Megmentette Az Életem? [BEFEJEZETT]

Tizennegyedik

Daniel Parker

Miután sikerült Tündérke szüleit is meggyőzni hogy Rebeka had aludjon itt, bementünk a medencébe. Vagyis csak 3-an. Rebeka azt mondta nem tud úszni és ezért még a bikinit se vette föl.

-De gyere már be! -kiáltott a vízből Jess, Rebekának.

-Nem! -szólt vissza.

-Ha nem jössz be behúzlak! -mosolyogtam.

-Azt próbáld meg!

-Jól van na! Akkor legalább segíts kimászni! Wc-znem kell! -nyújtottam a kezem.

Meg forgatta a szemeit és megfogta a a kezem. Én is meg fogtam az övét és egy hirtelen lendülettel berántottam a vízbe.

-Áá! -sikított fel.

Egy pillanatra lesüljett a víz alá de én fel húztam.

-Te teljesen meghibbantál?! -mondta nevetve miután letörölte az arcát.

-Látod? Nem is rossz a víz! -válaszoltam.

-Nem is kellett mosdóznod! -nézett rám. -Becsaptál!

-Csak jót akartam!

Megfordult és a lépcsőhöz tartott, mikor meg fogtam a kezét.

-Várj már Tündérke!

Kirántotta a kezét a szorításból és felém fordult.

-Mi van?!

-Én csak jót akartam. Nem haragudhatsz rám ezért!

Közben már Jessica és Matt bementek a házba mert nem akartak bele keveredni a vitába.

-Az a baj Daniel hogy nem haragszom! És nem tudom hogy miért!

-Te is belém szerettél! -vigyorogtam rá.

-Álmodban!

Megfordult hogy ki másszon a vízből de elcsúszott. Én utána kaptam a kezemmel de már túl késő volt. Bele esett a vízbe. Szerintem még a fejét is beverte mert valami koppant. Egyből felhúztam. Igen. Beverte a fejét. Csupa vér volt.

-Basszus! -mondtam.

Rebeka el volt ájulva és vérzett a feje. Felemeltem és kitettem a medencéből. Úgy szaladtam be a házba hogy a kezemben tartottam.

-Matt! Jessica! Gyertek le! Baj van! -kiáltottam az emeletre. -Hívjátok a mentőket!

Egyszerre rohantak le a lépcsőn. Jess majdnem elájult a vértől de hívta a mentőket. Matt hozott jeget hogy lehűtdük a fejét. Én meg letettem a kanapéra hogy fel tudjam hívni a szüleit hogy Rebeka megsérült.

-Bakker! Jelszavas! Haver! Szerinted mi lehet egy lánynak a jelszava? -kérdeztem Matt-től.

-Nem tom tesó de szerintem nem ez a legfontosabb-válaszolta.

-Azt mondták kb 5 perc és ide érnek. Addig folyamatosan mérjük a púlzusát. -rohant be a nappaliba Jessica.

-Rohadt élet! -mondtam miközben mértem a kezemmel.

-Mi az? -kérdezi Matt.

-Lassú! Nagyon lassú! -pánikoltam be.

Ebben a pillanatban szerencsére megérkeztek a mentösök és betették a mentő autóba. Jess és Matt a házban maradtak míg én elmentem a korházba Rebekával.

Az autóban egyfolytában fogtam a kezét. Még a kórházban is, míg azon az ágyon cipelték.

-Jó napot. Jó újra látni Rebekát. -szólt az orvos mikor beléptem a szobába ahol Rebeka feküdt.

-Jó napot... Ön ismeri Rebekát?-kérdeztem

-Igen. Régebben is ide járt. Már sokszor volt itt. Mindig a mamája hozta.

-Miért volt itt sokszor?

-Te amúgy kije is vagy Rebekának?-kérdezte tőlem. -Óh a fiúja vagy? Még sose volt pasija! Megigérte hogy majd szól ha biztonságban fogja magát érezni...

-Ömm... Nem... Én csak a barátja vagyok.... -ábrándítottam ki.

-Jaa... Értem már... Mindegy...

-Akkor Rebeka miért is volt itt sokszor?

-Hát.... Rázkodás volt sokszor... Fuldoklás... Ájulás... És zúzódások miatt.... Szegény lány...

-Tessék? Hogy szerezte ezeket?

-Majd ő elmondja... Ha itt lesz az ideje mindent elfog neked mondani... -mondta majd kitessékelt a szobából hogy el tudja látni a baját.

A váró teremben fél órát vártam. Addig felhívtam Jess és Matt-ot hogy minden rendben van. Mikor kinyitották az ajtót egyből berohantam. Egyből megláttam Rebekát ahogy még mindig az ágyon feküdt, de már ébren.

-Tündérke! Jól vagy? -futottam oda hozzá.

-Szia Daniel... Igen már jól vagyok. -megpróbált felülni de én vissza toltam.

-Feküdj csak. Kell valami? Víz? Szendvics? -kérdeztem.

-Nem köszönöm. Vizet adtak, és nem vagyok éhes.

-Sajnálom....

-Micsodát?

-Hogy be rántottalak a vízbe... Ha nem tettem volna te száraz lennél, nem lenne bekötve a fejed, és nem lennénk egy korházba...

-Nem tudhattak. Nem a te hibád. És amúgy sincsen nagy baj.

Még egy kicsit beszélgettünk majd haza indultunk. Mivel nem hoztam a kocsit-én hülye-ezért gyalogolnunk kellett.

-Biztos ne vegyelek föl? Vagy hívjak egy taxit?

-Nem kell-nevetett.

-De biztos hogy jó hogy jársz? Nem lesz még nagyobb baja a fejednek?

-Igen biztos! Szálj már le rólam! -mosolygott.

Egy kis csend után megszólaltam.

-Az orvost mióta ismered?

-Dr. Handelt? Már elég régóta. Mindig hozzá jártam ha valami baj volt. Mert?

-Csak azt mondta hogy el ájulás, rázkódás, fuldoklás és zúzodások miatt mentél olyan sokat oda.

-Igen. Miért kérdezed?

-Miért volt ennyi problémád?

-Mindig balszerencsés voltam-próbált nevetni de nem igaziból. - Régebben sokat szaladgáltam... És mindig elestem...

-Na! Ennél te jobb hazugságot is ki tudsz találni! -mosolyogtam. -Én kis koromban mentő akartam lenni!

-Ez nem igaz!

-De igaz! Mindig arról álmodtam hogy megmentek mindenkit.

-Te megőrültél! -nevetett.

-Tudom hogy nem igaz amit mondtál.... Hogy régebben mindig elestél.... De...

-Miért ne lenne igaz? -vágott a szavamba.

-De nem kell elmondanod az igazi okot....

-De én nem akar...Tényleg?

-Majd elmondod ha készen álsz rá....

-De mi van ha soha nem fogok rá készen állni? -kérdezte olyan.... sebezhető hangon. Olyan hangon amit még sose hallottam tőle.

-Várni fogok rá... Várni fogok rád...

-Nem hiszek üres igéretekben...

-Ez nem üres. Várni fogok rád... -mondtam már szinte suttogva.