My Angry Angel (Taekook FF.)

Prológus

Soha nem szerettem a repülőket.
Mindig is tartottam attól, ha egyszer felszállok egyre, és valami történik, akkor soha többet nem láthatom a szeretteimet.
Most mégis itt vagyok a reptér előtt, hogy elhagyjam Koreát. Szeretnék új életet kezdeni egy másik országban, túl sok rossz emlék köt ide. Sok fájdalom és szenvedés színezte körbe mindennapjaimat, amit az a szerelem okozott, amely valószínűleg, örökké viszonzatlan marad.
Már készültem átlépni az ellenőrző kapun, mikor megrezzent a telefonom. Nem akartam különösebb figyelmet szentelni neki, de újra éreztem, hogy üzenetem érkezett. Itt már muszáj volt megnéznem, vajon ki zaklat ilyenkor.
Viszont amikor feloldottam a készüléket, és megláttam, mit írt, lesokkoltam.

Taehyung:
Fordulj meg!
Kérlek!

Azonnal hátra kaptam a fejem, és a szemem tágra nyílt. Egy lihegő, térdén megtámaszkodó fiú állt tőlem pár méterre, a mutatóujját felmutatva. Elvarázsolt a látványa, még sosem láttam így csak mikor gyerekek voltunk, és a buszhoz rohannunk kellett.

Hirtelen meg se tudtam mozdulni, csupán figyeltem, ahogy próbálta összeszedni magát, majd mikor ez megtörtént, még jobban lesokkolt.

– Kérlek, ne menj el! – kiáltotta nagy hévvel. Az összes ember ránézett meglepettségében. – Ne hagyj itt... – A végére elhalkult, gondolom, észrevette, hogy az egész reptér figyeli.

Villámcsapásként ért, hogy most valószínűleg miattam rohant ennyire, hogy még valamit közöljön, velem mielőtt elmennék.

Kizökkentem a tehetetlenségemből, és lassan megindultam felé. Ha megint csak játszani akar, akkor nagyon megjárja! De elég komolynak és kétségbe esettnek látszott. Mintha megállt volna körülöttünk az idő, míg vészesen közeledtem felé még mindig sokkos állapotban - megfűszerezve egy kis dühvel.

Oda értem elé, mélyen a szemébe néztem, próbáltam kiolvasni belőle valamit, de annyira kavarogtak az érzelmek a tekintetében, hogy ez lehetetlennek tűnt.

– Miért? – Csak ennyit kérdeztem, hisz erre voltam a legfőképp kíváncsi.

✿✼:*ﾟ:.｡..｡.:*･ﾟﾟ･*