comestion | jikook

3-05

- Jimin, én nagyon szívesen kiírlak erre a hétre is. – sóhajtott Jungkook a fürdőszobaajtóban állva, míg én a hajamat igazgattam. Szét akartam választani középen, de sehogy sem sikerült, egy-egy tincs mindig kilógott, s a másik oldalra vándorolt. Viszont egy tubus hajlakkot nem akartam a fejemen felejteni egész napra, zselézni meg nem szeretek. – Komolyan mondom, pici. Nem kell bejönnöd. Beszélek a háziorvosoddal és... – akarta mondani, de én ekkor felé fordultam, s két kezem közé fogtam az arcát. Csupán nagyokat pislogott rám.

- Rendben, megborotválkoztál. Ennek örülök. – mosolyogtam rá, direkt figyelembe se véve azt, hogy mit mondott. Nem akartam folyamatosan itthon lenni, s mereszteni a fenekem a nagyvilágnak. Örültem ennek az állásnak, s ha már ennyit szenvedtem vele, akkor rendesen fogom végezni a dolgomat. Nincs semmi bajom, az a csapat nem lesz ott, s a kórház arról is gondoskodott, hogy az erőszakos alfát elbocsássa az egyetem.

Könnyedén kerültem ki a férfit, s lépkedtem a nappaliba, ahol a táskám volt, ám, mielőtt felvehettem volna a kanapéról, ő a kezemre fogott, s másik mancsával államhoz nyúlt és maga felé fordította a fejemet. Nem tetszett neki az ellenállásom. Viszont ezzel nem volt egyedül. Én se szívesen adtam be a derekam neki. Ismert már, nagyon makacs tudok lenni, akárcsak ő, s hiába vagyok omega, nem mindig tudott kezelni. Volt egy sajátos stílusom, s egy minimális büszkeségem, ahol nem tudtam fejet hajtani a rangban felettem lévőnek.

- Komolyan mondtam. Jobb, ha maradsz. Ezen a héten is vannak tanulók, te is tudod. – nézett mélyen a szemeimbe, s hüvelykujjával simogatni kezdte arcbőrömet. Édes volt, hogy aggódott értem. Jól esett, hiszen ennek a tudata melegséggel árasztotta el a mellkasomat, s a pocimban lévő pillangók csapdosni kezdtek a szárnyaikkal. Én mosolyogtam, mégis a tekintetemben halványan megcsillant a szomorúság szikrája. Ezeknek a pillanatoknak hamarosan vége lesz. Márpedig én... Egyáltalán nem bánnám, ha megállíthatnánk az időt, s minden olyan maradhatna, mint most.

- Akkor jobb, ha velem ebédelsz, doktor bácsi. – kacsintottam rá, s egy leheletnyi csókot nyomtam a szája szélére. Egyszerűen markoltam meg a táskámat, s léptem el mellette, hogy a cipőmet is fel tudjam venni, hiszen akkor teljes mértékben indulásra kész leszek.

- Amikor ilyen vagy... – indult el utánam Jungkook, akinek az illata erősebb volt, mint eddig, ez pedig egy győztes mosolyt csalt az arcomra. – Nagyon nehéz megállnom, hogy ne késsünk el, mert éppen a lepedőt gyűrjük. – huzakodott fel ő is. Úgy tűnik, hogy így belement a dolgokba, vagy csak beletörődött abba, hogy én bizony nem fogok engedni ebből. Nem lesz semmi baj, főleg, ha ő ott van velem.

- Fogd vissza magad. Nem szeretnék miattad késni. – böktem a mellkasára, ő pedig halk kuncogást hallatott, miközben a fejét rázta.

- Én vagyok a felettesed. – mondta, mire csak megrántottam a vállaimat.

- Akkor talán jobban kellene igyekeznem? – ingattam a buksimat, azt tettetve, mintha erősen gondolkoznék a valódi válaszon.

- Szerintem a jegyesemmel kivételt tehetek. – kelt fel, s simított a derekamra. – Mondjuk akkor ő is kivételt tehetne velem és hallgathatna rám. – hajolt közelebb hozzám. – Makacs omega. – szúrta oda.

- Ennél szebben én se mondhattam volna. – dörgöltem össze az orrhegyünket. – Egyébként mire számítottál? Nem vagyok megjelölve, szabad vagyok, hiába vagy felettem. – mondtam már a lépcsőházban, de erre már inkább nem reagált, ezért folytattam. – Bár inkább értékeld azt, hogy én nem egy idomított jószág vagyok, aki minden alfa szavára csóválja a farkát és bólogat. – forgattam meg a szemeimet, s szerencsére erre már kaptam reakciót, mégpedig egy mélyről feltörő nevetést.