Uraraka Ochako története

611 47 4
                                    

– Apa...

– Igen, csillagom? – mosolygott rá a szőke férfi.

– Én hol születtem?

Yamada Hizashi szemére mintha szürke köd úszott volna. A mágus sóhajtott egyet, és az ölébe ültette a kislányt.

Denki és Mina felnéztek az építőkockáikról. Ők is érezték, hogy nevelőapjuk valami fontosat akar mondani.

– Nos, Ochako... te számunkra az égen születtél. Mikor Shouta aznap tavasszal felnézett a felhők közé, téged pillantott meg alattuk szállni. Úgy aludtál, mint a tej, és csak akkor ébredtél fel, mikor a képességével sikeresen leszedett a levegőből és elkapott.

– Nyugatról fújt a szél aznap – lépett be a terembe Aizawa, a karjában ülő Momoval. – Onnét hozott téged.

Ochako zavartan gyűrögette kék ruhácskáját.

– Akkor én... nyugaton születtem?

– Valahol arra, igen. A pólyába, ami félig lejött rólad repülés közben, valaki belehímezte a nevedet. Így tudod azt a nevet viselni, amit igazából adtak neked.


*


Uraraka Ochako nem tudta, honnan származik. A szél felkapta valahonnan, s csak Aizawának köszönhette azt, hogy nem halt éhen a levegőben, vagy zuhant le hirtelen.

Fiatalkorában, nem sokkal azután, hogy Tenyával végre egymásra találtak, elmentek nyugatra öt teljes évre, hogy körbekérdezősködjenek az ismeretlen vidékeken. Az Óriás-tenger és a Szenvedő-fok között minden várost bejártak, az idősebb emberektől érdeklődtek, de Ochako neve és kinézete senkinek nem mondott semmit sem.

Ochako végül feladta. Tenya próbálta tartani benne a lelket, de a kíváncsiságával ellentétben az ereje folyamatosan fogyott. Ismerte, így Ochako érezte a férjén, hogy ő sem szívesen folytatja az eddig is eredménytelen kutatást. Tenya családot szeretett volna, mint amilyen a bátyjának is volt.

Mikor megszületett Katsuki és Izuku második fia, Ochako sem akarta tovább váratni Tenyát. Harminckét éves volt, és alig várta, hogy anya lehessen. Mikor Tensei és Fuyumi fia, Kohaku betöltötte a tizenharmadik életévét, Ochako is kijelenthette, hogy életet hordoz a szíve alatt.

Az ünnepségre meghívták az erdő lakóit, így Izuku is ott volt, akinek rögtön feltűnt a nő különös viselkedése. Egyetlen pillanatába került megállapítania, hogy Ochako várandós. Az öröm így kétszeres volt, Tenya még sírt is, Bakugo Hizarival az élen, akit megriasztott a hirtelen éljenzés.

Következő év telén, február közepén megszületett az egészséges ikerpár. Elsőszülött lányuk a Reina nevet kapta, míg öccsét Miyonak nevezték el.

Ochako akkor felejtette el először életében, hogy tudni akarja, honnan származik. Végül is, minek tudni, mikor a karjában tarthat két csöppséget, akikért mindenét feláldozta volna? Az ő származásuk tiszta, és soha nem hagyja majd, hogy bárki eltörölje.


*


Két évvel később a Yamada ház egyik terebélyes erkélyén ringatta az ikreket, és élvezte az új nyár kellemes, meleget hozó szellőjét. A kertben mindenhol virágok nyíltak, Kohaku nevetve menekült Teshi elől a szűk, kavicsos utakon. Hiroaki az anyjával beszélgetett valamiről a fészer felé menet, Aizawa pedig az egyik padról figyelte feleségét és fiát. A kezében tartott könyvre virágszirmok hullottak, jelezve, hogy ő is inkább az időjárást élvezi.

Egy új élet felé - 2. évadWhere stories live. Discover now