B R E A T H

XVI.

Reggel a konyhában találtam anyát aki éppen a reggelit készítette. A rádióból szólt a zene ami bejárta a konyhát, anya pedig vidáman dúdolta miközben a gofrit kivette a gofrisütőből. Mikor meglátott mosolyogva intett az asztal fele ahol már várt egy tányér pudingos és tejszínhabos gofri. Kicsit kedvtelenül leültem az asztalhoz és elkezdtem elfogyasztani a reggelimet. Anya észrevette, hogy valami nyomaszt engem, így abba hagyta a gofri sütést és a rádiót lehalkítva leült velem szembe.

- Mesélj kincsem mi nyomja a lelkedet? - kérdezte anya kíváncsian.

- Gondolkodtam azon amit mondtál tegnap este - anya itt némán bólintott egyet - Talán igazad van és tényleg valami nincs rendben Warrennel.

- És mit akarsz ellene tenni? - kérdezte komolyan.

- Még nem tudom mi a baja, de kifogom deríteni és segítek neki túllépni ezen - feleltem elszántan.

- Rendben kincsem ezt rád bízom - bólintott elismerően.

- Kérdezhetek valamit? - kérdeztem, válaszul anya bólintott így folytattam - Mi bajod van Hayessel? - néztem rá várva a válaszát.

- Apádra emlékeztet - felelte komolyan anya - Ő is ilyen volt, elhívott engem moziba, udvarias volt és kedves, egy ideig, aztán jött a fekete leves - felelte anya keserű mosollyal az arcán - Persze lehet, hogy Hayes nem olyan mint az apád, de nem akarom, hogy úgy járj mint én, te ennél jobbat érdemelsz - nézett rám szomorú szemekkel - Meg persze én Roren párti vagyok - mondta nevetve, én pedig ezen a kijelentésén majdnem félre nyeltem a gofrit.

- Anya! - szóltam rá és éreztem ahogy elpirulok - Ne vond össze a nevünket - temettem az arcom a tenyerembe, és bár látni nem láttam, de hallottam ahogyan anya továbbra is rajtam nevetet.

Már csak pár hét volt a suliból, mindenki gőzerővel és szorgalmasan tanult a vizsgákra. Szükségük is volt rá, hiszen idén igen magasra tették a ponthatárokat az egyetemek és főiskolák. Persze így volt olyan is aki feladta és inkább csak túl akarta élni ezt a pár hetet és ahelyett, hogy tanultak volna a hatalmas és tágas udvar árnyékos részén kerestek menedéket a "stréberek" elől. Természetesen és nem meglepő módon köztük volt Warren is. Bár ahogy eddig én ismertem, sosem gondoltam, hogy nem szeretne tovább tanulni, sőt! Volt egy beszélgetésünk, még amikor a projekten dolgoztunk, hogy mit szeretne csinálni a jövőben. Az elején persze elviccelte, de amikor szóvá tette, hogy mennyire szeret rajzolni és szeretne tetoválásokat tervezni vagy csinálni, láttam a szemén, hogy ezt igazán akarja és nem kamuzik. Még sem értem akkor, hogy miért nem tesz érte. Ezzel próbál a szülei ellen lázadni? De ha tényleg ezt akarja csinálni, akkor miért nem lép és száll szembe a szüleivel? Ehhez és még ezer hasonló kérdés futott át az agyamon, miközben oda értem a hatalmas fa árnyékában meghúzódó pad elé, ahol Warren és a haverjai lazultak.

Mikor észrevették, hogy ott vagyok, Jordan - azt hiszem, bár fogalmam sincs róla, hogyan hívják Warren haverjait - meglökte Warren karját, aki éppen a padon ülve hátrahajtott fejjel és könyökével a pad támláján támaszkodva pihent. Pont úgy ült mint amikor legelőször megláttam. Elkapott a nosztalgia és magamban elmosolyodtam, de gyorsan magamhoz tértem amikor Warren lassan és unottan felemelte a fejét és rám nézett. Mikor felismert hirtelen kiegyenesedett és száját kicsit szétnyitotta alig észrevehetően, ez tükrözte azt, hogy kicsit meglepte, hogy a suliba ilyenkor megkerestem.
A többi fiú, érdeklődve figyelte a jelenetet és várták mi fog történni, de nem történt semmi. Legalább is nem az amire szerintem számítottak, mert egyszerűen némán oda dobtam Warren ölébe a papír köteget, amit a tanár rám bízott, hogy osszam szét az osztálytársaimnak, és meg sem várva a válaszát sarkon fordultam és elindultam tovább osztogatni. Amikor elindultam a fiúk egy nagy "húzás" követően elkezdtem Warrenen röhögni, aki rászólt a kedves barátaira és utánam eredt.

