Egy új élet felé - 2. évad

3. rész - Előszél

Katsuki a küzdőtér szélén üldögélt, figyelve az egyenként legalább tíz réteg ruhába burkolódzott déli csoport embereit. A hajuk dús és erős szálú volt, a többségük rövidre nyírva hordta. Napbarnított bőrük borzasztóan kitűnt a szikrázó, puha porhó fényében.

Néhányan letelepedtek a pálya szélén, mások halkan beszélgettek egymással. Békésnek tűntek, fáradtnak és elcsigázottnak, de Katsuki eleget látott az életben ahhoz, hogy tudja: A látszat kurvára csal. Mindenkinél.

Még magánál Dekunál is. Igaz, tényleg az a megtestesült csoda volt, aminek tűnt, de az ártatlan, édes arc mögött ott volt az a Deku, akit rajta kívül csak páran ismertek. Ha a családja volt a tét, egy könyörtelen gyilkossá vált, aki még csak hírből sem ismerte a kegyelmet.

És itt nem csak olyasmiről volt szó, hogy az erejét használva átformálta az erdő egész tengerparti részét, csak azért, mert félt, hogy Izumi lezuhan gyakorlás közben az egyik szirtről.

Kilenc éve, tavasszal, mikor az ikrek öt évesek voltak, a megáradt folyók sebességét kihasználva embercsempészek próbáltak meg elrabolni pár elfet és alakváltót a messzi keleten virágzó rabszolgapiacra. Egy szőke, meseszép ikerpár, tetejébe Béták - ami elképesztő ritkaságszámba ment a világban -, akik alig egy karnyújtásnyira vannak tőlük, minden emberrabló fejét elcsavarta volna.

Megvárták a megfelelő pillanatot, majd elragadták a két kislányt. Mikor Aki és Inko eltűntek, Katsuki rettenetes haragra gerjedt Izumival az élen. De Izuku... valósággal őrjöngött.

Egy másodpercébe sem telt bemérni a rablók helyzetét, s Demissa kardjával az oldalán vetette magát utánuk, Katsukival és Izumival egyetemben.

Nem volt mit szépíteni a dolgon; mindet megölték, és az eset után több hónapig nem merték szem elől téveszteni a lányokat. Hogy Minának mennyire igaza volt, mikor már a születésnapjukon kijelentette, hogy Deku tipikusan védelmező típusú anyuka...

Ha valamelyikük udvarlóra fog akadni, nem is tudta, hogy a szerencsés választott kitől fog jobban félni. Tőle, vagy a szerelmétől? A gondolatra halványan elvigyorodott. Elgondolkozva pillantott Aki és Inko felé.

Idősebb lánya beszélgetésbe elegyedett az egyik déli nővel, Inko pedig egyszerűen leült mellé, hátát az egyik pálya szélén lévő fának vetve. Lehunyta a szemét, és együtt lélegzett az erdővel. Az ereje kiélesedése eléggé meglepte Katsukit. Eddig még sosem produkált ilyet. Túl hangos és neveletlen volt ahhoz, hogy ennyire koncentrált és nyugodt legyen, mint a nővére. Akárcsak ő.

- Bakugo!

Yokota hangjára felemelte a fejét. Az ötvenkettedik életévét taposó elf az évek alatt alig változott. Sötétvörös hajába és szakállába már ősz szálak vegyültek, a homlokán több volt a barázda, és a szeme alatti szarkalábak meghosszabbodtak. Ám tartása és ereje ugyanahhoz a harmincéveshez illett, aki annak idején felvette a küzdelmet Todoroki Enji hadseregével.

- Szép napot, tábornok! - egyenesedett fel Katsuki. - Hogy telik az év első napja?

- Gyanúsan, Bakugo, kifejezetten gyanúsan - morogta az elf, és végigsimított hegyes szakállán. - Szóval ezek lennének azok?

Végignézett a délieken, akik felfigyeltek rá, és a mögötte álló tíz fős, fegyvert viselő csoportra. Köztük volt Denki és Hikari is, akik szintén odaléptek hozzá.

- Érdekes bandát szedtetek össze - jegyezte meg Denki.

- Azt mondják, déliek, Archiából. Nekem annak tűnnek - mondta Katsuki, fél szemét a lányain tartva.