Méregváltó (Sophia Gift I.)

17.

Elégettük a vámpírnő maradványait.

Vámpírégetéshez valójában nem kell sok minden. Csak elég meleget kell csinálni, hogy magától égjen. A hegesztő hőmérséklete például bőven megfelel.

Gyakorlatilag meggyújtottam a vámpírt, mint egy gyertyát, megvártuk, míg minden elég, és bejöttünk.

Geri farkasalakban követett, mint egy pulikutya.

Miután lemostam magamról a vért – még soha nem fürödtem ilyen sűrűn –, előpakoltam a tanulnivalómat. Bikadög ide, vámpírtámadás oda, nekem jövő héten vizsgáim lesznek.

A kisasztalt beborítottam jegyzetekkel, tétellistákkal és tankönyvekkel, egy tálnyi pucolt gyümölccsel és egy nagy adag forrócsokival, aztán betelepedtem a kanapé sarkába.

Geri felugrott mellém, és az ölembe hajtotta a fejét.

– Ha összeszőrözöd a kárpitot, te fizeted a tisztíttatást – figyelmeztettem, amire egy prüszköléssel válaszolt. Ha épp kiröhögött, most akkor sem tudnék rá haragudni. – Te nem kérsz semmit?

Felemelte a farkát, aztán visszaejtette a kanapéra.

– Feltételezem, ez egy nem volt.

Mivel más reakcióra nem méltatott, a kedvenc kémiai képleteimre összpontosítottam.

Csak tudnám, miért kell ennyit fejből tudni.

~

Pontosan a megbeszélt időpontban három kocsi gördült be a felhajtóra.

Hófehérkével és Mikával kiegészülve az éjszaka látott különítmény sorjázott be a nappaliba.

– Hali! – intett Ben, és vigyorgott, mint a tejbetök.

Hófehérke magára öltötte Geri szokásos homlokráncolását.

Tina igyekezett fapofát vágni, és sikerült is neki annyira, hogy többet ne tudjak megállapítani.

A maradék két férfi úgy csinált, mintha semmi különöset nem érzékelne, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy valami igen különös dolognak a tanúi éppen.

Az egyetlen, aki látszólag semmit nem értett, és szimplán csak kényelmetlenül érezte magát, az Cintia volt.

Ez utóbbit Ben is észrevette, és atyai mozdulattal meg egy „gyere, Cinti"-vel átkarolta a megszeppent lányt és leültette.

Végül mindannyian találtak maguknak ülőhelyet, és mindannyian kerülték, hogy közvetlenül rám nézzenek. Vagyis ránk.

Geri nehéz farkasfeje még mindig az ölemben nyugodott. Én öntudatlanul végig a füle tövét vakargattam, és ő még csak a szemét sem nyitotta ki a társai érkezésére.

Ó.

Nem mindennapi látvány lehet, hogy „Az Alfa" „a bitorló" ölében vakartatja magát, mint egy szeretetéhes szobakutyus. Egy ijesztően nagyra nőtt kutyus. Hát igen, ha ezt így végiggondolja az ember...

A vakargatás túlzás volt? De hát ő feküdt ide! Mégis ki tud ellenállni, ha ilyen aranyos, puha, bundás fülek kerülnek a keze alá?

Teljes két, kényelmetlen várakozással teli perc telt el – figyeltem az órán –, aztán Geri nyújtózkodva felült, egy ásítás keretében megmutatta az összes agyarát, majd leugrott – a padlón koppantak a karmai –, és mint akit egyáltalán nem befolyásol senki érkezése, és úgy általában semmi, sietség nélkül lépdelt ki a szobából.

– Ez meg mi? – érdeklődött Ben a papírhalmok közt kotorászva.

– Többnyire kémia.

– Fúj – rántotta vissza a kezeit, mintha csalánba nyúlt volna. – A többieket ismered? – utalt egy karmozdulattal a nappalimat ellepő farkasokra.

– Azon túl, hogy hogy néznek ki most és farkasban – illetve hogy nagyjából hol állnak a falkarangsorban, meg persze a szagukat –, nem, nem mondanám.

– Nos, ezt a nagydarab fickót, aki épp a pillantásával próbál elnémítani – és tényleg –, Szilárdnak hívják. Csak így simán, semmi becenév. Ő a béta, a második az Alfa után. Jobb napjain jogász, és az égvilágon mindent csinált már, amit csak jogász csinálhat. – Közelebb hajolt, mintha titkot árulna el. – Sajnos irtó nehéz rávenni, hogy használja a kapcsolatait.

Hófehérke, vagyis Szilárd úgy méregette Bent, mint egy pimasz kölyköt, aki megérett a büntetésre, de azt később, szemtanúk nélkül fogja megkapni.

– Tina most pont hivatalnok, de az ijesztő fajtából. Ő meg itt a párja, Miklós, de mindenki Mikának hívja. Képzeld, Mika rendőr, nyomozónak készül. Nyilvánvaló okok miatt jelenleg a falkaházban tanyáznak. És csak hogy te is tudj róla, mindketten nagyon hálásak neked, de kimutatni nem fogják.

Tina vicsorgott gesztenyebarna fürtjei mögött, de nem vágott a nála valamivel magasabb rangú farkas szavaiba.

– Aztán Boldó, a nyomszakértőnk. – Ben megint előrehajolt, még a kezét is a szájához emelte. – Ő titkolja, de mert tudom, hogy érdekel, neked elárulom, hogy a személyije szerint valójában Boldizsár.

Boldó, akinél ezek szerint nem lőttem mellé a helyszínelővel, elmosolyodott. Látszólag a húszas évei végén járt, vékony volt, első látásra fel sem tűnt, hogy egy farkasember erejével bír.

– Ja, és WoW bajnok. Meg nem mondanád róla, igaz?

Én biztos nem mondanám meg, de Benről sem, főleg, hogy csak nagyon halvány elképzelésem van arról, miről beszél. Azt viszont látni, hogy ők ketten barátok.

– És végül, de nem utolsósorban, Cinti, a falka legújabb tagja. Csak néhány hónapja harapták meg, de szerencsére hamar ránk talált. Még a falkaházban lakik, és szok minket.

Bátorítóan megszorította a halványszőke, apró termetű, farkasemberhez képest még szokatlanul törékeny lány vállát. Ahogy a korábbi átkarolásban, ebben a mozdulatban sem volt egy szemernyi tolakodás vagy bizalmaskodás sem. Az ilyen érintések biztosítják a tagokat, hogy nincsenek egyedül, a falkához tartoznak.

– Kedves mindenki – Ben színpadiasan meghajolt ültében, és felém nyújtotta a karját –, ő pedig itt Szofi, jelenleg alapszakos egyetemista, kinek örökbefogadó szülei ebben a házban tengették a farkasok nehéz életét. Így jutott hozzá a birtokhoz, amit van olyan kedves minden vadászatkor a falka rendelkezésére bocsájtani. És nagyon szép virágai vannak. – Újra meghajolt, aztán mint aki jól végezte dolgát, hátradőlt. – Mi történt a nyakaddal?