Fél év

7.

Az ismeretlen férfi kirángatott a pincéből majd kírúgta az előttünk lévő ajtót.

-Hova visz?-A hangom erőtlen és halk volt.

-Megjött a főnök és szeretne veled beszélgetni.

Mégis milyen főnök?
Olyasmi mint apám? De az nem lehet.
Ő mondta hogy ő az egyetlen főnök. Akkor meg mégis hol vagyok?

Az ajtón kilépve a szabadban találtam magam. Fogalmam sincs mennyi ideig lehettem abban a sötét lyukban de már nagyon hiányzott a friss levegő. Gyönyörűen sütött a nap. De a bámészkodásom nem tartott sokáig mivel máris beléptünk egy másik ajtón.

Ez amolyan bejárati ajtó feleségnek tűnt. Egy hatalmas és otthonos nappaliba léptünk be.
Egyáltalán nem hasonlított arra a házra ahol felnőttem. A kettő ház teljes ellentéte volt egymásnak.
Ez sokkal kisebb volt, míg a másik nagy és.. nem tudok mást mondani rá, luxus.
Ez inkább hasonlított berendezésileg egy családi házra mint "bázisra".
Úgyhogy egy kicsit összezavarodtam.

Az ismeretlen ember egy lépcsőhöz vezetett és felrángatott azon.
Majd megállt egy ajtó előtt és bekopogott rajta.

-Gyere.-Szólt egy mély hang belülről.

Erre az ismeretlen megragadta a kilincset és kinyitotta az előttünk álló ajtót.

Belépett, maga után húzott engem is.

A szoba egy dolgozószobának tűnt. A közepén volt egy nagy barna fotel, azzal szemben pedig egy ugyan olyan. Köztük egy fekete dohányzóasztal foglalt helyet.

A kanapékkal szemben pedig egy hatalmas íróasztal foglalt helyet ami mögött megpillantottam egy érdeklődő zöld szempárt.
A szempárnak nyilván gazdája is volt de jobban nem mertem szemügyre venni, inkább lehajtotottam a fejem és a retkes cipőmet kezdtem el vizslatni.

-Főnök ez az a lány akit 3 napja elkaptunk.

HOGY MI??? 3 napig rohadtam abban a szaros lyukban???

Erre az információra kikerekedtek a szemeim és dühösen a velem szemben ülő férfire néztem.

-Köszönöm Tom. Elmehetsz.-Intett a "főnök".

Erre Tom szó nélkül elhagyta a helyiséget.
Mégis ki ez az ember?

Az ismeretlen férfi hosszasan végigmért majd elfintorodott.
Hát igen, nem nyújthatok valami szép látványt, mivel 3 napig egy pincében fetrengtem étlen szomjan. Könyörgöm egész végig csak egy pohár vizet kaptam, azt is valószínűleg csak azért hogy ne nyiffanjak ki.

-Nyugodtan ülj le.-Mondta a férfi.

-Inkább állnék.-Válaszoltam határozottan, kissé rekedtes hangon.

Rendesen meg is lepődtem, tekintve hogy amikor az előbb megszólaltam még alig volt hangom.

-Azt mondtam ülj le!-Mordult rám.

Hangja tekintélyt parancsoló volt és rideg.
Inkább leültem.

Velem szemben ült és nem csinált semmit csak nézett. Nem jöttem zavarba, túl fáradt voltam az ilyesmihez.
Inkább én is visszabámultam.
Szemügyre vettem a sötét barna már már fekete haját ami rendezetlenül állt a fején. Majd az éles állkapcsát, zöld szemeit amik sötéten csillogtak, ha egyáltalán egy szem tud ilyet csinálni, végezetül pedig végigmértem teljesen. Már amennyire láttam tekintve hogy még mindig ült.

Egyszercsak lassan feltápászkodott majd asztalát megkerülve háttal nekitámaszkodott. Még mindig engem kémlelt.

Najó ez mostmár kezd frusztráló lenni...