My Angry Angel (Taekook FF.)

13. Fejezet

A családom nem fogadta a legjobban a terveimet, de végül beletörődtek, hisz felnőttnek számitok már. Miután visszajöttem a szülő városomból, Jimin várt a buszpályán, hogy haza kísérhessen és beszámoljon arról, hogy mekkora nyűg az öccse most, hogy nála lakik. Csak mosolyogni tudtam a panaszkodásán, mert tudom, hogy mélyen örül neki, hogy több időt tölthet a testvérével.
- ... és képzeld még elvárja tőlem, hogy én főzzek, mert ő nem ér rá a részmunka idős állása miatt. Pedig mondtam neki, hogy nem muszáj dolgoznia, mert kényelmesen eléldegélnénk az én fizetésemből, de őt ez meg se hatottam. - fújtatott.
- Szerintem nem baj, hogy dolgozik. Eddig nem volt arra lehetősége, hogy önálló legyen, most kicsit megízlelheti, milyen is az élet. - rántottam vállat. - Plusz kezdesz olyan lenni, mint egy anyuka, aki félti az egyetlen fiát. - nevettem el magam a végére és kaptam egy vállba bokszolást nemtetszése jeléül.

Hamarosan meg is érkeztünk a panelház elé és fel is csörtettünk a lépcsőkön, hogy össze tudjuk pakolni a maradék cuccaimat. A főbérlővel még oda haza telefonáltam, hogy lemondjam a szerződést ezért ezzel már nem kellett foglalkoznom.
- Szerintem kezdjük először a könyvekkel, mert az hamar megvan. - vetettem fel és már el is kezdtem lepakolni a polcról őket egy dobozba.
- Tudod, Tae kérdezte, hogy miért nem jöttél a szülinapjára. - szólalt meg halkan szőke barátom, talán félt a reakciómtól.- Mit válaszoltál neki? - hangom nyugodtan csengett.
- Hát, hogy a szüleiddel vagy, de nem hiszem, hogy ez a válasz kielégítő lett volna a számára. - húzta el az ajkát Jimin. Nem válaszoltam neki, hisz nem tudtam mit reagálni erre.

A fennmaradó időben nem nagyon beszéltünk fontos dolgokról és örültem neki, hogy Chim elengedte ezt a témát, mert nem igazán lett volna kedvem Taeról beszélni még most is.

...

Még ilyenkor télen is gyönyörű a park. A fák igaz kopaszok voltak, de mégis elvarázsolt a látvány. Lágy szellő fújdogált és kevés ember járt arra a hideg miatt, én mégis ott ültem egy rozoga fapadon és próbáltam felkészülni a következő kényelmetlen beszélgetésre.
Sajnos erre már nem sok időm volt, mert hamarosan megérkezett a személy, akire vártam.
- Szia, Rozé. - köszöntöttem a lányt, mikor leült mellém.
- Szia, Kook, miért hívtál? - nézett rám érdeklődve és kezdtem azt érezni, hogy a szavak a torkomra akadnak.
- Először is szeretnélek megkérni rá, hogy ne akadj ki. - bólintott egyet, míg én vettem egy nagy levegőt, mit hangosan engedtem ki.
- Tudod, tényleg nagyon kedvellek, de sajnos szakítanunk kell. - böktem ki egy szuszra és félve tekintettem a szőke lányra, kinek haja most nem volt felkötve, egyszerűen csak a vállára hullottak a tincsek.
- Értem. - válaszolt csak ennyit, kissé csalódottan. - Taehyung miatt igaz?
- Elutazom és... várj. Mit mondtál? - kezdtem volna bele a magyarázatba, de eljutott az agyamig, amit mondott és kissé meglepődtem. - Miért szakítanék miatta? - vakartam meg a tarkómat kissé zavarban.
- Látszik rajtad, hogy kedveled. Tudtam, mióta először találkoztam vele. Rá másképp néztél, mint bárki másra és az a dal akkor este, éreztem, hogy nem nekem szól, hanem neki. Nem haragszom, tényleg, csak azt nem értem, hogy miért akarsz elmenni.
- Túl sok ez már nekem, hazudok neked, hazudok a legjobb barátomnak, mindenkinek. Minden nap csak egy álarcot viselek, hogy mások ne tudják mennyire romlott vagyok idebent. - tettem a kezem a mellkasomra. - Sajnálom, hogy kihasználtalak, azt hittem, ha veled maradok, akkor képes leszek elfelejteni az érzéseimet és úgy szeretni téged, ahogy megérdemled, de nem megy. Ezért kell elmennem, talán a távolság majd segít.
- Értem. Remélem sikerülni fog és még találkozunk. - mosolygott rám.

