III.

4.1K 119 0
                                    

Miután meg volt a bemutatkozás a tanár intett, hogy foglaljak helyet. Egyetlen egy üres hely volt az is Warren előtt, aminek kezdtem nagyon nem örülni. Normális esetben minden lány örülne, hogy egy helyes és menő srác előtt üljön, de így ahogy nézett rám a haverjaival, eléggé szerencsétlennek érzem magam. Viszont vigasztal az a tudat, hogy Clara mellett voltam. Sóhajtottam egyet és elindultam a padsorok között, hogy leüljek, de mielőtt ez megtörtént volna reflexszerűen rápillantottam Warren-re akivel farkas szemet néztem. Gyorsan elkaptam a tekintetem és leültem a helyemre, hogy figyelhessek a tanárra. Az óra után Clara felém fordult és a barna hajú lány is oda jött a padomhoz.

- Az én nevem Clara, ő pedig Nora - mutatkozott be Clara és egy széles mosoly kíséretében kezet fogott velem, majd Nora is követte a példáját.

- Jaj istenem el sem hiszem, hogy pont Mr. James igazított el - kezdett el áradozni Clara - Ő a leghelyesebb tanár a suliban!

Nora csak megforgatta a szemét és legyintett, hogy ne is törődjek vele.

- Nem tűnik olyan nagy számnak - vonom meg a vállam, mire Clara döbbenten meredt rám.

- Még is hol jár az eszed?! Ő a legmenőbb és leghelyesebb pali akit valaha láttam - olvadozott továbbra is.

Nora és én össze néztünk és elnevettük magunkat. A nap további része gyorsan elment, majd el is jött a suli vége. A kijárat felé sétáltunk és az első udvar előtt megálltunk beszélgetni a csajokkal. Annyira jól éreztem magam velük és örülök, hogy már az első nap szereztem barátokat. Clara az a tipikus aranyos szőke lány, aki divatosan öltözködik és mindenkivel jóban van. Nora egy sportos alkatú magas lány, aki kicsit fiúsan öltözködik, még is teljesen nőies tud maradni, és nagyon jól is áll neki. Ahogy beszélgettünk körül néztem az udvaron és megakadt a szemem Warren-en, aki Mr. James-el beszélgetett. Kíváncsian néztem őket, majd a lányokhoz fordultam.

- Ennyire jóban vannak Warren és Mr. James? - kérdezem kíváncsian.

- Persze, Warren, Mr. James öccse - feleli nekem Clara, mintha ezt tudnom kellett volna.

Most, hogy belegondoltam tényleg hasonlítanak egymásra. Ezért volt olyan ismerős nekem a tanár. Mintha ikrek lennének, csak annyi különbséggel, hogy Warren egy fél centivel talán magasabb a bátyjánál. Na meg persze míg Mr. James egyenes háttal és jól öltözötten állt az öccse előtt, addig Warren hanyag testtartással az egyik lépcső korlátnak dőlve, laza öltözetben ácsorgott unott arccal. Ahogy elnéztem őket nem lehetnek rosszban, hiszen Warren hiába játsza a nagymenőt, én látom rajta, hogy tiszteletben tartja a bátyját. Mr. James még mondott valamit az öccsének, majd elindult a parkoló irányába. Warren ahogy ellökte magát a korláttól felénk nézett és egyenesen az én szemembe nézett. Meglepődve figyeltem ahogyan néz. Kicsit zavarba jöttem, de még sem fordultam el, álltam a tekintetét. Ami neki is feltűnt és válaszul csak egy halvány félmosoly jelent meg az arcán, aminek hatására látszott egy kis gödör az arcán. -Milyen aranyos- gondoltam magamban, majd Warren egy határozott mozdulattal megfordult a tengelye körül és elindult a bátyja után. Annyira elbambultam, hogy Nora szavai ráztak fel.

- Hé élsz még Rose? - lengedte meg a kezét az arcom előtt.

- M-Mi? - tértem magamhoz gyorsan.

- Min bambultál el ennyire? - kérdezte tőlem Clara.

- Semmin - feleltem, majd gyorsan el is tereltem a témát.

B R E A T H Where stories live. Discover now