Fél év

6.

1 hónapja tart a kiképzésem.
Már kezdem megszokni ezt a sok újdonságot.

Logennel egész közel kerültünk egymáshoz. Mivel minden hétköznap órákat töltünk együtt, amik egyébként elég kemények, szóval mivel sokat vagyunk együtt kénytelenek voltunk megszokni a másikat.

Johnnal is néha összefutok, ilyenkor az szokott lenni hogy én köszönök ő meg morog nekem valamit aztán elmegy.
Szerintem kedvel.

Ma kedd van szóval 10 kor kezdődik a délelőtti edzésem. Már reggeliztem és átöltöztem csak még megpróbáltam felhívni Saraht. Hát igen... Sarahról azóta az este óta nem hallottam. Pedig minden nap felhívom de sose veszi fel. Sikerült megtudnom Logentől hogy azon az estén amikor ránk találtak, amikor Sarah azt hazudta hogy meg akartam ölni, John kidobta és látták ahogy  beszáll egy autóba. Szerintem azé a pasasé aki meghívta. De akkor sem értem miért nem válaszol az üzeneteimre. Túl magányos vagyok Sasa nélkül. Sőt. Amióta visszaköltöztem ki se tettem a lábam a házból. Max a kertbe mentem ki nézni a felhőket. Tudom szánalmas vagyok, de ez van.

Szóval végső elkeseredésemben elhatároztam hogy minden reggel felhívom Saraht. Engem aztán nem lehet csak úgy lerázni.
Persze most se vette fel úgyhogy ledobtam a telóm az ágyra és elindultam lefele nehogy elkéssek.

-Gyönyörűséges jóreggelt edzőbá-Köszöntöm az álmos Logent.

-Hát ez minden csak nem gyönyörűséges.-Mondja frusztráltan.

-Miért, történt valami?-Kérdezem egyből rosszra gondolva.

-Igen. Megláttalak.-Válaszolja komolyan.

Döbbent fejet vágok aztán nekivágom azt ami a kezemben van. A kulacsomat. Nem találom el, Logen pedig felnevet.

-Najó te kezdted.-Jelenti ki és felém kap. De én gyorsabb vagyok úgyhogy kitérek előle.

Üldözőbe vesz úgyhogy elkezdek futni. Átugrálok mindenféle gépeken  amik nyilván a sportoláshoz kellenek de egyszercsak elkap hátulról. Pont úgy mint amikor először találkoztunk és táncoltunk.
Az emlék miatt egy pillanatig nem figyelek és máris a falnak szorítva találom magam.

-Na innen hogy szabadulsz ki?-Kérdezi. De nem nagyon tudok koncentrálni mivel nagyon közel van. Persze az elmúlt ezdéseken már megszoktam a közelségét de ez most hirtelen ért. Fura érzés kerített hatalmába amit nem tudtam hova tenni. Egyszerre örültem hogy ilyen közel van hozzám, de közben pedig féltem.
Fogalmam sincs mitől. Már volt pár alkalom amikor ennél még közelebb is kerültem férfiakhoz de azokat nem ismertem. Illetve az egyiket ismertem. Az első és egyetlen barátomat. Bármint úgy barátomat. Hát igen, sajnos nagyon csúnya szakítás lett annak a vége. Megcsalt...
De ennek már jó pár éve és persze tovább léptem azon a csalódáson ami akkor ért, viszont azóta nem éreztem különösebb késztetést arra hogy pasim legyen. Lehet hogy azért mert féltettem a szívem. Nem akartam hogy újra összetörjék.

-Na mivan, azért mostmár vissza kéne tudnod támadni.-Szorítja meg a vállam.
Ohh Logen, róla teljesen elfeledkeztem. Akármit is éreztem közelségének hatására koncentráltam és egy tőle tanult mozdulattal azzonal sikerül kiszabadulnom a szorításából.

Legalábbis azt hittem sikerült, valamit nagyon elrontottam mivel a következő pillanatban hétraestem és magamra rántottam Logent.

Az esés miatt becsuktam a szemem de amikor már földet értem kinyitottam. És szembetaláltam magam Logennel aki rögtön lefogta a karjaimat. Én erre megpróbáltam megrúgni de lábaival összezárta a téreimet ezáltal nem tudtam megmozdulni.

-Najó feladom!-Mondom Logennek és rápillantok. De azonnal hátrahőkölök attól amit a szemében látok. És nem jó értelemben.

-Logen, mostmár elengetheszt.-Semmi.-Logen hallod ez fáj.