B R E A T H

XX.

Nem tudom meddig csókolt, de nem is érdekelt. Azt akartam, hogy soha ne érjen véget. Azt akartam, hogy Warren csak velem legyen, mellettem. Nem érdekelt, hogy az előbb még veszekedtünk. Az érdekelt ami most van és ami utána fog történni. Megannyi gondolat suhant át az agyamon, de nem tudtam rájuk koncentrálni, csak is arra ahogyan Warren szenvedélyesen csókol engem.
Mikor elszakadtunk egymástól, mind a ketten levegőért kapkodtunk. Warren egy kósza tincset tűrt a fülem mögé és a tenyerébe fogta az arcomat.

- Erre a pillanatra vágytam amióta csak megláttalak - mondja rekedt, de lágy hangon.

Nem szóltam semmit. Nem is tudtam megszólalni, csak mosolyogva bólintottam. Felpezsdítő ez az érzés, ami most átjárja az egész testemet és lelkemet. Nem tudom megmagyarázni mi ez az érzés, de olyan mintha sok évnyi fulladozás után végre újra kapnék levegőt.

- Mi lesz velünk? - kérdezem meg végül.

- Mi lenne Rosie? - kérdez vissza lágy hangon és ujjával az arcomat kezdi simogatni, amibe beleborzongok.

- Hát nyakunkon az érettségi és nem is biztos, hogy egy egyetemre megyünk és... - sorolom az aggodalmaimat, de Warren egy csókkal belém folytja a szót.

- Ne aggódj annyit, ezzel majd később foglalkozunk - feleli miután elszakadt a számtól.

Halványan elmosolyodtam és bólintottam. Nem tudom mit tervez Warren, de remélem, hogy már én is a terveiben szerepelek. Végre egyszer az életben őszintén boldog vagyok. Nem foglalkoztam semmivel és senkivel, csak is magammal és Warrennel. Ahogy ott ölelt és kezével becézgetett, elolvadtam. A hasamban először éreztem, azokat a bizonyos pillangókat, amikről mindenki beszélt. Bevallom őszintén én nem hittem benne, hogy ilyen létezhet. Hisz milyen őrültségnek hangzik, hogy ha meglátod azt a személyt akit szeretsz, vagy ha csak hozzád ér, pillangók lesznek a hasadban. Tudom, hogy képletesen értik, én még is nevetségesnek tartottam, egészen mostanáig. Most már tudom miről beszéltek és érzem. El sem lehet mondani mennyire jó érzés ez, hogy az a személy csókol téged akit szeretsz. Igen, szeretem Warrent. Szerelmes vagyok Warrenbe. Amióta csak megláttam, titkon tudtam, de még magamnak sem akartam bevallani. Nem is biztos, hogy ő is ugyan ezt érzi. Remélem, hogy ő is viszont szeret engem. Ha nem szeretne, nem csókolt volna meg engem, nem törődne velem, csak átnézne rajtam, a tettek magukért beszélnek.
Gondolataimból Warren lágy hangja szakított ki.

- Gyere, haza viszlek - mondta miközben ujjait az enyéimre fonta.

- Nem szeretnék még haza menni - csúszott ki a számon. Warren kérdőn nézett rám, de a szemében láttam, hogy mosolyog.

- Miért nem?

- Mert - itt elhallgattam, mert nem mertem neki elmondani, hogy vele akarok még lenni. Így is épp eleget fecsegtem.

- Tudom mire gondolsz, mond ki Rosie - utasított mosolyogva.

- Veled akarok - nem tudom neki elmondani annyira zavarban vagyok.

- Mond ki Rosie - feleli mégegyszer közelebb hajolva és ajkaival az enyémet súrolja.

- Veled akarok lenni - nyögöm ki végre és Warren abban a pillanatban újra megcsókol.

Sosem tudom megunni és nem is akarom. Csókja olyan mint a drog. Egyre többet kívánom és a függőjévé tesz. Nyelvével simogatja a számat. Kezeivel szorosan ölel magához és nem enged el. Kezeimmel a hajába túrok, úgy húzom közelebb magamhoz. Mozdulatomra halkan felmordul, amitől mosolyra húzom a számat. Tetszik neki, ahogyan beletúrok a hajába és nekem is tetszik, hogy ezt a tudtomra adja. Egyik keze lejjebb csúszik a derekamról a fenekemre és belemarkol. Erre most én nyögök fel és ő mosolyog a csókunkba. Imádom, hogy így játszunk egymással és hogy ilyen érzéseket váltunk ki egymásból. Bárcsak örökké tartana.
Újabb szenvedélyes csók csatánkat egy duda szakítja félbe. Megrezzenek ijedtemben és elszakadok Warrentől. Nem tetszik neki, hogy megzavartak minket, mert mérgesen sóhajt egyet és idegesen a duda irányába fordul.