Megmentette Az Életem? [BEFEJEZETT]

Tizenhatodik

Rebeka Clark

Éppen mentem le a lépcsőn mikor Danielt észre vettem a konyhába.

-Jó reggelt Tündérke-üdvözölt.

-Jóreggelt... -köszöntem vissza. -A többiek?

-Még aludnak.

-Te mit csinálsz?

-Reggelit.

-Mikor indul Matt vonata?

-11-kor-válaszolta.

-És.... Mennyi az idő?

-Fél tíz -nem nézett rám mert a sülő palacsintára figyelt.

-Mivan?! Öltözzünk! El fogunk késni!

-Nyugi! Nem fogunk elkésni. Most csak ülj le és egyél-húzott az asztalhoz és elém rakott egy tányért egy palacsintával.

-Köszi. -mondtam.

Miután Daniellel megreggeliztünk és a többiek is elkészültünk. A pályaudvarban mindenki nagyon szomorú volt hogy Matt elmegy de szegény Jess még el is sírta magát.

Utána Daniel haza vitte Jesst majd engem is. A fekete sport kocsi nem illett a mi koszos házunkhoz de legalább megtudtam hogy Daniel kb. 2 utcányira lakik tőlem.

Elköszöntünk egymástól majd beléptem a házba. Anya már az ajtóba állt.

-Ki volt az a fiú a fekete sport kocsival?

-Barátom.-mondtam majd elmentem mellette.

-Pasid? -nézett rám szigorúan.

-Nem! Csak egy sima barát!

-Ne kiabáljál velem!

Nem mondtam semmit csak bementem a szobámba és bezártam az ajtóm.

-Tudtad hogy a lányunknak vannak barátai? -kérdezte anya apától.

-Nem érdekel! -válaszolta. -Játsza itt a menő, lázadó lányt de igazából egy kis hülye gyerek aki figyelemre vágyik!

A szavai jobban fájtak mint bármelyik vágásom...

-Tudom... Tudom... Soha nem hittem volna lesznek barátai... És milyen rossz látni hogy ezek is csak ki fogják használni...

-Mondom hogy hülye-nevetett apa.

-Az a fiú is a sport autóval.... Megdugja, teherbe ejti, majd ott hagyja.

-Ja. -gyujtott meg egy cigit.

-Mondom hogy ne szívjál annyi cigit! Bele fogsz dögleni! -kiabált anya.

Olyan kiszámíthatatlanok... Egyik pillanatban engem szidnak a másikban meg egymással veszekednek.

-Az kurva lányod miatt cigizek te barom arc! -ordított apa is.

-Kellett neked teherbe ejtened engem! Ha nem tetted volna boldogan élhetnénk mind a ketten! -mondta anya.

Eddig bírtam. Bedugtam a fülest és bekapcsoltam a zenét. Fél óra múlva megrezzent a telóm. Rá néztem. Daniel írt.

Seggfej: Szia Tündérke! Bocsi ha zavarok de ráérsz?

Tündérke: Szia! Nem zavarsz. Igen?

Seggfej: Felhívhatlak?

Tündérke:Aha

Egy másodperc sem telt el, Daniel már hívott.

-Szia Tündérke! -szólt bele egyből a telefonba.

-Szia Dan!

-Dan? -kérdezett vissza.

-Aha.

-Ez honnan jött? -nevetett.

-Nem tom... Miért hívtál?

-Igazából még én sem tudom.... Unatkozok... -mondta.

-Én is...

-Elvihetlek valahová? -kérdezte.

-Hova?

-Az meglepi. Akkor a házad elött várlak.

-Ne! -kiáltottam.

-Mert? Ha azért mert szégyenled a házad akkor, nem kell. Semmi gond hogy mások nem úgy élnek ahogy én. Tök szép a kertetek és a szobád is biztos gyönyörű.

Akár mennyire is jól estek a szavai, nem engedhetem meg hogy ide jöjjön egy nap kétszer. Anyám ki lenne rám.

-Nem, nem azért. Csak... A szüleim egy kicsit szigorúak és tuti hogy kiabálnának velem és rohadtul össze vesznénk meg persze egymással is veszekednének...ezt most miért mondtam el?

-Nem tudsz nekem ellenálni-nevetett.

-Álmaidban sem!

-Akkor hol találkozzunk?-kérdezte

-Nem tudom. Én menjek a a házadhoz?

-Nekem mindegy. Ha neked jó.

-Akkor indulok.

-Hamarosan tali Tündérke!

-Szia Dan. -mondtam majd kinyomtam.

Felvettem a cipőmet majd lementem a lépcsőn.

-Elmentem! Majd jövök! Hello.

-Jól van nem érdekel! -hallottam a másik szobából anya és apa hangját egyszerre.

Kimentem az ajtón és el gyalogoltam Dan házához.
Mikor oda értem felhívtam Danielt de nem vette fel. Vártam még 5 percet majd becsöngettem. Féltem hogy itthon vannak a szülei hisz nem tudom mit gondolnának ha látnának.
Nem kaptam választ így benyitottam.

Kivülről is óriási volt a háza de belülről tiszta labirintus.

-Dan? Itt vagy? -mondtam miközben körbe jártam a házat.

Felmentem a lépcsőn de megálltam a tetején mert hallottam hogy valaki erre tart. Csak Daniel volt de nem volt rajta póló. Biztos most jött ki a fürdőből.

-Á! -takartam el a szemem és hátra léptem egyett. Csak lépcső volt mögöttem és majdnem leestem a lépcsőn de Daniel elkapta a karom.

-Tündérke! Jól vagy?! -kérdezte és leültetett a földre.

-Igen... Igen jól vagyok... Köszi... -mondtam halkan majd feláltam. -Sajnálom hogy szó nélkül bejöttem... -kezdtem lemenni az emeletről.

-Nem baj. -szólt utánam-nem tudtadhattad. Nyugodtan ülj le a kanapéra míg felöltözök. -majd elment.

Leültem a nappaliba úgy ahogy mondta.