B R E A T H

X.

Amint beértünk a szobámba, gyorsan bezártam az ajtót és Warren felé fordultam, aki szórakozott vigyorral az arcán bámult engem. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, már nyitotta is a száját, amikor rászóltam.

- Meg ne merj szólalni! - emeltem fel a mutató ujjam is nyomatékosítva a mondandóm, mire ő csak védekezően felemelte a kezét.

Kicsit fura volt, hogy egy fiú ácsorgott a szobám kellős közepén. Nem mindennapi dolog ez, hogy egy magas, fekete hajú, helyes srác van a szobámba, szóval kicsit feszengve éreztem magam. A szobámba beállt az a kínos csend, ha egy tűt leejtettél volna az is hangosabban puffant volna a szoba padlóján.

Warren elkezdett körbenézni a szobámba, amitől kicsit megijedtem. Nem mintha lett volna rejtegetnivalóm, a szobám teljesen unalmas volt. A hófehér falon nem volt egyetlen dísz sem, a polcaimon csak a könyveim sorakoztak katonásan. Mindehol núd színek voltak, amik semmi kontrasztot nem adtak a helyiségnek. Az íróasztalomon is csak az anyával közös képünk díszelgett egy krém színű keretben. Mentségemre szóljon nem rég költöztünk csak ide, szóval nem nagyon volt időm még a szobám díszítésével foglalkozni. Hogy megtörjem a csendet, és hogy Warren ne bámulja tovább a szobám minden egyes kis zugát, megköszörültem a torkom, majd megszólaltam.

- Nyugodtan helyezd magad kényelembe - szóltam rá, majd az ágyam felé vettem az irányt, amin a laptopom pihent.

Warren lehuppant a földre(?), hátával az ágyamnak támaszkodott, majd ráérősen várta, hogy mit kell csinálnia. Kérdőn néztem rá, miért nem ült le az egyik székre vagy az ágyra, de pár másodperc után inkább én is lehuppantam mellé és felnyitottam a gépemet. Bepötyögtem a keresett anyagot, és mikor ez meg volt, leraktam közénk a laptopot, hogy Warren is láthassa. Én egy füzetet vettem az ölembe és oda kezdtem el jegyzetelni. Na és hogy mit csinált Warren? Mikor leírtam pár szót éreztem, hogy bámul engem, de nem néztem oda.

- Ugye tudod, hogy egy kicsit ijesztő vagy? - mondtam neki rá sem nézve.

- Miért is? - kérdezett vissza.

- Miért bámulsz engem? - kérdeztem vissza és ekkor már rá is néztem.

- Amiért te is bámultál engem a szalon előtt - nézett a szemembe komoly tekintettel, de láttam a szemében, hogy magában mosolyog.

Zavarba jöttem, én azt hittem, hogy nem vette észre akkor, hogy bámulom. De az sem az én hibám volt, nem kellett volna olyan feltűnőnek lennie és akkor nem akad meg a szemem rajta. Legalább is én ezzel a gondolattal nyugtattam magam.
Pár másodpercig bambán néztem rá aztán az arca egyszer csak meglágyult és elnevette magát. Örülök, hogy ő ilyen jól szórakozik, én már kevésbé. Inkább nem válaszoltam neki, na nem azért, mert nem tudtam mit feleljek neki, hanem mert nem akartam. De pechemre ő nem hagyta annyiban a dolgot.

- Semmi válasz? Ez eléggé elszomorító Rosie - kezdte szívni a vérem, és már megint becézget amit már nem hagyhattam szó nélkül.

- Ne becézgess - szóltam oda durván, ami még engem is meglepett - kérlek - mondtam gyorsan, azért nem akartam ilyen durva lenni.

Warren halványan elmosolyodott, mélyen szemembe nézett és közben egyre közelebb hajolt, kicsit megijedtem hisz nem tudtam mit akar, ezért én kezdtem hátra húzódni tőle. Olyan közel került hozzám, hogy szinte már majdnem összeért az ajkunk. Szemeivel végig tartotta a szemkontaktust, de pár másodpercig az ajkaimra tévedt a tekintete, amitől egy pillanatig teljesen elhittem, hogy most megfog csókolni. De nagyot tévedtem...

- Olyan aranyos vagy mikor mérgelődsz - suttogta halkan, majd kivette a füzetet az ölemből és visszafordult a laptophoz.

Értetlenül bambultam magam elé és néztem ahogy Warren, mintha mi sem történt volna tovább írt a füzetbe. Zavarba jöttem, de egyben haragudtam is rá amiért így játszadozik velem, így hogy elvette tőlem a füzetet, amibe írhattam volna nem tudtam mit kezdeni magammal, de szerencsémre anya nyitott be az ajtón és érdeklődött felőlünk.

- Hogy megy a munka fiatalok? Warren drága nem sokára kész a vacsora nem szeretnél velünk vacsorázni? - kérdezte anya kedvesen Warren felé pillantva. Nekünk nem is tűnt fel, hogy így elment az idő.

- Sajnálom de - kezdte volna Warren a magyarázkodást, de én a szavába vágtam.

- Warren sajnos már épp indult is haza szóval nem tud velünk enni - hadartam gyorsan, majd felkaptam Warren táskáját és a kezébe nyomtam, közben elkezdtem kitessékelni a szobából és a házból is.

- Mi lesz a feladattal? - kérdezte a bejárati ajtó előtt állva azzal az idegesítően helyes mosollyal az arcán.

- Majd elküldöm e-mail-en - mondtam neki mosolyogva, majd rácsaptam az ajtót.

Nem hiszem el mit tesz velem ez a fiú, és még csak most kezdődik minden.