My Angry Angel (Taekook FF.)

9. Fejezet

Jimin egész este próbálta bennem tartani a lelket és szerencsére tényleg nem csináltam semmi hülyeséget, amivel árthattam volna magamnak. Nem mozdult el mellőlem szinte egy percre, sem csak amikor elküldött fürdeni, hogy kicsit felfrissüljek. Igaza volt tényleg segített egy kicsit abban, hogy tisztábban lássak, viszont ez sem tett semmit az ellen, hogy ne érezzem azt a maró fájdalmat, mi egyre jobban kezdi felemészteni valómat, mint egy végtelen víznyelő a kietlen óceán közepén, mindent magába szívva, amit eddig szerettem és becsültem, ami emberré tett.

- Szerintem most tényleg kicsit hagynod kéne, hogy leülepedjen benne az, amit tett. - szólalt fel barátom, miközben a reggeli kávénkat fogyasztottuk. Szombat volt és már kezdett odakint egyre kellemesebb idő lenni, viszont én csak az üvöltő hideget éreztem a bensőmben.
- Igazad lehet, de annyira nehéz. - kezdtem el fixírozni inkább bögrémet, mintsem a szőkére néztem volna.
- Tudom, de pont te akartad őt elfelejteni. A távolság ebben most csak segíteni fog, már ha még mindig ez a terv. - pillantott rám félve reakciómtól.
- Ez, csak utálom magam, amiért kihasználok egy olyan kedves lányt, mint Rosét. - vallottam be végre hangosan is.
- Nem tudhattad, hogy ennyire nehéz lesz, viszont azt tudom, hogy kedvel téged, már miért ne tenné.
- Tudom és pont ezért zavar az, amit vele teszek. - tettem le a már üres bögrémet a mellettem...

Már majdnem egy hónapja, hogy nem szóltunk egymáshoz Taehyunggal, úgy megyünk el egymás mellett a folyosókon, mintha idegenek lennénk és ez hihetetlenül rosszul esett. Jelenleg megint az étkezőben ülök, mint minden hétköznap ebben az időtájban Jimin és Rosé társaságában, mert Nam most otthon van beteg állományban.

- Úgy látom nem sikerült rendesen megbeszélnetek a dolgot. - szomorodott el mellettem barátnőm.
- Hát most egy kicsit távolságot tartunk. - válaszoltam unottan.
- Ne aggódj Rosie, ki fognak békülni csak most mindkettejüknek, kell egy kis idő. Tae nagyon elszúrta azt, hogy nem mondja el mi baja, de az se jó, ha faggatjuk. - rántott vállat Chim és én hálásan tekintettem rá, hisz megint igazat szólt.
- Srácok nekem most mennem kell, van egy kis dolgom, de ti nyugodtan maradjatok. - állt fel hirtelen a kis szőke mellőlem és egy puszit nyomva homlokomra búcsúzásképp, már el is sietett. Mi ketten Jiminnel csak néztünk utána, hogy vajon mi üthetett ilyen hamar belé.
Hamar elengedtük a dolgot és ebédünk befejeztével mi is elindultunk a saját előadásainkra. Nekem szerencsére ez volt ma az utolsó és nem is sokat a haza menetellel, el is indultam.

...

Mikor megérkeztem otthonomul szolgáló bérlakásomba, nem foglalkoztam semmivel, fogtam és ledobtam a táskám a földre és belezuhantam a matracomon pihenő párnák közé.