- Rosie, várj már - kiabált utánam, de én meg sem álltam, csak Lily elé álltam és oda adtam az ő papírját is.

- Szia Lily ezt az ofi küldi - nyújtottam át a köteget - Ó és ezt oda tudnád adni Melnek? - adtam oda barátnője papírjait is, mert őt nem találtam sehol.

- Persze Rose köszi - mosolygott rám kedvesen a vörös hajú göndör lány, aki egy kicsit furán nézett a mellettem folyamatosan kérlelő Warrent.

- Rosie kérlek - folytatta tovább Warren, de még mindig nem figyeltem rá.
Mikor beértem a suli folyosójára tovább kerestem a maradék papír tulajdonosát, de ekkor Warrennek ege lett és megragadta a csuklómat maga elé fordítva.

- Warren ez fáj - szóltam rá meglepődve, és mikor rájött, hogy mit csinál engedett a szorításon.

- Mi bajod van? - kérdezte kissé idegesen.

- Neked mi bajod van? - kérdeztem vissza.

- Én kérdeztem előbb!

- Jaj bocsánat neked lehet ok nélkül parasztnak lenned, de nekem már nem? - kérdeztem őszintén és mélyen a szemébe nézve.

- Miről beszélsz? - tette mint ha nem tudna semmiről - Ha a múltkori miatt vagy berágva akkor sajnálom, nem akartalak megbántani, bár nem tudom mit tettem - jegyezte meg halkan a végén.

- Nem tudod mit tettél? - fakadtam ki - Nem én vagyok az aki nem tudja eldönteni, hogy mit akar - szúrtam neki oda mérgesen - De egy jó tanács a jövőben ne legyél ekkora seggfej és döntsd el, hogy mit akarsz, ne játsz mások érzéseivel - mondtam neki a végére már könnyes szemekkel, de nem akartam előtte sírni.

Warren nem szólt semmit csak lehajtotta a fejét és elengedte a karomat. Úgy állt ott előttem mint egy kis gyerek aki nem tudja bevallani a szüleinek, hogy mit rosszat tett.

- Erről ennyit - szúrtam oda neki majd vettem egy mély levegőt és elindultam megkeresni az utolsó embert akinek még nem adtam oda a papírját.

Mikor megtaláltam a keresett személyt kissé szomorúan kullogtam oda a szekrénysor előtt álldogáló Hayeshez. Épp akkor köszönt el a haverjaitól és indult volna a dolgára. Mikor meglátott mosolyogva köszönt nekem. Hogy tud még azok után is kedves lenni velem, hogy kikosaraztam. Lehet anyának csalnak a megérzései és Hayes még sem olyan mint az apám volt.

- Szia Rosa, hogy vagy? - mosolygott rám kedvesen.

- Szia Hayes - próbáltam viszonozni a mosolyát és össze szedni magam - Ezt az osztályfőnök küldi, a tovább tanulással kapcsolatos dolgok - adtam át a papírokat.

- Köszi

Kicsit kínos volt, mert miután átvette a papírokat némán álltunk egymással szembe és egyikőnk sem nézett a másikra. Tudom, hogy meg kellene ezt beszélnünk, még sem jött ki egy hang sem a torkomon és szerintem Hayes is ugyan így érezett. Mikor már annyira kínos volt a helyzet, hogy a mellettünk elhaladók is már suttogtak, erőt vettem magamon és megszólaltam.

- Figyelj Hayes - kezdtem bele.

- Nem kell magyarázkodnod Rosa, tudom, hogy nincs nálad esélyem - folytatta tovább, nekem pedig összeszorult a szívem - Igazából jobb is ha csak barátok maradunk - nevette el magát én pedig furán néztem rá. - Mármint nem azért mert bármi bajom is lenne veled, dehogy - kezdett el mentegetőzni.

- Semmi baj Hayes tényleg jobb ha csak barátok maradunk - néztem rá mosolyogva, Hayes pedig viszonozta és kitárta a karjait ölelésre várva, amibe bele mentem.

Hayes szorosan megölelt én pedig egy kicsit megnyugodtam. Egyel kevesebb gondom van, már csak el kell felejtenem Warrent és összpontosíthatok az egyetemre.
Mikor Hayes elengedett furán nézett mögém. Kicsit meglepődtem, hogy mit vagy kit bámulhat így, de mikor megfordultam, annál jobban meglepődtem, mindenkire számítottam csak arra az egy személyre nem. Ott azon a napon szembe néztem a legrosszabb rémálmommal, azzal a személlyel akit soha többet nem akartam látni. Azzal a személlyel aki tönkre tette a gyerekkoromat és aki tönkre tette, nem csak az én, hanem anya lelkét is. Az iskola kellős közepén néztem farkas szemet apámmal.