A Bakfis, a Csodalovas és a Sárkányok (Befejezett)

13. fejezet

Rövid, de halálosan rémisztő zuhanás után nagyot zuttyant Dregen pikkelyes, forró tenyerében. A tökéletes, fekete semmiben zuhanni sokkal rosszabb volt, mintha rohadt magasról a tóba vetné magát. Káprázott a szeme, mindenféle rémet képzelt maga köré, és halkan szipogott a megkönnyebbüléstől, amikor Dregen valóban elkapta.

Képtelen volt beazonosítani, hogy hol vannak. Kicsivel később a karjában feküdt, Dregen egy sziklakiszögelésre szállt le, lerakta, hogy Sade megtalálja a talajt a lába alatt, majd szorosan kézen fogta és elindult vele a sötétben. Egy barlangjáratban lehettek.

– Nem megyünk az aljáig?

– Neked túl meleg lenne. Nincs ott elég levegő se. Én se megyek oda – mulatott rajta Dregen karcos hangon.

– Hát, egy kis melegnek örülnék – vacogott Sade. Dregen közelebb vonta magához, a törpkabát alá nyúlt, ismét fűtőtestet játszott a tenyerével, Sade jólesőt borzongott. – Nagyon para ez az egész. Olyan, mintha vak lennék... Te látsz?

– Mindent, nincs mitől tartanod.

– Jézusom... – nyögte Sade.

Dregen nevetett rajta, majd kis bíbor láng lobbant a szabad tenyerén, Sade hálásan sóhajtott. Keskeny folyosón mentek előre, a céljuk egy fali repedés volt, de Dregen előbb megállította őt, és apróra vonta a lángot is.

– Vetkőzzünk le.

– T-tessék? – nevetett Sade.

– Van egy kis vízforrás odabent, ha túl hideg lenne, majd felmelegítem neked. Mindened csupa sár lesz különben.

Sade tépelődve meredt a sötéten ásító repedésre. Miért ne, ennél csinált már ostobább dolgot is, elég részeg volt ilyesmihez. Miközben vetkőzött, Dregen teljesen eltűntette a bíbor lángot. – Minek? – kérdezte Sade szórakozottan. – Úgyis látsz mindent, nem igaz?

Dregen halkan nevetett rajta.

– Mi az a kristály, amit kaptál a törpöktől?

– Olyan színes álgyémánt, kis tojás formájúra csiszolva.

– Hm. Mit tervezel vele? Valamilyen foglalatba rakod?

– Aha. Magamba.

Dregen köhögve köpött bíbor lángokat, Sade vigyorogva nézte őt a felvillanó fényekben, és belépett a repedésbe. Vacogott, kirázta a hideg, a barlang hűs levegője kéretlenül mart a bőrébe. Kerek, apró kavicsok szúrták a talpát, bokáig belesüppedt. Dregen forró keze ezúttal egyenesen a pucér bőréhez ért a hátán, hangosan kapott levegőért.

– Mesélj még – súgta a férfi a fülébe, ahogy tovább kísérte a kavicsos vaksötétbe. Nem sokkal később Sade meghallotta a lágy vízcsobogást, a kövek a lába alatt jegesek, síkosak lettek, borzongott fejtetőtől lábujjig.

– Öhm... segít kapcsolódni... önmagamhoz. Még sose próbáltam. Nem is igazán akartam, csak dühömben kicsákányoztam pár sáros kavicsot a falból, és mindenki azt mondta, hogy értéktelen szar. Pedig gyönyörű. Csupa szín, csupa szép. Valami ilyesmit el tudnék képzelni, hogy segít gyógyulni.

– Szóval amíg távol voltam, megtörted a cölibátusodat? – mormogott bele a fülébe Dregen.

– Nem, nem sikerült, de akadtak jelek.

– Jelek?

Sade már nevetett. – Jelek, hogy szeretem magam a bőrömben... Kaptam egy csipkés fehérneműt Chalótól. Majd megmutatom magamon.