Semmihez sem volt igazán kedvem, fura mód szinte nem is éreztem semmit, se fájdalmat, se boldogságot. Üresnek éreztem magamat belül, egyedül csak az vigasztalt, hogy folyamatosan azt mondogattam magamban: Ez csak egy időszak. Túlélem.
Csak annyi volt ezzel a baj, hogy egyre kevésbé hittem el. Utáltam magam, azért mert ennyire messze taszítottam magamtól a legjobb barátomat, akire most a legnagyobb szükségem lenne. Meg persze az sem volt egy utolsó, hogy egyre jobban furdalt a lelkiismeretem, amibe már lassan kezdtem beleroskadni.
Miért nem lehetek olyan, mint bárki más? Miért kell olyan iránt remegnie megsebzett szívemnek, kit sosem kaphatok meg igazán? Miért használom ki, valaki olyannak az érzéseit, aki meg sem érdemelné.
Ilyen és ezekhez hasonló kérdések cikáztak az agyamban és egyre csak nem hagytak nyugodni.

Egyszer csak a telefonom csengőhangja rántott ki mély gondolataimból. Nem estem túlzásba, csak egy egyszerű alaphangot választottam, bár barátaim sokszor szívták vele a vérem, hogy beállíthatnék végre egy értelmes zenét, de nekem ez tetszett.
Nem néztem meg, hogy ki hívott, egyszerűen csak felvettem, de a vér is megfagyott ereimben, amikor meghallottam egy ismerős hangot a vonal túloldalán.
- Szia Jungkook. Azt hittem nem fogod felvenni nekem a telefont. - szólt bele egy mély tónusú, kissé recés hang a készülékbe.
- Tae...hyung - ejtettem ki nehezen a nevét meglepettségemtől.
- Beszélnünk kellene, sajnálom a múltkorit. - hanga bűnbánó volt és legszívesebben rohantam volna hozzá, de a büszkeségem nem hagyta, na meg az se volt egy utolsó, hogy pont abban a pillanatban feküdt rá valaki a csengőmre.
- Sajnálom, de most nem tudok veled beszélni. Értékelem, hogy felhívtál, de éppen vendégem érkezett. Majd visszahívlak később. - fájt, hogy vissza kellett utasítanom ajánlatát, de még mindig haragudtam rá, bár már nem olyan erőteljesen. Leraktam a telefont és az ajtóhoz léptem, hogy végre beengedhessem azt, aki valószínűleg az összes szomszéd idegein táncolt azzal, hogy még mindig nyomta azt a gombot.

Kinyitottam egy falapot és egy megtépázott, és lihegő Rozéval találtam szemben magam, valószínűleg futott idáig.
- Rosie, te mit keresel itt? - kérdeztem kissé sután, nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Az előbb Tae hív fel teljesen a semmiből, most meg barátnőm áll előttem, aki valamiért nagyon sietett hozzám. Ma mindenki meg van húzatva?
- Kooke, beszélnünk kell. - mondta miután hozzá jutott egy kis oxigénhez.
- Ezt már hallottam ma. - próbáltam viccelődni, de egyáltalán nem láttam rajta, hogy szerinte humoros volt megnyilvánulásom.
- Ez nem vicc. Taehyungról van szó. - abban a pillanatban kitágultak szemeim és érthetetlenül figyeltem, ahogy barátnőm ellép mellettem és beljebb engedi magát.
Ledobta magáról vékonyka kabátját, majd leült a matracom szélére.
- Kook, ismered a szüleit? - tette fel első kérdését, miután becsuktam az ajtót és leültem mellé.
- Igen, bár nem találkoztam velük túl sűrűn. Miért. - nem értem ezt az egészet. Miért érdekli őt ez? Nem is igazán ismerik egymást és a legnagyobb kérdés: Nekem mi közöm van ehhez?
- Ma beszéltem vele, hátha jobb belátásra tudom téríteni, hogy kibéküljetek. Rossz látni, hogy ennyire szétszakadtatok és rosszul érzed magad. - válaszolta végig a szemembe nézve és, ahogy belenéztem mélybarna szemeibe és az őszinteséget véltem bennük felfedezni. Komolyan gondolja, hogy félt és szeretne nekem segíteni. Elszégyelltem magam, hogy ennyire jó szíve van és én kihasználom ezt a lányt. - Tudnod kell valamiről...