32.

553 60 0
                                    

– Azt hallottam, engem akarsz.

A nyitott teraszajtóból szóltam ki.

A farkasok nagyja szétszóródott az udvaron. Páran a házban vigyázták az embereket, a többiek már a megfelelő helyet keresték, hogy minél jobban rálássanak a tölgyfákkal és örökzöldekkel övezett küzdőtérre. Felemásszemű farkasai körülötte lézengtek. Még váltás előtt volt, épp az erre a célra kijelölt vendégház felé tartott.

A hűvös szél felém kergette a szagát. Volt benne valami más. Valami, ami a kunyhóban még nem volt benne. És nem a verejték, ami ott csillogott a bőrén. Valami ismerős.

Nagyon is ismerős.

Maszlagos nadragulya. Bár az lenne inkább!

– Valóban – felém fordult, és célzatos pillantást vetett az eltorzult fejű Szürkefarkasra.

Bosszú.

Hisz az a dög teljesen meg fog gyógyulni!

Mindegy. Biztos van több oka is, amibe nem óhajt beavatni. Végül is, a vadászterület még mindig az enyém.

Én megpróbáltam csapatjátékot játszani a falkával, segítettem, beengedtem őket a házamba, válaszoltam az összes flancos kérdésükre, és mit kaptam cserébe? Hát bizalmat biztos nem.

Lehet, hogy van tervük. De ha nem tartanak méltónak rá, hogy legalább azt mondják, hogy van egy tervük, akkor így jártak. Remélhetőleg belekalkulálták azt is, hogy én sem osztom meg velük az enyémet.

Sajnálom, Mac, nem bízom a falkára. Nem teljesen.

– Ezt a párbajotok keretein belül nem érheted el – vágtam a szavába, mielőtt még teljesen hátat fordíthatott volna.

– Mit – kérdezte, de csak mintha egy üres konzervdobozt rúgna félre az útjából.

– Ők – intettem egy fejmozdulattal a Mohosvölgyi Falka körülöttünk szétszóródott tagjaira – nem adhatnak át neked engem. Nincs hozzá joguk.

Elvigyorodott. Aztán megszólalt, mintha egy naiv, tudatlan gyereket oktatna.

– Te, kislány, csak egy senki vagy. Nem...

– A Folyamperem Ordasainak tiszteletbeli tagja vagyok. – Mondjuk. – És bár igaz, hogy valószínűleg nem rohanna ide mindenki azonnal megmenteni, ha megtudják, mi történik, de attól még nagyon dühösek lennének. Egy másik falka tagját veszélybe sodorni az árulással határos. Ezzel a Mohosvölgyiek a többi szomszédos falka jóindulatát is elveszítenék. Függetlenül a párbaj kimenetelétől.

Jó. A falkát talán ez eléggé felrázza, hogy legalább egy kicsit megerőltessék magukat, ha az életemről van szó.

Felemásszemű most fordult csak ismét teljesen felém.

– Bizonyítsd!

Mivel? Az igazat mondtam. Hallhatták.

– Nem kaptam hozzá díszoklevelet – morogtam.

Végül Geri hívta fel Jakab bá'-t.

Mint kiderült, ő is hallótávon belül volt, és megint – vagy még mindig – úgy méregetett, mint egy kifejezetten bonyolult rejtvényt.

– Tessék, Gergel – hangzott a jól ismert hang.

– Ő Gémes Jakab, a Folyamperem Ordasainak alfája – jelentette ki Geri az igazat, egyben bemutatta a vonal másik felén csöndben várakozó farkast. – Itt van a falka és egy tucat idegen farkas. Egy kérdést kell tisztáznunk. Szofi szerint ő tiszteletbeli tagja a falkádnak – a hangjában semmi érzelem – Igaz ez?

Na igen.

– Szofi? – Jakab bá'-n viszont telefonon keresztül is érződött némi aggodalom.

– Jól vagyok. Még.

Jakab bá' pár másodpercig hallgatott.

– Valóban kijelentettem, hogy Szofi a falka tiszteletbeli tagja. – Hazugságnak semmi nyoma. Persze a telefon nem olyan, mintha itt állna előttünk, de egy falkavezér szava amúgy is sokat ér.

Még jó, hogy ismer.

Egyébként tényleg így volt. Bár csodálom, hogy emlékszik. Lehettem vagy tíz éves, és majdnem biztos, hogy valami játékról volt szó. A részletek nincsenek meg.

– És ha már beszélünk. Ugye áll a huszonharmadika? – Ez aztán a témaváltás. – Két küldetésem is van a számodra.

Nem tehettem róla, elvigyorodtam.

– Igen, Márk mondta, hogy a lányokkal kell fát vennem.

– Másnap pedig el kell távolítanod mindenkit, aki hisz a karácsonyban, hogy az ajándékok rendben megérkezhessenek. – Mindenkit? – Mindegy hová, csak ne legyenek a központ közelében, se egyik falkatag házánál. És ne engedd Attilát vattacukrot enni. Nem tesz jót neki, ráadásul rossz példát mutat a kicsiknek.

Attilát?

– Azt a Attilát, aki kétszer akkora, mint én – Hófehérkéhez közelít méretekben –, majdnem százéves, és úgy egyébként a Másodikod?

Nem reagált.

Mire nem vesznek rá a farkasok?

– Jó. Nem engedem, hogy Attila sok vattacukrot egyen a kicsik előtt – törődtem bele.

– És ne áruld el neki, hogy egy csomó idegen előtt beszéltem a vattacukorimádatáról.

Vigyorra húzódott a szám sarka, pedig én igazán nem akartam.

Hi, de dühös lesz!

– Megpróbállak nem beárulni.

Azt hiszem, a szemét forgatta.

– Még valami? – kérdezte Gerit.

– Nem. Nincs. Köszönöm.

Jó.

Letették.

Néhány farkas tágra nyitott szemekkel bámult a pontra, ahol az előbb még Geri mobilja volt.

Második kör.

– Nos – fordultam Szürkefarkas felé – akkor mit szólnál inkább egy párbajhoz?

Méregváltó (Sophia Gift I.)Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt