Megmentette Az Életem? [BEFEJEZETT]

Negyedik

Daniel Parker

Matekon egész végig rá gondoltam.
Nagyon megbántottam és nem akartam hogy e miatt lemondja a ma estét hisz tudom milyen érzékeny Jess. Képes lenne egész este sírni miatta.

Az óra után egyből keresni kezdtem. Egy ideig nem találtam majd megláttam.
Telefonját nézte és közben zenét hallgatott. A földön ült, sötét fekete haja eltakarta az arcát.

Miután kioffolt és elhúzott be is csöngettek szóval nem tudtam utána menni.

Minden szünetben őt kerestem. Bocsánatot akartam kérni tőle. A seggfej nem volt olyan csúnya de a depressziós elég sértő tud lenni. Főleg ha igaz. Ő folyamatosan került engem. Amint meglátott fordult is vissza felé ha pedig ott volt órája, megvárta míg bemegyek a saját termembe. Nekem pach hogy ma nem volt közös óránk de neki mázli.

Az autómnál vártuk a csajokat Matt-tal. Atyám, de rég találkoztunk.

-Még mindig te vagy a rosszfiú mint a régi suliban? -kérdezte bolondosan.

-Az ég még kék? -válaszoltam én is nevetve.

-És amúgy hogy is hívják Jess új legjobb barátját? -tettem fel a kérdést.

-Rebeka asszem. -válaszolta.

Simán el beszélgetünk és röhögtünk egy órát.

-Már elmúlt 2! Hol vannak már a lányok?

Majd mintha a sors lett volna, épp akkor jöttek ki a kapun. És legnagyobb meglepetésemre Rebekának össze volt kötve a haja.

-Sziasztok! -köszönt Jessica mikor ide értek.

-Hello-szólt flegmán a mellette álló lány.

-Hali lányok! -mondta Matt.

-Hello!-mondtam végül én is.

-Rebeka! Ő Daniel! -mutatott rám a haverom.

-Ja. Tudom. -válaszolta.

-Találkoztatok már? -nézett rám kérdően.

-Aha... Megesik...-mondtam

-Hogy hogy tőlem kérdezted a nevét?
-kérdezte Matt.

-Miért érdekel hogy hívnak? -szólt bele Rebeka.

-Mert mondjuk egy házban fogok veled aludni! -emeltem fel a hangom kicsit de ügyeltem rá hogy ne mondjak semmi bántót.

-Attól még nem kell tudnod! Nem egy ágyban alszunk!

-De azért jó lenne tudni hogy hívják a spanom, hugának, a barátnőjét!

-Nem kell tudnod mert semmi közöd hozzám!-mostmár kiabálni kezdtünk.

-Reb... -szólt volna Jessica hozzá de közbe vágott.

-Ne most Jess!

-Talán nem kéne haver... -kezdett el nekem szövegelni Matt de én se engedtem.

-Megoldom! -és vissza fordultam a lányhoz kicsit halkabb hangon. -Ha most azért beszélsz így velem mert reggel megbántotalak akkor sajnálom! Ezt akartam el mondani neked szünetben de kerültél!

-Jó okom volt rá!

-Tudom hogy valami olyan dolog történt veled ami borzalmas és ezért lettél ilyen... -mondtam szinte már suttogva és egy lépést közelebb mentem hozzá de ő hátrébb lépett.

-Nem tudsz rólam semmit! -válaszolta még mindig kiabálva.

-Nem kell elmondanod.

-Hagyjál már békén! -mondta szinte már sírva.
-Nagyon sajnálom hogy reggel ezt mondtam neked...

Már semmit sem mondott csak a szeméhez tette a kezét és úgy sírt. Jess oda szaladt barátnőjéhez és át ölelte. Mindenki beszált a kocsiba. A lányok hátra, én a volán mögé, Matt meg az anyós ülésre.