Méregváltó (Sophia Gift I.)

26.

Cinti ugyanolyan gyámoltalanul szánnivalóan festett, mint nemrég, mikor a konyhában álltunk. Annyi különbséggel, hogy most elhatározta, segít. Hogy hogyan, azt még nem tudja, de segít.

– Jó...

Rendben. Mi van itt, ami használható?

– Ki tudsz ugrani a csapóajtón farkasként?

Az elszánt farkaslány fölpillantott.

– Azt hiszem. Ha a lépcső itt marad.

Jó...

– Akkor alakulj át – kértem.

Olyan szolgálatkészen ugrott, mintha parancsot teljesítene. És mintha örülne, hogy parancsot teljesíthet.

Van egy lelkes, de tapasztalatlan farkaslányom, van egy vödör klóros szmötyim, egy adag ruhám, egy ágy, és én. Utóbbi nem túl használható két farkasember ellen. Ja, és van egy aprócska bicskám. Nincs öt centi a pengéje.

Az egyik farkasban van, a másik emberi alakban. Ha Cinti leteríti a fiút... Nem kockáztatnám, hogy a farkas ellen küldöm. Nem hiszem, hogy lenne esélye. Csak az a baj, hogy így nekem marad a farkas. Nekem, akinek még kevesebb az esélye.

Bármit is csinálunk, azt gyorsan kell csinálnunk. Az őrök távolabb vannak a háztól, de nem elég távol. És annak, hogy néma csendben tesszük ártalmatlanná mindkét farkasembert, annak szemernyi az esélye. Még annyi sem.

– Még van kint egy autó, ugye?

A közben teljesen átfarkasult Cinti bólintott.

– Több is?

A válasz egy habozó fejcsóválás volt.

– A slusszkulcs?

Teljes tanácstalanság.

Ez baj.

Ó, szent szurokfű. Autó nélkül nincs esélyünk elszökni.

Illetve nekem nincs esélyem. Cinti talán le tudná hagyni őket.

– A sofőr e kettő közt van?

Bólintás.

Hála a csillagos égnek. Csak nála kell lennie a kulcsnak, nem igaz?

Viszont így még eggyel több a bizonytalan tényező.

Túl rizikós.

De nem akarok meghalni.

És azt sem, hogy a falkának pont miattam legyen baja.

Ez hülyeség. A falka tud magára vigyázni. Geri vigyáz rájuk.

De akkor miért mondta azt a Felemásszemű, hogy a hivatal után már nem tehet semmit?

Lehet, hogy ezen nem most kellene gondolkodni.

– Biztos, hogy ezt akarod?

A krémbarna farkas röviden bólintott.

Leguggoltam elé, és a szemébe néztem.

– Ártalmatlanítani tudod azt, amelyik emberben van?

Megint bólintott, és lesütötte a szemét.

– És meg is fogod tenni?

Igen.

– A széken ül. Várd meg, amíg szólok – utasítottam, és felléptem a kis fatákolmány első fokára, hogy kinyissam a csapóajtót.

~

Szürkefarkas az ajtó előtt feküdt. Mikor kiemelkedtem a csapóajtó alól, kezemben a vödörrel, morogva talpra állt.