...

A lelkem kicsit megnyugodott, hogy mindent elmondtam Rozénak és talán így, hogy nem hazudtam neki az érzéseimmel kapcsolatban, talán sikerült nyugodtan lezárni ezt az egészet.

Mindig is utáltam a repülőket, most mégis itt vagyok a reptér előtt, hogy elhagyjam Koreát. Kicsit furcsa érzés belegondolni, hogy egy teljesen új környezetbe, új emberek közé fogok menni, de vigasztal a tudat, hogy talán nem örökre megyek el.
Jimin ki akart kísérni a reptérre, de megkértem rá, hogy ne jöjjön, mert így is nehéz a búcsú így még mielőtt elmentem volna Rozéval beszélni, elköszöntünk egymástól és újra megígértette velem, hogy még visszatérek.

Már készültem átlépni az ellenőrző kapun, mikor megrezzent a telefonom. Nem akartam különösebb figyelmet szentelni neki, de újra éreztem, hogy üzenetem érkezett. Itt már muszáj volt megnéznem, vajon ki zaklat ilyenkor.
Viszont amikor feloldottam a készüléket és megláttam mit írt, lesokkoltam.

Taehyung:
Fordulj meg!
Kérlek.

Szinte azonnal megfordultam, hogy körül nézzek és kis keresés után meg is láttam őt. Nehezen vette a levegőt, szabályosan lihegett, valószínűleg egészen idáig futott. Haja csapzott volt és mogyoró barna szemei csak úgy csillogtak. A tüdőmben rekedt a levegő és meg se tudtam mozdulni.
- Kérlek, ne menj el! - kiáltotta nagy hévvel és az összes ember ránézett meglepettségében. - Ne hagyj itt...
Csak pislogni érkeztem, de a lábam azonnal mozdult, hogy közelebb lépjek hozzá. Nem tudtam, hogy mi a célja azzal, hogy ide jött, de ajánlom neki, hogy ne csak egy ócska kifogása legyen minderre.
Mikor elé értem, már nem kapkodta akkora hévvel a levegőt, mélyen szemébe néztem hátha ki tudok belőle valamit olvasni, de annyira kavarogtak benne az érzések, hogy mire megfejtettem volna egyet már másik három suhant át rajta.
- Miért? - kérdeztem rá arra, ami a legjobban érdekelt.
- Mert szükségem van rád. Te vagy a legjobb barátom. - csuklott el a hangja, viszont nekem csak egy keserű mosolyra futotta.
- A legjobb barátod mi? - nevettem fel kicsit sem boldogan. - Mond csak, ha tényleg annak tartasz, akkor miért nem mondtad el, hogy menyasszonyod van? - szegeztem azonnal neki a kérdést. Éreztem, hogy szinte villámokat szórok rá a tekintetemmel. Fájt, hogy még ennyire se volt képes, pedig azt hittem, hogy megbízik bennem, de úgy tűnik, tévednem kellett.
- El akartam mondani, de nem tudtam, hogy tehetném. - hangja kétségbe esett volt, viszont nem tudott meghatni.
- Na persze.
- Hidd el, én sem akarom ezt az egészet, szinte nem is ismerem a lányt. Kérlek hallgass meg. - sóhajtottam egyet és intettem a fejemmel, hogy menjünk ki, hisz a gépet már úgy is lekéstem, meg persze már túl sokan néztek minket.