Egy új élet felé - 2. évad

Elfeledett kötelékek - 3

Izuku döbbenten nézett a férjére, aki apósával és két sógorával összekapaszkodva alig jutott szóhoz a könnyektől. A Bakugo családtól mindenre lehet számítani, de ilyen szintű viszontlátásra... talán ez volt az egyetlen kivétel. Még azt is normálisabbnak élte volna meg, ha egymásnak esnek!
Mikor tekintete találkozott Eijiroéval, nyomban látta, hogy az alakváltó is hasonló véleményen van.

– Annyira, de annyira sajnálom, hogy nem üzentünk hamarabb... – Masaru volt az, aki először szóhoz jutott, miközben úgy szorította Katsukit, mintha az élete múlna rajta. – El se tudod képzelni, mit érzek!

– Azért lenne egy-két tippem – törölte meg a szemeit Katsuki, mikor elengedték egymást.

– Ugyan, nem ez most a lényeg – intette le őket Katsuro. – A lényeg, hogy itt vagytok. Hogy itt vagy.

– Annyira sajnáljuk, hogy... – kezdte Katsuo, de Katsuki a szavába vágott:

– Semmi gond – sóhajtott. – Szerinted húsz év nem volt elég a megbocsátásra? Hiányoztatok, bármilyen nehéz is ezt beismerni. De eldöntöttem, hogy többet nem fogok a büszkeségem mögé rejtőzni, ha a családomról van szó. Még ha hozzá is akartatok adni valami félidegen csitrihez, miközben már az ikreinket vártuk Dekuval.

Az utolsó mondatra mindannyian elnevették magukat.

– Ha már itt tartunk... – Masaru átlesett Katsuki válla felett. – Ikrek? Legutóbb akkor láttam őket, mikor alig észrevehető domborulat voltak Izukun.

– Gyertek, gyertek – intett feléjük Katsuki. – Apa, fiúk, szeretném nektek bemutatni a családomat: A legidősebb fiunkat, Izumit és a feleségét, Satsukit...

– Örvendek a szerencsének – lépett elő Izumi. Satsuki szorosan mellé szegődött, mosolyogva fogadták Masaru ölelését.

– Micsoda meglepetés! Az egyik unokámnak már felesége is van – csodálkozott. – Öröm lesz titeket megismerni, érzem.

– A szóban forgó ikrek, Aki és Inko, valamint Inko jegyese – itt Izuku hallotta, ahogy Katsuki állkapcsa erősebben koccan a fogainak –, Daichi és Aki párja, Ryoko, aki egyben Kirishima legidősebb lánya. Ő pedig itt a legfiatalabb gyermekünk, Hizari.

Masaru látszólag egyik meglepetésből a másikba esett.

– Ennyi unoka... és egy Kirishima is? – lelkesedett.

– Az első a tízből, igen – tette a lánya vállára a kezét Eijiro. – Jó magukat újra látni, még ha legutóbb le is szúrtak.

– Azért utólagosan is elnézést kérünk – mondták az ikrek tökéletes összhangban.

Erre ismét elnevették magukat, de Katsuki nem sok időt hagyott az örömnek:

– Hogy van anya? – kérdezte fojtott hangon. – Mi történt vele?

Erre mindenki elkomorodott körülöttük.

– Eijiro is bemutatja majd a családját és szívesen megismerném a tiéteket is – fordult az öccsei felé Katsuki. – De először látnom kell őt.

Masaru sápadtan meredt rá, majd megfordult.

– Kövessetek – mondta halkan.

Katsuki szemszöge:

Nem kellett nagy utat megtenniük. Az egyik legnagyobb épület – mint kiderült, a város gyógyító központja – a sárkányok leszállópályájához közel esett.

Mikor a megfelelő szobához értek, Izuku maga mellé nyújtott karral megállította a gyerekeket.

– Menj előre, megvárunk – mondta halkan.