Forbidden love

Hetedik rész

Mióta megtörtént köztünk az első együttlét, s megcsomóztam Jimint, nem találkoztunk. Pedig már lassan egy hónap is eltelt, s én rettentően szenvedtem attól, hogy a köztünk lévő kötelék semmibe veszik... Ordított a farkasom Jimin lunájáért s mindeközben még egy ruton is átestem... Akkor éppen dolgoztam, bevetésen voltam, mikor jelentkeztek a tünetek, így a munkát leadva hazajöttem, hogy senkit se keverjek bajba. Szenvedtem Jimin nélkül, borzalmasan hiányzott az omega és teljesen átverve éreztem magamat. Hiába írtam neki, nem válaszolt az üzeneteimre...

- Hé, Jungkook...mi van, ha csak túl elfoglalt? Ne gondolj bele túl sokat, nem hinném, hogy átverne téged.

-Honnét tudhatnánk? Még csak meg se nézi az üzeneteimet... Baszki! Van egy közös ismerősünk, megkérdezem tőle, hogy tud-e valamit róla.-pattantam fel a kanapéról, majd tárcsáztam is a fiú számát.

– Hyung? Baj van? Nem szoktál hívni. Segíthetek valamiben?

– Jiminről lenne szó...nem tudsz róla valamit? Majdnem egy hónapja, hogy semmi életjelet nem mutat felém... Kihyun könyörgöm segíts...mondd el hol van, vagy csak annyit, hogy jól van-e...-sírtam el magam ismételten, s már esküszöm úgy éreztem magam, mint egy tini lány, aki minden apróságon képes órákhosszat bömbölni.

— Jungkook...kórházban van. Volt egy balesete. Jobban mondva támadása.-mondta Kiyhun, bennem pedig kishíján megállt az ütő.

— Hogy mi?...én erről miért nem tudtam, Kihyun? Biztosan tudtad, hogy mi van köztünk Jiminnel és nem szóltál?

— Hogy a francba tudtam volna szólni, Jungkook hyung? Egész eddig Jiminnel voltam minden áldott nap. Hidd el, hogy ha lett volna időm, szóltam volna, de ő a lelkitársam, számomra ő az első...

— Melyik osztályon van? És mióta van ott?-hagytam figyelmenkívül amit mondott.

— Két hete van csak bent. A telefonja tönkrement, ezért nem tudott jelezni neked, de minden egyes nap megemlít téged. Kyubokkal elmegyünk érted és elviszünk hozzá. Egyedül van a szobában, szóval nyugodtan beszélgethettek majd.

— Nagyon hálás lennék érte Kihyun...kérlek vigyetek el hozzá...nem bírom már nélküle...

— Ne haragudj, hogy megkérdezem, de nem tudok erről semmit és Jimin sem említett ezzel kapcsolatban semmit. Mi van köztetek Hyunggal?

— Nem tudom Kihyun...még nem tudom, csak azt tudom, hogy nem akarom elveszíteni...fontos nekem, érted?

— Tíz perc és ott vagyunk. Szedd rendbe magadat. Képzelem, hogy milyen állapotban lehetsz... Kyubok mondta, hogy mióta rutban voltál, nem mentél dolgozni.

— Valóban nem voltam...mindegy Kihyun, köszönöm.-mondtam, s meg sem várva a válaszát, leraktam a telefont és szaladtam is a szobámba, hogy előszedjek valami göncöt. Csak egy fekete inget és egy szürke nadrágot vettem elő a szokásos lakkcipőmmel, s azt magamra aggatva kicsit eligazítottam a hajamat.

- Srácok, nem tudom mikor jövök, de Jimin kórházban van, a kollégám bevisz hozzá. Ti maradjatok csak nyugodtan, tiétek a ház.

- Rendben, Jungkook, majd szólj, hogy mi van.- mondta Namjoon, én pedig elköszönve tőlük indultam ki a ház előtti parkolóba.

Rettegtem, szabályosan rosszul voltam a gondolattól, hogy megtámadták Jimint, és én nem voltam ott, hogy megmentsem. Csalódást okoztam neki és egyben magamnak is. A kórházhoz vezető úton körülöttem szinte fogni lehetett a feszültséget. Az illatom kétszer annyira volt érezhető, mint általában. S ez akkor sem hagyott alább, amikor Jimin kórterméhez értünk. Féltem, eszméletlenül rettegtem, hogy vajon milyen állapotban van.
Kihyunék hagyták, hogy egymagam menjek be hozzá... Ébren volt, csupán csak pihent, érkezésemre pedig ide is kapta a fejét. Elmosolyodott, s egyből nyújtózkodott felém.