comestion | jikook

5-05

Misoonak leadtam a lakásunk címét, hogy találkozni tudjunk. A főzés várhat, egy erős indokom volt arra, hogy tovább korogjon a pocink. Beszélnem kellett azzal a lánnyal, aki az én keresztemet viseli a hátán, s hajlandó is azt cipelni.

Jungkook nem mondott nemet, mihelyt meghallotta, hogy miről van szó, egyből beleegyezett, hogy összefussunk a lánnyal. Így, hogy tudja a történetemet, semmiképp sem szeretett volna ellenkezni. Ő is tudja, hogy ez mennyire fontos nekem, s annak a hölgynek is, aki most megannyi démonnal néz szembe, s ennek a többsége emberekből áll. Hús-vér, szíve dobogó, s lélegző emberből.

Persze nem szerettem volna úgy fogadni, hogy nem kínálom meg semmivel, így a leggyorsabb utat választottam. Néhány nasit felbontottam, illetve elkezdtem forralni a vizet, hogy pár ramyont is megegyünk, ha megéhezünk. Szerencsére nem csak csípőset tartunk, már csak azért sem, mert Felix – amikor még átjárogatott, illetve az én lakásomban élte le a fél életét – nem szereti. Fel kellett készülnünk minden eshetőségre. Nem minden ember egyforma.

- Azt nem mondta, hogy mikor ér ide? – kérdezte Jungkook, miközben én ide-oda mászkáltam a konyhában, s rendszerezetlenül intéztem a dolgaimat. Egyszerre főztem teát, forraltam a vizet az első adag ramyonhoz, illetve bontottam fel a sütis csomagot, amit előkészítetten vettünk. Igaz, csak kettő volt, de én hajlandó vagyok elfelezni a sajátomat a párommal. Amúgy se vagyok túlzottan édesszájú.

- Nem, nem mondta. – mondtam, s néztem fel a férfira, aki előttem állt és nem szándékozott arrébb lépni. – Útban vagy. – mondtam neki, s próbáltam átnézni a válla felett, hogy rálássak a vízre, nem párolgott-e el, de ő csak beállt a képbe.

- Nyugodj meg, pici. Nem a miniszterelnököt várod. Szerintem szegény olyan ideges lesz, hogy először beszélni is nehezen fog, nemhogy enni. Majd én közben megcsinálom, nem kell mindennel kész lenned és egyből svédasztalt teríteni. – fogott a derekamra, s nyomott egy csókot a homlokomra.

- Tudom, csak... Próbálok kicsit otthonosabb környezetet teremteni neki. Amikor velem volt ez, sehol sem találtam a helyem. Hiába zárkóztam be a saját szobámba, akkor sem éreztem azt, hogy otthon vagyok. A kedvenceimet hozta nekem Felix minden egyes alkalommal, de akkor mindent utáltam... Mégis jól esett, hogy próbálkozik, még akkor is, ha nem ment le egy falat sem a torkomon. – sóhajtottam, ő pedig elhúzta a száját. – Lehet, hogy nem fog enni, de talán kicsit jobban fogja érezni magát, ha úgy várjuk őt, mintha hazajönne éppen, nem pedig egy teljesen idegen helyre.

- Akkor mi lenne, ha együtt csinálnátok ezeket? – bújt hozzám az alfa, s egy mélyet szippantott kókuszos illatomból. Közben még jól magához is szorított, hogy igazán érezzem a törődését. A szívem hevesen dobogott a mellkasomban, ahogy orra hegye hozzáért a bőrömhöz, s a víz is levert hirtelen. Hamarosan heatem is lesz, úgyhogy nem meglepő, hogy már most érezhetőek rajtam az előjelek. A lunám csak úgy csalogatja az alfát, pedig nem most van itt az ideje a szeretkezésnek. – Imádom az illatod, egyszerűen megbolondítasz vele. – morrant fel, miközben kifújta a benntartott levegőjét, s mivel ő is érezte, hogy így nem leszünk jók, ha továbbra is ilyen közel maradunk, inkább ellépett tőlem, csupán a mancsát hagyta a csípőmön. – Egyébként is, nem tudhatod, hogy milyen kaját szeret. Készítsetek közösen valami finomat, vagy valami őrült receptet, mint amit a szeplőssel szoktatok...

- Felixre gondolsz? – mosolyogtam rá, ő pedig bólintott egyet. Nem sok szeplős ismerősünk van. Különleges az a fiú, s nem csak a külseje miatt. Aranyból van a szíve, annyi szent. Felcsillantak a szemeim a gondolatra. – Talán őket is bevonhatnánk! – néztem a férfira, aki csak értetlenül összeráncolta a homlokát, éppen ezért kézzel-lábbal csapkodva, de magyarázni kezdtem az ötletemet. – Lehet, hogy őrültségnek hangzik, de szólhatnánk Felixnek, Soojinnak és Yunhonak. Ők mind velem voltak. Még noona is biztosan beszállna, ha megtudná, kinek próbálunk segíteni. Ő is restelli, hogy akkor nem igazán volt mellettem és egyedül döntöttem egy élet felett. – motyogtam a mondat végét szomorkásan. – Lehet, hogy én éltem át, de ők... Sokkal jobban tudják tartani a lelket másokban, ebben biztos vagyok. Velem is sikerrel jártak.