B R E A T H

V.

Másnap az iskolába kicsit késve érkeztem, mert elaludtam. Egész este sorozatot néztem és teljesen elfeledkeztem ébresztőt állítani, így anya jött ébreszteni engem. Sietősen elkészültem, még anya is felajánlotta, hogy elhoz, de még így is épphogy beértem időben. Mikor beestem a terembe a többiek kérdőn néztek rám, nem foglalkoztam velük, inkább gyorsan leültem a helyemre, mert utánam már rögtön a tanár jött be. Gyorsan előkaptam a füzetem és egy tollat vettem elő, majd elkezdtem jegyzetelni amit a tanár mondott, de nem sokat írtam, mert a tanárunk olyan unalmasan beszélt, hogy még nekem sem volt kedvem figyelni. Pedig én rendszerint oda figyelek az órákon, még is ez az alacsony termetű teltebb nő valahogy nem tudta lekötni a figyelmemet. Gondoltam körbe nézek az osztályteremben, hátha látok valami érdekeset. De úgy láttam, hogy a többiek sem voltak annyira aktívak. Például ott voltak a szélső padban a mindig hangos fiúk, akik most csodálatos módon csendben voltak és a padon fekve hol aludtak, hol a telefonjukat nyomkodták. Vagy ott volt az ablaknál ülő csoportos lánybanda, akik most nem fecsegtek egész órán és nem sipákoltak egymásnak, hanem unottan néztek ki az ablakon, vagy bambultak maguk elé. Gondolkodtam, hogy hátra nézzek-e és megnézzem mit csinálnak mögöttem Warren és a haverjai, de féltem, hogy a tanár rám szólna. Így inkább hagytam és folytattam a bambulást.

Az óra végéhez közeledtünk amikor a mögöttem ülő, név szerint Warren, megrúgta a székem lábát, amitől megijedtem és egy nagyot ugrottam. Warren és a haverjai persze ezen egy jót röhögtek. Reflexből hátrafordultam, hogy megtudjam mi baja van és megmondjam neki a magamét. Bár ne tettem volna...

Ahogy hátra fordultam egyenesen Warren szemeibe néztem. Kék íriszei szinte ragyogtak, ahogyan a reggeli nap sugarai megvilágították azokat. Haja kócosan állt és száját beharapta, hogy nevetését vissza tudja tartani, de a szemein láttam, hogy nem bírja sokáig. Kicsit furán kezdtem érezni magam ezért, hogy összeszedjem magam, nagy levegőt vettem és kicsit megráztam a fejem.

- Mi bajod van? - kérdeztem suttogva tőle.

- Mire gondolsz? - kérdezett vissza, mintha semmiről sem tudna. Közben előre hajolt, kezeivel megtámasztotta az állát és angyalian elmosolyodott.

- Ne tettesd magad hülyének - forgattam meg a szemeimet unottan.

- Lehet, hogy beképzelted magadnak - vonja meg hanyagul a vállát mosolyogva.

Válaszra nyitottam a számat, de valaki gyorsabb volt.

- Ha ennyire jól elvannak, mit szólnának egy közös feladathoz? - állt meg mellettünk a tanárnő karba tett kezekkel.

- De én nem is csináltam semmit - kértem ki magamnak, de a tanárnak egyre vörösebb lett a feje, azt hittem fel fog robbanni, ezért inkább nem szóltam semmit.

A szünetben a tanár kiválasztotta a többi párt, majd a feladatot is kiadta, amit az év vége előtt le kell adnunk. A többi diák szét széledt, én pedig a szemeimmel azt a bizonyos személyt kerestem, aki miatt most közös feladatunk van. Warren éppen az ajtón akart kilépni, de hirtelen megállt majd felém kapta a fejét, mintha csak megérezte volna, hogy nézem. Deja vu érzésem támadt. Warren a fejét kicsit oldalra fordította, majd széles mosolyra húzta a száját, megvillantva teljes fogsorát. Arcán megjelentek a gödröcskéi és a szeme sarkában is azok az aranyos nevetőráncok. A szívem egy nagyot dobbant. Annyira helyes volt, hogy az már fájt. A fülem mögé tűrtem egy hajtincsem, majd Nora és Clara felé fordultam, mert valamin összevesztek amin én akaratlanul is elmosolyodtam. Mikor visszapillantottam Warren már nem volt ott ahol az előbb állt. Nem sokáig foglalkoztam vele, vállat vontam és inkább ráhagytam, majd elindultam a következő órámra.