comestion | jikook

4-04

Jungkook eszméletlen ideges volt. Fel-alá járkált a lakásban, hol a hajába túrt, s ebben a közel fél órában, mióta feljöttünk, már vagy 4 szálat elszívott. Azt hittem, hogy kiverem a kezéből, de jelenleg nem volt olyan állapotban, hogy az alfa közelébe merészkedjek. Nem tudtam, hogy most miattam ilyen dühös, vagy Yunho váltotta ki belőle ezt a mérhetetlen nagy mérget. Elvégre ő megmondta, hogy hívjam fel, s értem jön autóval. De nem gondoltam volna, hogy a srác így fog reagálni.

Tényleg érzéseket táplált volna irántam? Hogy nem vettem észre egész eddig? Hiszen én olyan közönyösnek gondoltam köztünk a dolgokat. Mintha a testvérem lenne, semmi több. De ő másképp látott engem maga előtt. Valahol rosszul érzem magam emiatt, hiszen a tudat hiányában zúdítottam rá mindent, s törtem össze minden remény által felépített művét. Mintha egy festővásznon lévő remekalkotást öntöttem volna le egy vödör színezékkel, sőt, inkább gyújtottam volna rá az épületet, ahol az egész eddig növekedett, készült, hogy aztán végleges állapotában napvilágot lásson.

Bűntudatom volt, mégsem éreztem fairnek a dolgot. El kellett volna mondania, lépnie kellett volna, hiszen ő is észlelhette, hogy számomra nem voltak egyértelműek a jelei. Viszont már késő mást hibáztatni emiatt. Én mégis félek, hogy elveszítem őt. Bármit is tett, vágott a fejemhez, tudom, tudom, hogy igaza van. Bántott, ez tény, mert az igazság mindig a legfájóbb pontja az embernek. A szavakkal való kés-szúrás olykor rosszabb, mint a fizikailag szerzett sebek tűrése. S ez jelenleg sem volt másképp.

- Nagyon remélem, hogy nem akarsz találkozni vele ismét. – szólalt meg végre Jungkook. Felkaptam a fejemet, hiszen eddig végig csak az ölemben lévő kezeimet tanulmányoztam, s egy-két lopott pillantást vetettem az alfára. – Ne nézz így rám, azok után, ahogy bánt veled, nem fogom hagyni, hogy...

- Nem akarta. – motyogtam, mire érezte, hogy a tisztavérű egy pillanatra elveszti a kontrollt maga felett, hiszen az illata igencsak felerősödött. A szemei már kezdetektől fogva vörösen csillogtak, viszont mégis próbálta visszafogni magát, amennyire csak lehetett. – Ő nem ilyen. – ráztam a fejem, s próbáltam meggyőzni őt. – Csak most... Hirtelen érte ez az egész.

- Akkor sem viselkedhet így veled! – nevetett fel idegesen, s túrt a hajába, majd nyúlt ismét a dobozáért, ám ekkor már én is kikeltem, majd a cigitartó tetejére fogtam. Annyira a történtek hatása alatt voltam, ahogy aligha álltam a lábaimon, mégsem akartam, hogy tovább mérgezze magát ezzel.

- Add ezt ide. – mondtam neki.

- Jimin, nem akarok se benned, se a házadban kárt tenni, szóval inkább hagyd, hogy dohányozzak nyugodtan az ablakban. – próbált meg kikerülni, viszont mikor én majdnem térdre estem, a derekamra fogott, hogy megtartson. – Inkább ülj le és pihenj. – ráncolta a szemöldökét, viszont a komódra téve a cigarettáját, az ölébe kapott, hogy ő maga vihessen az ágyhoz. Ám én nem hagytam, hogy csak úgy elsétáljon.

Mihelyt letett, magammal rántottam őt, s szerencsére ez elég volt ahhoz, hogy felkészületlenül elveszítse egyensúlyát. Persze, még időben megtámaszkodott a fejem két oldalánál, úgyhogy nem nyomott össze, de a zavart pillantásai nem kerültek el.

A hangok a fejemben egyszerre éledtek fel, s idéztek elő nyugtalanságot nálam. Kánonban hallottam azokat a mondatokat, amiket Yunho mondott. Hagyom, hogy kihasználjon? Gyakorlatilag így van. Egyenest futottam bele a múltba, csupán most tudatosan tettem mindent. Minden egyes lépés, amit megtettem, tudatosan tettem. Tisztában voltam a fájdalommal, mégis messzebbre, s messzebbre vagyok képes elmenni.

Mikor lettem ennyire szánalmas?

Hogy tudok ennyire szeretni valakit, hogy bármit megtennék érte? Nem jelölt meg, nem harapott meg, nem vagyok az övé, mégis képes vagyok úgy viselkedni, ahogy ő akarja. Nem tudok nemet mondani neki. Ez pedig nem azért van, mert nem tanultam volna meg a tagadást, s annak a jelentését. Valami láthatatlan kötött az alfához, s eszméletlenül ragaszkodtam hozzá. Mindössze csak egyszer éreztem ilyet ezelőtt, s akkor én meg is haltam. Egy részem Kang Jongsuval ment ki a fehér ajtón, s soha többé nem tért vissza. Legalább is mostanáig. Úgy tűnik, hogy Jungkook képes volt arra, amire eddig mások nem.