Méregváltó (Sophia Gift I.)

35.

A mennydörgéstől pukkant a fülem, és beleremegett az egész testem. A szemem előtt cakkosszélű fényhasadék villózott, hiába próbáltam kipislogni. Beleégett a retinámba.

Egy fura, mágiaszagú villám csapott be.

Pont az én fámba.

Először.

Mit is mondott? Garabonciás, de a hatalma már szóra sem érdemes? Miért, azelőtt miket csinált? Hurrikánt? Ahhoz képest néhány villám már tényleg elhanyagolható.

A villám belehasított a tölgybe, égett fa szagát terjesztve.

Reccsenés.

Bár inkább éreztem, mint hallottam.

Csak ne az én ágam, csak ne...

Naná, hogy az az ág készült letörni, amin ültem.

Alattam egy csomó falkatag.

Kibírja egy (tucat) farkasember, ha durván öt méter magasról rápottyan egy harminc centi átmérőjű, több méteres tölgyfaág egy csajjal a tetején? Vajon mennyire tompítják az érkezést? Nem akarom kipróbálni! Bárcsak tudnék repülni!

Sajnos a stressz nem hozta ki belőlem a titkos repülőtudásomat, de Ben elkapott. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy lelassított az ütközés előtt, ugyanis közben a zuhanó ág egy kisebb ága nekitaszított egy másik falkatagot. Így sikerült két farkas tetejére esnem. Ágastul.

Fájt a lábam és beütöttem a könyököm. Egész simán megúsztam.

Nem úgy a farkasok. Ben egész jól nézett ki azon túl, hogy beverte a fejét – rájár a rúd mostanában –, a másik farkasnak viszont egy hegyesre tört faág átdöfte és a földhöz szögezte a combját.

Esélyem nincs felemelni az ágat. Nem tudok segíteni.

De már jött is pár falkatag.

Rájuk hagytam a sebesülteket.

Az alfának lassan sikerült észhez térítenie a falkát. Farkas alakban ez nem is volt olyan egyszerű. A falkán belüli telepátia nem olyan egyértelmű, mint a hangos beszéd, főleg, ha nem farkasként hallják. Legalábbis nekem így mondták.

Vajon hol lehet a barna farkas-garabonciás? Az előbb még láttam.

Ha tehetem, nem mászom le a fáról, amíg a város határán belül tartózkodik. Mintha ott nem tudott volna elérni. Már úgyis mindegy.

Idősebb Edet láttam meg először. Háttal állt nekem, előtte az egyik falkatag. Valahogy furán hívják... Homaj, vagy Domaj? Az egyik legidősebb. Jakab 'bá falkájához tartozott, míg el nem költöztek, ezért is tudom, vagyis valamikor tudtam a nevét. Mindig magának való volt, horgászni járt, és egy szót sem váltottunk soha. Tudtommal ugyanabban a házban élt legalább száz éve.

Közrefogták Ken babával, ifjabb Eddel, és még egy farkassal, de nem mentek közelebb. Másik négy bandatag a többiek figyelmét terelte el.

Még mindig tombolt a vihar.

A barna farkas megjelent Ken baba mellett. Most nagyon úgy tűnt, hogy mégis csak bosszút akar állni, bármit is mondott korábban. Lehet, hogy az egész színészkedés volt? Fogadok, hogy ez a farkas változtatta át.

Miért nincs egy használható falkatag sem a közelben, ha kellene?

A barna farkas lassan közeledett a férfi felé, mintha játszani akarna a zsákmányával.

Idősebb Ed alig fért a bőrébe, hátulról is látszott, mennyire be akar szállni.

Fehér villanás. Vizes szürkés igazából, de eredetileg fehérnek tippeltem. Ez a farkas tényleg hatalmas volt. Először azt hittem, Hófehérke, de nagyobb volt. Akkora, mint egy jegesmedve. Nanuk. A mancsával mellékesen eltörte ifjabb Ed nyakát, mikor a barna farkasnak ugrott.

Későn.

A fura nevű falkatag mozdulatlanul feküdt a földön.

A következő pillanatban Felemásszemű barna farkasa is.

És ugyanabban a pillanatban abbamaradt a villámlás, a mennydörgés és a szélzúgás is.

Ott állt egy csapatnyi többé-kevésbé didergő farkasember, plusz én, ázottan, többnyire véresen, letört ágak és három hulla körül a tűző napon.

– Ez fura volt – szólalt meg valaki. A hangja halktompán szólt az égzengés süketítő moraja után.

Az nem kifejezés.

– Tudja valaki, hogy mi történt? – ámuldozott egy másik.

Én nem. Nem teljesen. Talán az életben maradt idegen farkasok.