Forbidden love

Huszonharmadik rész

Hamar sorra kerültünk a sürgősségin. Az idefele vezető útból nem sokra emlékszem, állítólag párszor elájultam, de semmire nem emlékszem, s már a történtek is igen foszlányosak.
Valószínű az agyam el akarja velem feledtetni, ami őszintén nem egy rossz dolog tőle.

Az osztályon szerencsére egy szobába kerülhettünk Jiminnel. Ő sokkal jobban néz ki, mint amikor jött értünk a mentő. Alaposan kivizsgálták őt is, s hála Istennek a babának semmi baja nincsen, továbbra is egészséges. Isteni csoda, hogy egyikünknek sem lett hatalmas baja. Ami pedig engem illet, az alkarom tört el, amit már be is gipszeltek, illetve a bordáim megzúzódtak és a nyakam is meghúzódott. Az orvos szerint agyrázkódásom is lehet, ugyanis a fejemen van egy seb, ami arra következtet, hogy valószínű lefejeltem a kormányt. Egy kicsit kótyagos is vagyok, de az már csak az infúzió miatt lehet.

Anyu bejött hozzám, hiszen pont Rounnál volt, amikor megkapta a hírt, így gyorsan ide is szaladt. A srácokat is értesítették a kollégáim az én kérésemre, ők pedig hoztak váltásruhákat, amiért mindketten hálásak voltunk Jiminnel.

- Jól vagytok, ugye drágáim? Nincs szükségetek semmire? Esetleg könyvre, bármire, hogy ne unatkozzatok?-kérdezte anya, s még mindig nagyon aggódott értünk. - A baba! Jól van a baba, ugye?-kapott arcához, s megkönnyebbülve sóhajtott, amikor elmondtuk neki, hogy minden rendben a picivel, nem kell aggódnia.

Sokat beszélgettünk, a szabadnapos kollégáim is bejöttek, köztük Felix és Changbin is, ami rettentő jól esett. Hoztak egy csomó nassolni valót, Jiminnek is édességet, aki nagyon örült a sok cukornak és csokinak.

Nem maradtak sokáig a fiúk, nem akartak minket zavarni, illetve én már baromira álmos voltam és szerettem volna aludni még a vacsora előtt, ami szerencsére sikerült is. Körülbelül négy órát aludtam egyhuzamban, ami rettentően jól esett és nagyon kipihentnek éreztem magam, de ugyanakkor még mindig tudtam volna aludni. A vacsorát nem kívántam, így csak Jiminnel beszélgettem, aki békésen falatozott, s válaszolt nekem.

- Haza akarok menni, Jiminie.-nevettem kínosan, ugyanis úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki majd' sírógörcsöt kap, hogy kórházban kell lennie.- Otthon akarok lenni, hogy hozzád bújhassak.

- Tudom, Kookie... Én is ezt érzem, de talán jövő héten kiengednek, vagy pénteken. Mindketten jobban vagyunk, ez egy jó jel. Kivették az infúziónkat, még azt is végig aludtad. Azt mondták a nővérek, hogy ha ilyen békésen alszol, az már jót jelent, csak sokat kell enned és innod.

És valóban így volt, elkezdtem megenni a kórházi kosztot, sokat ittam, s valóban erőre kaptam. Kevésbé fájt már mindenem két nap elteltével, s Jimint is megnyugtatta az orvosa, hogy a baba is egészséges és minden tápanyagot magába tud szívni, illetve szépen cseperedik.
Két nap elteltével az orvos megengedte, hogy sétálgassunk a szobában is és a folyosón is, de közel a nővérekhez.

- Lassan, Pici, nem kell sietni.-fogtam kezére, s ezzel lassítottam is tempóján. - Hova sietsz ennyire?

- Ki akarok menni én is a teraszra. Magasan vagyunk, innen szép a kilátás. Kint van három beteg is, kérdezzük meg őket, hogy nem baj ha mi is kimegyünk.

- Jó, rendben.-bólintottam, majd a teraszon ülők biztosítottak minket arról, hogy nem zavarjuk őket, menjünk csak nyugodtan.

- Ne haragudjatok, hogy így megkérdezem. De te nem az a táncos vagy? Park Jimin?-kérdezte félénken az egyik nő, Jimin pedig füligérő mosollyal fogadta őt.

- De, igen. Még mindig felismernek Jungkook...-"suttogta" oda nekem, én pedig csak derekára simítva odébb mentem, ahol volt kijelölve hely a dohányzásra.

Nem vettem le szemeimet Jiminről, néha oda pillantgattam, s ahogy láttam, nagyon jól megtalálták a közös hangot ezzel a nővel. Valamit mutatott neki a telefonján, ami látszólag is elvarázsolta Jimint, majd egy kis papírt adott a kezébe.

- Mit kaptál, Pici? Névjegykártya?-kíváncsiskodtam, s rá is lestem a papírra.
Huh Miyeon... Ismerős a neve.

- Igen, azt mondta, hogyha a színházba nem vesznek fel miután szülök, ő szívesen fogad a csapatához és eldönthetem, hogy csoportosan akarok táncolni, vagy egyéniben akarom folytatni. De azt mondta ha hosszútávon táncolni nem is, új edző is lehetek, hogyha azt szeretném. Megmutatta az egyesület oldalait, Golden Flowers a neve. Olyan ügyesek...

- Nyugodtan vállald el majd, ha szeretnéd. Nem vagy kötött a színházhoz. Miyeon biztos végig melletted állna.

- Ismered? Olyan közvetlenül beszélsz róla. Láttam, hogy néha rádsandított.

- Osztálytársak voltunk. Rossz viszonyban váltunk el, annak idején tetszettem neki, de ő egy alfa...ezt meg is mondtam neki, ami miatt összevesztünk és azóta nem beszéltünk. De ahogy látom, sikerült túllépnie szerencsére.

- Ezt nem gondoltam volna. A végén kiderül, hogy egy szoknyapecér voltál.-nézett rám gyanakvóan.

- Sokat randiztam, igen. De egyikkel sem volt komoly. Valahogy mindig elrontottam, de tudod nem is baj. Ha nem lettem volna olyan béna akkoriban, most nem lennék veled. Semmi pénzért nem tekerném vissza az idő kerekét.-pusziltam kézfejére, majd a cigim maradékát elszívtam, s úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a szobába.

Nem várt bent minket senki, így nyugodtan húztam magamhoz Jimint, hogy végre megcsókolhassam. Olyan mértékű biztonságot nyújtott most Jimin közelsége, hogy egy pillanatra meg is feledkeztem arról, hogy nem otthon vagyunk.
Minél hamarabb haza akarok menni, hogy ne kelljen ezt a fertőtlenítőszagot éreznem. Hogy végre finom kaját ehessek és ne zavarjon minket senki, ha éppen nyugalomra lenne szükségünk.