B R E A T H

XII.

A nap hamar elment, a suli unalmas volt, az egész napom úgy telt, hogy rohangáltam egy seggfej után aki csak került engem. A suli előtt álltam és a lányokkal beszélgettem, amikor megláttam ahogyan Warren kilép a suli ajtaján és a parkoló felé sétál. Gyorsan elköszöntem tőlük és rohantam, hogy utol tudjam érni Warrent, ami éppen hogy sikerült. Utána kiabáltam és amikor végre a sokadik szólításomra méltóztatott megállni és unottan nézett rám. Kicsit lihegve, a térdeimre támaszkodva próbáltam levegőt venni és kifújni magam. Elkellene kezdenem komolyabban is edzeni, ha ennyitől kifáradok.

- Mit akarsz? - kérdezte durván az előttem álló magas fiú.

- Már elnézést, de mivel érdemeltem ki, hogy ennyire leszarsz? Tudod folytatni kéne a beadandót és a segítségeddel ez nem megy - kezdtem el fecsegni neki, ami nem nagyon volt ínyére ahogy az arcáról azt leolvastam.

- Hát viszont nekem nincs időm veled foglalkozni és jó lenne, ha nem loholnál folyton utánam, mint egy kis pincsi kutya - mondta nekem gúnyosan és szemeivel lenézően nézett le rám.

Nem tudtam mit mondani, hirtelen semmi sem jutott eszembe. Rosszul estek a szavai és ez nagyon is elszomorított. Csak most tudatosult bennem, hogy Warren tényleg olyan mint a többi tipikus rossz fiú. Azt hiszik, hogy ők bármit megtehetnek és bárkivel játszadozhatnak. Hát velem nem fog ez történni, én nem esek bele ebbe a csapdába.

- Ha azt hiszed, hogy csak körülötted forog az egész világ Warren James akkor nagyon is tévedsz! - emeltem fel a hangomat és a lehető legmagabiztosabban tekintettem rá, majd mielőtt bármit is válaszolhatott volna folytattam - Nehogy azt hidd, hogy én bármikor is futnék utánad! Én csak kedves akartam veled lenni, segíteni neked, de ha neked nem kell a segítségem akkor legyen így! - néztem rá mérgesen és kíváncsian fürkésztem az arcát várva a válaszát.

Warren döbbenten meredt rám és meg sem szólalt. Kék szemeivel nagyokat pislogott, majd néhány másodperc múlva fejét lehajtotta, majd a kezét a szája elé emelve elnevette magát. Most én álltam előtte döbbenten. Nem hiszem el, hogy ez a fiú mindenen csak röhögni tud, pedig már kezdtem elhinni, hogy végre jól megmondtam neki a magamét. De várj csak Warren James ezzel még nincs vége.

- Ha neked ez annyira vicces akkor már itt sem vagyok - fordultam meg a tengelyem körül, majd a haza vezető út felé vettem az irányt.

- Várj Rosie! - kiáltott utánam Warren, de nem álltam meg és nem is figyeltem rá.

Pechemre hamar utolért és megragadta a karomat, aztán maga felé fordított így elég közel kerültem hozzá. Mind a két kezével fogta a karomat és nem engedett el, így kényszerített, hogy rá nézzek.

- Engedj el kérlek - kérleltem és mivel zavarban voltam a közelségétől nem mertem ránézni így csak a Nirvana feliratos pólóját figyeltem.

- Rosie figyelj, én - kezdte volna a mondandóját, de hirtelen a semmiből egy fekete telepjáró állt meg mellettünk, az anyós ülés ablaka lehúzódott és az a vörös hajú lány kiáltott ki rajta, akivel már volt szerencsém találkozni.

- Warren siess és ugorj be, majd később megdugod azt a lányt - mondta teljesen komoly arccal a lány, majd egy hatalmas buborékot fújt a rágójával, ami egy nagy pukkanással ragadt rá a vörös ajkaira.

- Ha csak nem akarod magaddal hozni - hajolt közelebb a kormánynál ülő srác akit még sosem láttam, de most sem láttam sokat belőle. Fekete haja elől kicsit hosszabb volt, arca markáns volt és sötét szemeivel végig mért engem.

- Fogd be Zayne - morogta nem túl kedvesen Warren, majd felém fordult és mondani készült valamit amit nem hagytam neki.

- Menj csak nyugodtan én már itt sem vagyok, vagy ne tán engedély kell tőlem? - néztem rá szúrós tekintettel, majd kezeimet kirántottam a szorításából és ott hagytam őket.

Még hallottam ahogyan a másik srác mond valamit, de nem figyeltem rá. Arra vágytam, hogy minél előbb otthon lehessek a szobámban egyedül és arra figyeltem nehogy elsírjam magam. Ennél rosszabb napom még nem volt mint a mai.