Fél év

10.

Már egy hete nem láttam Chris idegbeteg fejét.

Már nem mintha hiányozna.

Egy hete minden nap folyamatosan takarítok.
Este 6 körül szoktam végezni. Utánna vacsorázom és kidőlök.

Nem sikerült megtudnom semmit sem az ittlétemmel kapcsolatban. Pedig úgy talán hamarabb szabadulhatnék.
Bár felmerült bennem, hogy Chris megöl ha már nem leszek fontos. Harcolni nem hiszem hogy tudnék vele de legalább nem indulok teljesen esélytelenül. Erre jó volt Logen edzése.

Arra már rájöttem, hogy itt van valami a háttérben. Nem tudom, hogy pontosan mi is az de meg fogom tudni.

Éppen a reggelizőben ültem a fiúkkal amikor Chris belépett az ajtón.
Testemet azonnal elárasztotta az idegesség. De jó! Már annyira hiányzott!

A fiúk mind köszöntek neki, én a reggelimre meredtem. Tuti, hogy nem nézek rá. Amikor utoljára megtettem megfenyegetett hogy megöl. Köszönöm de erre többet nincs szükségem!

Csend telepedett ránk. Lassan rájöttem hogy mindnek engem bámul.
Bájosan rávigyorogtam Chrisre.

-Gyönyörű szép jó reggelt főnök!-Köszöntem az engem bámuló férfinak.

Még pár másodpercig csak méregetett. Mintha azt várta volna hogy megijedtek.

Hát arra várhatsz seggfej mert ilyen többet nem lesz!

-Reggeli után gyere a dolgozószobámba!-Vetette oda végül majd elment.

-Mondjátok csak,-Szólaltam meg pár perc múlva.-Ő mindig ilyen bunkó vagy csak engem tisztel meg ezzel?

-Hát, ezt nehéz megmondani. Vannak jobb napjai.-Tünődött Bryce.-De ne ítéld el, haltamas felelősség hárul rá.

Aha azt elhiszem.

Biztos nagyon nehéz lehet gorombán parancsolgatni.

Végül felálltam. Minél előbb túlesek ezen a beszélgetésen annál jobb.
Konkrétan vánszorogva húztam magam után a lábaimat, hogy rávegyem őket arra, hogy haladjanak. Még ők sem akarnak annak az embernek a közelébe menni.

Már az első pillanattól kezdve olyan érzésem volt mintha már láttam volna valahol Christ. De nem tudom mikor vagy hol.

Az is lehet, hogy csak képzelődöm.

Beléptem a rettegett szobába.

Egy hete nem jártam itt.

Valamiért ismeretlen magabiztosság szállt meg ahogyan az asztala mögött ülő férfire néztem. Éppen olvasott valami papírt.
Még nem fog megölni, igaz bánthat de akkor is megpróbálok kiszedni valamit belőle!

Karba tett kézzel dőltem hátra a vele szemben lévő kanapén.

Kérdőn nézett fel rám.

-Most elmondod miért vagyok itt?

-Nem.

-És azt, hogy ki vagy?

-Nem.

-Akkor azt, hogy hol vagyok?

-Nem.-Válaszolt komor arccal.

Istenem de idegesítő!

Ha lenne műkörmöm kikaparnám vele a szemét!

Durcásan néztem vele farkasszemet.
Utánozva engem ő is karba tette a kezét majd a székében hátradőlt.
A pólója alatt megmozdultak az izmai.

Miért néz ki ennyire jól ez a pszicho?

Jesszus Amelia! Ez az ember elrabolt!
Moderáld a gondolataidat!