Fél év

4.

Egy sötét helyen ébredtem. Nem láttam semmit. Megpróbáltam felállni de a lábaim meg voltak kötözve, ugyanúgy mint a kezeim. Bár nehéz bevallanom elkezdtem félni. Sok olyan filmet láttam, és sok olyan könyvet olvastam ahol a főszereplővel ugyanez történt. Ezekben az következett hogy lejött egy helyes csávó aki persze abban a pillanatban beleszeretett a lányba ahogy meglátta, a csajjal is ugyanez történik, szenvednek egy kicsit aztán bumm esküvő és bumm gyerek. Meg persze boldog befejezés.
De sajnos ez a valóság. Itt nincsenek helyes bűnözők akik elvesznek minket feleségül. Ha pedig léteznek is valahol amilyen szerencsés vagyok valószínűleg pont elkerülöm őket.

Az az igazság hogy nem nagyon emlékszem arra hogyan kerültem ide. Az dereng  hogy Sarahval elmentünk egy buliba ahol sokat ittam és... és ennyi.
Erősen gondolkodtam és ekkor bevillant egy emlékkép. Sarahval állunk egy nagy szobában és ő éppen leejt egy vázát.

A felismerés arcon csap, de rendesen és ennek hatására elkáromkodom magam.

-Basszameg!-Nem hiszem el hogy Sarah tényleg képes volt lopni! Azt meg végképp nem hogy el is kaptak minket! Emlékezni nem emlékszem rá de nyilván így történt ha itt ülök, kötözöttsonkaként egy retkes, büdös, undorító, gyomorforgató..
A gondolatmenetemet egy reccsenés zavarja meg. És egy rózsdás fém ajtó lassan elkezd nyikorogva kinyílni.
Most tuti meghalok. Jól van akkor gyorsan kezdjünk el imátkozni..

Ekkor elkap egy nagy erős kéz és egy határozott mozdulattal felránt. Már nem vagyok megkötözve. Észre sem vettem, hogy eloldozott. Basszus ki gondolta volna hogy valaha kimondom ezt a számon? Persze ha valami menő kalóz életét élném akkor ez előfordulhatna, de sajnos nem vagyok kalóz. Csak egy 21 éves lány aki azt se tudja hol van vagy, hogy megéli -e a holnapot. Miközben ezen gondolkodtam a pasas kirángatott a pince szerű helyiségből. Felmentünk egy rozoga régi lépcsőn és kiértünk egy folyosóra ahol végre voltak ablakok. Szememet először nagyon bántotta a fény de amint sikerült hozzászoknia  azzonal felismertem az embert aki rángatott. John volt az. Aki a véndégeket ellenőrizte az ajtónál. Egy kicsit megnyugodtam mert belőle nem néztem ki hogy megölne. Igaz, goromba volt de ez még nem ad okot rá hogy csak úgy random embereket zárogasson pincékbe. Már csak az volt a kérdés hogyha nem ő zárt be akkor ki tette?
És hova visz?

Nem is figyeltem merre haladunk, össze voltam zavarodva, nem számított hogy milyen magabiztos vagyok, vagy, hogy mekkora a szám. Abban a pillanatban féltem. Féltettem az életem.

Amikor egy újabb lépcsőn haladtunk fel úgy döntöttem taktikát váltok. Lehet hogy nagyon be vagyok szarva és mindjárt megölnek de nem tölthetem utolsó perceimet rettegve. Akkor már csináljuk stílusosan. Hirtelen belerúgtam az előttem lévő férfi térdhajlatába aki a fájdalom miatt összerogyott. A pillanatot kihasználva elkezdtem futni. Nem tudtam merre megyek csak rohantam. Folyosóról folyosóra. Viszont mivel rendesen másnapos voltam nem haladtam olyan gyorsan mint ahogy én azt szerettem volna. John már csak pár méterre lehetett tőlem amikor elestem valamiben. Egy kurva cipőben. Mégis mit keres itt egy cipő?? Ezt direkt nekem állították ide csapdának?

-Végre megvagy kislány!-Ragadott meg a karomnál és azzal a lendülettel a hátára csapott.

Akárhogy próbáltam rugdosni vagy ütni nem működött. Inkább hatott szerencsétlen vergődésnek.

-Megmondtam hogy jobb lett volna ha visszafordulsz és  hazamész a barátnőddel eggyütt.

Baszki Sarah. Róla el is feledkeztem. Vajon mi van vele? Ő is itt van ebben a házban?
John eközben lecipelt egy lépcsőn és ekkor jöttem rá hogy ugyanabban a házban vagyok ahol tegnap este is. Csak már nincs itt az a rengeteg ember.