My Angry Angel (Taekook FF.)

2. Fejezet

- Szeretlek... Lisa... - majd azzal a vállamra dőlt.

Az ütő megállt bennem az első szónál, de rá kellett jönnöm, hogy az exének képzelt éppen. Könnyeimmel küszködve toltam kicsit messzebb magamtól, hogy ne rajtam támaszkodjon. Még mindig egy halva született álom, hogy valaha viszonzást nyerjenek az érzéseim.

- Gyere Taehyung, részeg vagy. - Hangom csalódottan zengett, de holnap úgysem fog ebből semmire sem emlékezni, ezért kicsit sem érdekelt.

Torkomat a sírás mardosta, de még képes voltam elnyomni magamban, hogy ne most kezdjek el bőgni, mint egy kisgyermek, akitől elvették a kedvenc játékát.

Karját átdobtam vállam felett, és segítettem neki kikászálódni a mosdóból, útközben jeleztem Jiminnek, hogy mi léptünk, majd azzal ki is mentünk a kocsihoz. Beültettem félálomban lévő barátomat az anyós ülésre, majd elindultam a lakásom felé.

Útközben néma csend uralkodott, nem tudtam volna neki mit mondani, ő meg nem volt olyan állapotban, hogy bármi értelmes elhagyja a száját. Fájt, hogy így kell látnom, de az még jobban, hogy végig kell néznem, ahogy összekever egy exével vagy egy csinos lánnyal flörtöl. Tudom, soha nem lehet köztünk semmi több barátságnál. Egy ideig teljesen azt éreztem, ezzel semmi baj és pont elég. De ez nem igaz, be kell vallanom magamnak, minél közelebb van hozzám, annál többet akarok tőle, annak pedig nem lesz jó vége. Nem akarom elveszíteni azzal, hogy rájön a titkomra. Ha megtörténne, akkor végleg elválnának az útjaink. Már nem tudna rám barátként tekinteni, és egy idő után már nem is keresne.

A mellkasomat nyomó fájdalom egyre elviselhetetlenebb napról- napra, mintha a szívem haldokolna, míg eljárja a fekete hattyú szomorú, siralmas táncát. A viszonzatlan szerelem mardosó súlyával küszködve, mi lassan felemészti teljes mivoltát, zuhanva a mélységes, sötét semmibe.

Körülbelül tíz perc alatt meg is érkeztünk a lakásomra. Nagy nehezen becipeltem Tae-t az ajtón, majd bedobtam az ágyba. Teljesen szétterült, és szinte azonnal elaludt.

Ledőltem én is mellé, nem egyszer aludtunk már így. Nincs ebben semmi furcsa, hiszen gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Régen sokat aludtunk a másiknál, folyton videojátékoztunk vagy csak fociztunk. Bárcsak még ott tartanánk, és nem lenne semmi gondunk.

Nem mertem közel feküdni hozzá, inkább háttal neki helyezkedtem el, míg álomba szenvedtem magamat.
Mikor felkeltem, barátom még mindig az igazak álmát aludta. Haja kócosan hullott homlokára, míg meggypiros ajka egy kicsit elnyílt egymástól. Gyorsan felkeltem, készítettem egy kávét magamnak meg neki is pont, ahogy szereti: kettő cukor, kis tej.

Leültem a forgós székemre elfogyasztani a reggeli életben tartó italomat. Mocorgásra lettem figyelmes az ágyam felől, és nem sokkal később egy zombi kinézetű, kócos hajú Tae állt mellettem, szemét dörzsölve.

Lélektükre csillogott az álmosságtól a szívem teljesen meglágyult, amint mogyoróbarna szemébe néztem. Csaknem elvesztem bennük. Nem tudom meddig voltunk így, de az óráknak tűnő idő, valószínűleg csak másodpercek sokasága volt.

- Csináltam neked is - nyújtottam felé a bögrét, miután visszatértem a jelenbe. - Meg, ha fáj a fejed, akkor itt van egy kis fájdalomcsillapító is - mutattam az asztalomon lévő gyógyszeres dobozra.

- Köszi, haver - nyögte ki rekedt hangon, mire kirázott a jóleső hideg.
Nem tehettem róla, még így, hogy teljesen másnapos is be tud indítani mélyen duruzsoló hangszíne.

Hamar el is szégyelltem magam, hisz nem kéne ilyenekre gondolnom, főleg a tegnap este után.

Gondolatban fejbe is csaptam magam, és csendben tovább ittam a kávémat, előre görnyedve író asztalomra.