Méregváltó (Sophia Gift I.)

25.

Méghogy majd a farkasok elintézik.

Bízd csak rá a falkára!

Kinek jutott eszébe ez a fergeteges ötlet?

Tina megy.

Én maradok.

Nem tudom, Felemásszemű mosolya miért vált valódivá, mikor Tina kimondta. Nem tudom, miért engedte el. Nem tudom, miért gondolja, hogy én értékesebb túsz vagyok, mint egy falkatag.

Amint eldőlt a kérdés, kinyitották a csapóajtót, és belöktek. Az addig odalent hallgatódzó két farkas egyike elkapott, aztán kimásztak egy deszkából eszkábált háromlépcsős fellépő segítségével. Így egyedül maradtam a nedves helyiségben.

A kályha melege ide nem ért le.

A csapóajtó szélei nem zártak teljesen, de csak egy leheletnyi fény jutott át a réseken.

A döngölt földpadló hidege gyorsan átért a zokni vékony anyagán.

Feltelepedtem a fellépőre.

Nem mozdultam, becsuktam a szememet, és csak azt figyeltem, mi folyik odafent.

Csak a sarokból áradó klórgáz tolakodott az orromba.

Majdnem elfedi a vámpírszagot.

Az üzenet lényegre törő volt. Felemásszemű másnap délután háromkor párbajra fogja hívni Gerit a falkaközpontban. Cserébe azért, hogy „gondoskodnak" rólam, Geri elfogadja a kihívást, és szabályos bárbajra fog sor kerülni. Addig is egyik fogolynak sem esik baja.

Bár azt Ed nem tudta biztonsággal megmondani, hogy Geriék ejtettek-e foglyokat. Csak azt tudta, hogy minden jól és terv szerint ment, elcsalta a falkavezért és két társát a megbeszélt helyre, de közvetlenül azután, hogy Felemesszemű néhány újabb farkasa megjelent, hogy elfogják és/vagy megöljék őket, falkatagok özönlötték el az erdőt. Ő megpróbálta elhúzni a csíkot, de Tina résen volt, így a meggyőzéses módszert választotta. Elhozta az egyik autót, a többiekről nem tud semmit.

Tina nem beszélt, de annyi biztos, hogy ők valahonnan tudták, mire készül Ed. Talán ők rájöttek, hogy hazudik – és nekem megint nem szóltak. Vagy csak túl gyanús volt nekik az egész. Lehet, hogy Geri hozzánk is küldött erősítést, csak elkéstek?

Tina és néhány farkas kiment.

– Jól vagy, lányom? – hallottam tompán Felemásszeműt.

~

A csapóajtó kinyílt, és egy farkas ugrott le.

Egy másik leadta neki az égő petróleumlámpát.

A fellépőn kuporogva aludtam el. A fenti mozgás felébresztett, de igyekeztem, hogy ezt más ne vegye észre.

Pedig fájt. Főleg az oldalam.

A csapóajtó becsukódott.

– Sajnálom – lehelte Cinti.

Kinyitottam a szememet.

A pince csak egy lyuk volt a padló alatt. Döngölt föld alkotta a padlót és a falakat, egy sarkot kivéve.

A mély karmolásnyomokkal csíkozott betonba rabláncokat ágyaztak. Az egyik majdnem kiszakadt, repedések hálója ölelte körbe. A közelében egy vödör, benne tisztítószeres löttyben néhány mocskos rongy ázott.

Azzal próbálták meg eltakarítani a vámpírnő szenvedésének nyomait.

Itt is volt egy ágy, rajta egy csomó holmi.

Cinti az ágy széle mellett állt önmagát átölelve.

– Mit?

– Mindent – tátogta.

Nem akarta, hogy odafent hallják.

– Leütötted Bent.

– Muszáj volt. – Remegett. – Ha nem teszem, megölik.

Elfogadható.

– Tudod, miért vagyok itt?

– Sajnálom. Nem... Nem akartam rosszat. Azt hittem, így lesz jó, de nem hittem... Azt mondta, ezzel segítünk, megakadályozzuk, hogy másoknak is baja essen. De most azt mondta... Nem is érdekli, mi történt a többiekkel. Hogy tényleg foglyok-e. Meg akar ölni.

– Téged?

Hevesen rázta a fejét.

– Téged.

Engem?

Minek?

– Miért?

– Tegnap felhívott, és kérdezte, hogy már vége van-e. Nem is tudtam, hogy ő volt. A méreg. És mikor mondtam, hogy nem, hogy az Alfa jól van, nagyon dühös lett. Kérdezgetni kezdett, hogy ez hogyan lehetséges, és mikor mondtam, rólad kezdett kérdezgetni. Nem tudtam sokat, csak hogy tiéd a vadászterület. Nagyon mérges lett, hogy addig ezt nem mondtam. Muszáj volt többet mondanom. Elmondtam, hogy az Alfa személyesen vigyáz rád, hogy egymáson volt a szagotok. Az volt a feladatom, hogy rájöjjek, csak véletlen-e, aztán mikor megérkeztünk a házadba...

Gerivel egymás mellett aludtunk, és a ruha, amit viselt, korábban rajtam volt. A látszat megvolt.

– Sajnálom. Most át kell öltöznöd. Azt mondta, hozzalak rendbe, hogy beengedjenek a hivatalba.

– Milyen hivatalba?

És mégis mikor? Nem alhattam olyan sokat...

– Nem tudom. De messze van. Azt mondta a többieknek, hogy ha ott végeztek, minden meg van oldva. Az Alfa nem tehet semmit, és már nincs szükség rád.

Tétovázva felemelt egy ruhát az ágyról.

– Ha utána megölnek, nem hiszem, hogy együtt akarok működni.

Cinti a fejét rázta, de közben a plafont bámulta.

Semmi különöset nem hallottam, de a lány megtalálhatta, amit keresett, mert hirtelen felém fordult.

– Nem is kell – susogta a korábbi szavainál épp csak egy árnyalattal hangosabban. Nagyot nyelt. – Kiviszlek.

Hát miért nem ezzel kezdted?

Odakint beindult egy autó motorja.

Nahát. Megvárta, hogy elmenjenek.

– Mikor magamhoz tértem, nem emlékeztem semmire. Azt sem tudtam, hogy ember vagyok. Ő talált rám az erdőben. Segített. – Cinti Sybet megszégyenítő sebességgel kezdet hadarni. – Azt mondta, hogy szörnyű dolgok történtek velem, és hogy segíthetek...

Nem lehet, hogy ezt nem most kéne?

– Majd később elmeséled, jó? Ketten vannak közel, ugye? A főnök itt van?

– Nem. Kiment ellenőrizni az őrködőket. Honnan...

– Van terved? – vágtam közbe.

Nincs idő felesleges kérdésekre.

– Gondoltam, feltartom őket, amíg megszöksz.