ﾟ:*✧･ﾟ: *✧･ﾟ:*✧･ﾟ: