My Angry Angel (Taekook FF.)

18. Fejezet

Végre elérkezett a szombat és az új dalommal is készen vagyok. Remélem a srácok fognak tudni igazodni, bár az ütem hamarabb meg volt, mint a szöveg, így be tudták már gyakorolni.
Egyébként Namjoon hivatalosan is tagja lett a bandánknak. Alapvetően elég rendes srác csak túlságosan kíváncsi, de már kezdek hozzá szokni.

- Jungkook. - a fejem azonnal a hang irányába fordítottam egy hamiskás mosoly kíséretében.
- Szia Tae. Mit keresel itt? - tettem fel az egyértelmű kérdést.
- Azért jöttem, hogy megkérdezzem: van e kedved eljönni velem a közeli cukrászdába. - mosolygott rám azzal a kocka vigyorával, amivel elérte nálam, hogy elpiruljak. Nem értem miért történik, mindig ez velem pedig már tudom, hogy kedvel, de mégis mindig zavarba tud hozni ilyen kis apróságokkal.

Végül csak egy suta bólintást adtam neki válaszul, de mintha őt ez nem is zavarná, elkapta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat.
- Tae. - suttogtam halkan.
- Hm? - nézett rám séta közben. Én csak lepillantottam a kezeinkre és mintha értette volna a célzást elrejtette a zsebébe. - Így jobb Kooke?
- Igen, sokkal. - már nem is éreztem magam annyira kellemetlenül, mert sajnos még mindig vannak olyan emberek, akik csak azért ferde szemmel néznek ránk, mert kéz a kézben járunk.

Hamar meg érkeztünk a cukrászdába, amiről első látásra az jutott az eszembe, hogy aranyos. A falak baba kékek és nagyjából mellkas magasságig pasztell rózsaszínek. Az asztalok egyszerű kőr alakú üveglappal rendelkeztek hozzájuk illő hajlított vas székekkel.
A pultnál egy elég szép lány állt hasonló színekben pompázó egyen ruhában, minta falak és egy kis cupcake csattal a hajában.

- Sziasztok. Mit adhatok? - mosolygott a lány egyenesen Taehyungra, mintha én ott se lennék. Csak megforgattam a szemem, de úgy hogy egyedül a lány vegye észre, persze ő ezzel nem foglalkozott.
Ilyenkor legszívesebben azt kívánnám, bárcsak eltűnhetnék. Nem igaz, hogy csak azért előnyben érzi magát, mert nő.
- Egy kávét és egy capucinoot extra habbal a barátomnak. - hangsúlyozta ki a "barát" szót Tae miközben rendelt.
Szó nélkül leültem egy asztalhoz és karba tett kézzel vártam, hogy az a tökfejű is leüljön.
- Szerinted a barátok szoktak smárolni?
- Ezt hogy érted? - értetlenkedett, komolyan azt hittem arcon vágom, de türtőztettem magam.
- "Barátom" - szólaltam meg gúnyosan hátha érzékeli a problémám.

Mielőtt válaszolhatott volna megérkeztek az italaink. Elkezdtem kavargatni a krémes folyadékot, míg vártam.
- Ja, hogy arra gondolsz. - világosodott meg, mire én csak a szememet forgattam. Tudom rémes, amit éppen most csinálok, de nem bírom vissza fogni a gondolataim. - Tudod, kicsit össze vagyok zavarodva, mert igaz, közelebb kerültünk egymáshoz, de még nem beszéltünk erről. - hajtotta le a fejét, ami miatt bűntudatot éreztem. Igaza volt én meg itt hisztiztem oktalanul.
- Sajnálom a kirohanásomat. - nyúltam az asztalon lévő kezéért és szerencsére ő nem vette el onnan.
- Ne sajnáld, én rontottam el, ezért most kijavítom ezt a hibát. - húzta ki magát. - Jeon Jungkook, randiznál velem? - arcát piros foltok díszítették, de én hirtelen azt sem tudtam, hogyan reagáljak erre. Hirtelen ért a felkérése viszont sosem éreztem magam boldogabban.
- Persze. - vágtam rá, amint magamhoz tértem. - De, várj. Mi lesz a szüleiddel? Tudod én...
- Nem érdekel. Egyelőre tartsuk előttük titokban, amíg ki nem találunk valamit. - vágott bele mondandómba, amit nem is bántam, mert még csak gondolni is fájdalmas arra, amit mondani akartam.

Összekulcsolta az ujjainkat és egy biztató mosolyt küldött felém, miután bólintottam.

Később már haza tartottunk, de nem mertem kézen fogva sétálni vele. Attól féltem, ha valaki meglátna minket így, akkor kiderülne a titkunk és minden tönkre menne. Abba bele se merek gondolni, hogy az én szüleim megtudhatják. Még csak azt se mondtam el nekik, hogy biszexuális vagyok, attól, hogy egy fiúval randizok, még az is lehet, hogy teljesen kiborulnának, és a bátyám csalódna bennem.
- Mi a baj Kook? - hajolt jó kissé elém. - Olyan csendes vagy.
- A családom nem tudja, hogy a saját nememhez is vonzódok. - suttogtam. - Szerinted mit szólnának, ha megtudnák, hogy veled randizom? - néztem szemébe-kétségbe esve.
- Anyukát meglepődne, de mivel szeret engem így nem hiszem, hogy zavarná. - húzta ki magát. - Apukád talán lesokkolódna, de pár hét alatt túltenné magát rajta.
- Pár hét? - túrtam idegesen a hajamba.
- Nyugi, nem lesz baj. A bátyád meg szerintem meg se fog lepődni. - nevette el magát, mire én csak értetlenül néztem rá.
- Biztos mérges lenne, sőt még csalódna is bennem.
- Ezt ő mondta? Mert én nem ilyennek ismerem. - rántott vállat. - Egyébként is, majd elmondjuk akkor, amikor kész leszel rá. - simított arcomra.

Fények cikáznak minden felé, hangszerek hangolása zajong fülemben. Ez lesz az első koncertünk az újévben, de most valami mégis más. Egy régebbi dalt fogunk előadni, viszont számomra már más jelentése van a szövegnek.

Hátra pillantottam Jiminre, aki egy bátorító mosolyt küldött felém, miközben leült a dobok elé.
Beállítottam a mikrofonom és elkezdtem játszani a dal első hangjait. Hamar csatlakoztak a többiek is, mikor bele kezdtem a szövegbe.

"Csak a napodról szeretnélek kérdezni
A történeteid hallgatása a hobbimmá vált
Úgy érzem, ez a nap legrövidebb szakasza"

Szinte teljesen beleéltem magam a dalba és csak pörögtek a szemem előtt az emlékképek.

"Meg akarom hallgatni minden aggodalmad,
Hadd osszam meg a terhedet
Így megszabadulhatsz a súlytól, amelyet eddig cipeltél"

Minden szót komolyan gondoltam és reméltem elérnek hozzá.

"Veled akarok lenni egész nap,
Hangulatváltozások nélkül, tele nevetéssel
Tegnap sírtál, de örülök, hogy jobban vagy
Harmatos szemedben a csillogó könnyek gyémántok"

Úgy érzem, még ha szóban nem is tudom elmondani, mit is érzek igazán, ebben a dalban most mindent ki tudok fejezni.

"Csak igazán szeretlek
Te vagy az egyetlen ok, amiért igazán szeretlek,
Amikor látom, hogy mosolyogsz, egyszerűen nem tudok betelni vele, és nem tudok nélküled élni
Bébi, igazán szeretlek"

Véget ért a dal és síri csönd lett a kis pubban. Az emberek egy pillanatra elhallgattak, majd hirtelen hangos tapsolásba és ujjongásba kezdtek.

Oldalra pillantottam, de amit találkozott a tekintetem egy mélybarna szempárral elállt a lélegzetem. Lélektükreiben könnyek csillogtak, de nem engedte legördülni őket.
Kialudtak a fények és szinte azonnal hozzám lépett, hogy szoros ölelésbe zárjon. A szívem, majd kiugrott a helyéről annyira zakatolt.
Hát mégis elértek hozzá az érzéseim.