Méregváltó (Sophia Gift I.)

20.

– A tetemmel mi lett? – kérdeztem csak úgy, mindenkitől, miután elpusztították a sonkát.

Az egészet. Csak csont maradt belőle. Még a bőrét is elrágcsálták.

– Eltakarítottuk – felelt Tina. Nem felejtett el egy nagy adag undort és nemtetszést belesűríteni ebbe az egy szóba. – Nem hagyhattuk, hogy más megtalálja. De a szaga még nem tűnt el teljesen. Lehet, hogy az vonzotta ide a vérszívót.

– Lehetséges, hogy ezek az idegen farkasok kapták el a vámpírt, és éheztették?

– Talán – mormogta Ben egy nyújtózás közben. – De mi okuk lett volna rá?

– Kár, hogy nem kérdezhettük meg tőle.

Mikának ebben igaza van. Meg lehetne kérdezni a vámpírnőt.

– Még megtehetjük, miután újjáélesztették. – Persze egyáltalán nem biztos, hogy a klánfőnök engedné találkozni velünk.

De megkérhetném Sybet, hogy kérje meg Viktort, hogy segítsen.

Kérdés, mennyi időre lesz szüksége, hisz Viktor épp csak a legszükségesebbeket vitte el belőle. Gondolom azért, hogy kevésbé legyen feltűnő, hisz a belvárosba kellett mennie.

– Ugyan beletelhet...

Mika úgy bámult rám, mintha szellemet látna. A többiek is.

– Újjáélesztik?

– Persze. Mi másért vitte volna el Viktor a fejét, meg a szívét? – tettem fel a költői kérdést. – Jó, igazából azért is tehette, hogy senki se legyen képes újjáéleszteni. De esélyesebb, hogy ők is tudni akarják, mi történt.

Semmi változás.

– Ti tisztában vagytok vele, hogy egy vámpír csak akkor pusztul el teljesen és véglegesen, ha a szíve és az agya is visszavonhatatlanul károsodik, ugye? – Legalábbis ez a hivatalos verzió. Szerintem az agya is bőven megteszi, de inkább menjünk biztosra.

– El kell égetni. – Geri újrakezdte a szemöldökráncolást.

– Igen, agyastul, szívestül.

– Ez nem lehet, mégis hogyan éleszthetnek újra valamit, aminek csak két szerve van? – Úgy tűnt, Boldó épp próbálja elképzelni a folyamatot.

Ebben segíthetek.

– Lassan. Elvileg a leggyorsabb megoldás, ha beleteszik egy vérrel teli edénybe. Régen gyógynövénykeverékkel tartották folyósan, ma már csak vesznek valamilyen alvadásgátló hatású infúziós keveréket. Kell még bele néhány dolog – például csontpor és különböző belső szervek őrleménye –, ha gyorsítani akarod a folyamatot, de a titka az, hogy nem érheti nap-, vagy azzal egyenértékű fény. A vért időről időre cserélik, és ahogy épül vissza a test, egyre nagyobb edénybe költöztetik. A vége felé ez lehet akár egy vízálló koporsó is, ha stílusosak akarnak lenni. A sebességet még befolyásolhatja a vámpír kora és hatalma, illetve nyilván az is, hogy mennyi szövetet kell visszaépítenie. A legjobb esetben is hetek kérdése.

– És ezt te honnan tudod?

– Egy boszorkától. Egyszer segítenem kellett, mivel az én hibám volt, hogy az illető olyan... állapotba került.

Kopogtak.

– Nyitom – ugrott fel Szilárd.

Hát, ha ennyire akarod, nyisd.

Szerencsétlen vámpírnak leégett a fél arca, minden végtagja, és az alteste nagy része. Igazából mázli volt, hogy nem pusztult el végleg.

Baleset volt, de azóta sincs oda értem.

Még szerencse, hogy egy másik kontinensen él.

A farkasok mozgolódni kezdtek. Ben felhúzott a kanapéról, és lenyomott a karosszékbe.

Érdekes darab. Magas, nehéz, egyszerű indamintával faragott. A mindenkori falkavezér karosszéke. A nevelőapám egyik örökérvényű szabálya volt, hogy más nem ülhet oda. Senki. Egyedül Macnek hagyom, hogy használja, mert ő bizonyos szempontokból olyan, mintha falkavezér lenne. Még több is.

– Én nem...

– Ne most – pirított rám.

Geri követett, és a balomon a kandallónak dőlt. Tőlem jobbra egy fotel állt, Ben annak a karfájára telepedett. Szemben a kanapét üresen hagyták. Cinti a kanapé mögött, kicsit balra, a fal előtti padra ült le. Tina az ablak előtt, Mika a konyha felé egy-egy hokedlire ereszkedett.

A kopogás, jobban mondva dörömbölés, megismétlődött.

Egyeseknek nem erőssége a türelem.

Fordult a zár.

– Erre – hallottam Szilárd hangját, majd további két személy lépéseit.

Farkasok érkeztek.